Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)

Szilágyi Miklós: Szekszárd és Sárköz Jankó János naplójában

Szilágyi Miklós Szekszárd és Sárköz Jankó János naplójában Amit eddig tudhattunk Jankó János (1868-1902), a magyarországi néprajzi muzeológia, az eszköztipológiai összehasonlításon alapuló, őstörténeti irányú etnográfia és a néprajzi módszerű tájkutatás első, s mindmáig legnagyobb hatású mesterének

1 1900. szeptember végi néhány napos Tolna megyei gyűjtőútjáról, a szekszárdi vendéglátók rövid beszámolóinak és emlékezéseinek köszönhetjük. A helyi lapokban megjelent egykorú híradásoknak és a két évvel később ifjan elhunyt „mesterre" hálatelten emlékező Kovách Aladár néhány mondatának idézése után némi kétkedéssel fogalmaztam meg tehát korábbi cikkemben, hogy vajon volt-e, lehetett-e akkora jelentősége Jankó egyetlen gyűjtőútjának, mint a helyi múzeum munkatársai tulajdonítottak neki.

2 A szekszárdi múzeumszervezés első esztendei nem voltak híján a kor tudományos színvonalához, vidéki múzeumalapításaihoz mérten igencsak figyelemreméltó gyűjtésszervezési és muzeológiai ötleteknek,

3 Wosinsky szakmai felkészültségét pedig ugyanúgy országos szakfelügyelői megbízatással ismerték el,

4 mint Jankóét, nehezen érthető tehát az a már-már alázatos tisztelet, ahogyan a szekszárdiak a nagyon is fiatal fővárosi szakember „útmutatását", „tanítását" emlegették. Ekkortájt persze, a néprajz önálló múzeumi szakággá szerveződésének éveiben a helyi múzeumbarátok „szakemberré" képzésének elfogadott módszere volt, hogy a szakfelügyelő irányításával afféle mintagyűjtéseket szervezzenek egy-egy vidéki múzeum gyűjtőterületén, így biztosítván az éppen készülő kiállítás anyaggyűjtésének szakszerűségét és az állami dotáció célirányos elköltését.

5 A szakmai felügyelő és a felügyelt vidéki múzeum kapcsolata ebben az irányításiszakképzési rendszerben tartalmilag többé-kevésbé egyet jelentett a „mester" és „tanítvány"-viszony hallgatólagos elfogadásával, függetlenül életkortól, szakmai felkészültségtől. Ahhoz, hogy ne csak a fővárosi tudós felügyelői látogatása teremtette alaphelyzetből adódjék a helybeliek „tanítvány" mivolta, olyan formátumú tudósnak kellett lennie a vendégnek, akitől valóban el lehetett lesni, meg lehetett tanulni az éppen önállósodó szaktudomány alapjait. A szekszárdiaknak Jankó iránti tiszteleteiéből csak az következhet, hogy ő valóban ilyen tudós személyiség volt. Azaz: olyan karizmatikus tudomány-teremtő és tudományszervező, aki el tudta fogadtatni mindenkivel, akivel kapcsolatba került, hogy rajta s talán Herman Ottón, Herrmann Antalon, Semayer Vilibáldon, Bátky Zsigmondon kívül aki „Magyarországon ethnographiával foglalkozik, annak fogalma sincs arról, mi az ethnographia ".

6 Ez azonban csak logikai következtetés mindaddig, amíg csak „másoktól" tudunk Jankó szekszárdi látogatásának tényleges eredményeiről - hiszen ő maga, noha a sajtó publikációs terveiről is hírt adott,

7 semmit nem írt meg sárközi gyűjtési tapasztalataiból. Ezért van publikálásra serkentő jelentősége annak, hogy most már - Balassa Ivánnak köszönhetően, aki a tulajdonában lévő Jankó-napló vonatkozó részletét átengedte nekem közlésre

8 - pontosan és részletesen tájékozódhatunk a néhány napos Tolna megyei tartózkodás légköréről-hangulatáról is, tudományos eredményeiről is. Jankó János u.i. - az életrajzok, életműértékelések utalásaiból, s a közelmúltban közzétett szövegekből ez eléggé egyértelmű - nem a szokásos értelemben vezetett naplót.

9 A munkakörülmények, az emberi motívumok feljegyzése mellett a terepen tett megfigyelések szinte „forrásközléssé" formált sűrítményei is, a „konkréttól" az „általános" felé tett határozott lépésekről, azaz az összehasonlításról, a tudományos igényű következtetésről tanúskodó, már-már tanulmány értékű fejtegetések is rendre belekerültek a naplójába. Sőt: éppen ez a közlésre kiválasztott naplórészlet bizonyítja, hogy még a szakirodalmi utalások, hivatkozások sem voltak az emlékezetre hagyatkozóak, tehát hevenyészettek. Nemcsak Herman Ottó halászat-könyvének pontosak a naplóba jegyzett lapszámai (ez még talán érthető lenne, hiszen a megelőző években, amíg a „Magyar halászat eredeté'M írta, akár minden egyes szövegoldal tartalmát „megtanulhatta"), minden más lapszám ugyanilyen pontos. Amiből az következik, hogy Jankó szinte publikálásra szánt közlemény módjára: a legfontosabb kézikönyveket keze ügyében tartva írta a naplóját is! 1 Jankó munkásságának értékeléséhez 1. pl.: Balassa 1968a: 17-33; 1968b: 317-330; 1975; Kodolányi 1968: 7-15; Paládi-Kovács 1993: 289-308; Szilágyi 1993:21-25. 2 Szilágyi 1984:274. 1 VA: Gaál 1977: 3-28; Haugh 1908; Mészáros 1966a, 1966b; Szabó 1995: 81-90; Szilágyi 1982: 40-41. 4 Kőhegyi - Szabó 1996: 9-47. 5 V.o.: Szilágyi 1990a: 14-16. 6 Jankónak az Etimológiai Adattárban őrzött kéziratos naplójából idézi: Balassa 1968b: 320. 7 Idézi: Szilágyi 1984:273. 8 Balassa Iván megtisztelő figyelmét megköszönve, hadd említsem meg, hogy hálával tartozom Flórián Máriának is, aki előttem már foglalkozott ezzel a naplórészlettel, és meggyőzött e forráspublikáció elkészítésének értelméről. 9 A napló felhasználására 1. pl.: Balassa 1968a, 1968b; Kodolányi 1968, 1993; a finnországi napló: Jankó 1993b. - Jankó gyűjtő feljegyzéseinek hivatalos jelentésekké formált változatait szintén a közelmúltban ismerhettük meg: Jankó 1989. 249