Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)

V. Kápolnár Mária: Tejüzemek Dombóváron

2. A gazdaság helyreállítása és a dombóvári üzemek fejlődése az 1920-as években A magyar mezőgazdaság 1914-ig tartó dinamikus fejlődését az Osztrák-Magyar Monarchia vámokkal védett, 52 milliós belső felvevőpiaca tette lehetővé. A széthullás után a területének harmadára zsugorodott ország gyökeresen új körülmények között találta magát, megszűnt korábbi előnye, a mezőgazdaság fejlődése lelassult, szinte megállt. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az utódállamok autarchiára való törekvése miatt a hagyományos exportpiac is összezsugorodott. Bár az új ország iparosodottabb volt, a belső felvevőpiac az 1920-30-as évek korlátozott iparfejlődése miatt alig bővült, a lakosság többségének életszínvonala nem emelkedett. Ebből adódóan a mezőgazdasági export különösen fontossá vált, hiszen ez tette lehetővé az ipari nyersanyagok és iparcikkek behozatalát.

86 A mezőgazdasági árstruktúra is gyökeresen megváltozott. Szerepet játszott benne egyrészt a világpiaci árak csökkenése, amely az agrártermékek egymáshoz való viszonyát is átalakította, másrészt a magas ipari vámok, ugyanis az ipar protekcionista védelme miatt rendkívüli módon kinyílt az agrárolló. Ez az a jelenség, amely a mezőgazdaság fejlődésének megrekedését érthetővé teszi. A szarvasmarha-tenyésztés a két világháború közötti időszakban vált az állattenyésztés legfontosabb ágává, hiszen hasznosítási lehetőségei széles sávban mozogtak. Az első világháború alatt a szarvasmarha-állomány kormányzati intézkedések miatt - tilos volt 3 évnél fiatalabb állatot levágni - átmenetileg növekedett, azonban közvetlenül a háború után a rendszeres vágások, a takarmánytermések ingadozása, a hosszú pénzügyi válság és az infláció akadályozta a kereskedelmi forgalmat.

87 Az 1924-től kezdődő konjunkturális időszak alatt az állatállomány száma újra emelkedett, majd a válság alatt mélypontra zuhant az országos szarvasmarha mennyiség. A harmincas évek végén elérte az egy évtizeddel korábbit, de az 1913. évit csak a háborúra készülődés idején - rövid ideig - sikerült túlhaladni. Ugyanakkor tovább javult az állomány minősége, döntő többsége magyar tarka vagy szimentáli fajta volt. A minőségi szempontok mellett fontos állami feladat volt az állategészségügyi viszonyok javítása. Óriási eredményeket értek el a szarvasmarhavész és a járványos száj- és körömfájás visszaszorításában a védőoltási rendszer kiépítésével.

88 A járványok tehát már nem álltak útjában az állomány növekedésének: de a borjak felét levágták, s ez mutat rá az időszak legnagyobb problémájára, az értékesítés nehézségeire. A vágóállatok exportjához a 20-as években még elég volt kereskedelmi szerződéseket kötni. Nagyobb állami beavatkozás a válság kitörése után vált szükségessé, elsősorban a nagybirtokosok számára kedvező monopóliumok kiterjesztése révén, amelynek eredményeként a vágóállat-kivitel az átlagosnál lényegesen magasabb árat biztosított.

89 A megtermelt tej gyűjtése és feldolgozása különleges figyelmet érdemel a romlékonyság, könnyű hamisíthatóság és a tömeges vásárlói igény miatt, ezért az első világháború alatt és főleg utána a tejhiány miatt sokan hozzáértés nélkül, a gyors meggazdagodás reményében kívántak vele foglalkozni. A kormányzati intézkedések, azaz a kötött tej gazdálkodás bevezetése következtében a tejgyűjtés túlnyomórészt a budapesti nagyvállalatok kezébe került, amelyek a korábban kialakult tej szövetkezeti hálózaton és saját üzemeiken át bonyolították le a nyersanyag felvásárlását. A távolabbról történő tejgyűjtést is gazdaságossá tette a vasúti szállítás tarifakedvezménye. Az újdombóvári üzem tulajdonosa, a Budapesti Központi Tejcsarnok Rt. számára egyrészt biztosította a fennmaradást a főváros határozata, amely a tej gyűjtésével megbízta, ugyanakkor a nagymértékű mennyiségi visszaesés a tejgyűjtő apparátus megtartása miatt jelentős veszteségeket okozott. Amíg 1914-ben még több mint 37 millió liter tejet gyűjtöttek össze, addig 1915-ben 24 milliót, 1916-ban 18 milliót, 1917-ben és 1918-ban 12 milliót, 1919-ben már a 11 milliót sem érte el ez a mennyiség, s a 130 fióküzlet fenntartása jelentős összegeket emésztett fel.

90 A tejgyűjtő szervezet és a telepek napi 120-130.000 liter tej forgalmazására lettek volna képesek, de voltak olyan időszakok, amikor mindössze napi 15-20.000 liter tejet és elenyésző mennyiségű vajat forgalmaztak. A háború végén a politikai helyzet bizonytalansága, a katonai helyzet gyakori változása, a vasúti közlekedés szétzilálódása miatt a fővárosba érkező tej kb. 18%-a savanyú volt. Télen nem töltötték fel a jégvermeket, így még 1920 nyarán is komoly gondot jelentett a tej felének magas savtartalma, amit fokozott az engedélyezett konzerváló szerek nem megfelelő minősége. A kisgazdák tejszállítása egyre fontosabbá vált, hiszen hamarabb tudták a tejtermelést helyreállítani mint a nagyüzemek, de a kis mennyiségek összegyűjtése nagyobb költség-ráfordítást igényelt.

91 1921-ben emelkedett a tejtermelés, megszűntek a vasúti szállítási nehézségek, a hiányos hűtés és szakszerűtlen kezelés miatt mégis savanyúan érkezett a központba a tej nagy része. Ez év augusztus 1-től felemás módon oldották fel a tejkeGUNST, 1976. 279-281. p. KIRÁLY, 1968. 498. p. GUNST, 1976, 359. p. GUNST, 1976. 360. p. BFL VII. 2. e. Cg. 4602. Jelentés 1919. évről; Jelentés 1923-ról BFL VII. 2. e. Cg. 4602. Bp. Közp. Tejes. Rt. Igazgatósági jelentése 1919-ről és 1920-ról 318