Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)

Szilágyi Miklós: Szekszárd és Sárköz Jankó János naplójában

Kaptunk ezután kendőruhát (= törülközőt). Mire való ez? kérdem. Hát törülköznek hozzá

, kenyeret szakajtanak rá, meg rúdra is akasztják. A fehér vászonból való kendő ruha vége szőttes, a szövésen kivül még belerakott formák is vannak s az a nevezetes, hogy ezeknek nevét máig is tudják. Ilyenek: olvasó (ezt annak hi vi tok

); vizfolyás; pénzes; tökmag;féltökmag vagy körmös, mert három körme van; láncz; kerek rózsa négy pöttentéskével.

34 Került elő régi jegykendő is négy sarkában selyem himzéssel; ezt kézfogáskor használták; a motivumok közül biztosan egyet sem tudtak már, csak a ládás megnevezésében egyeztek meg. Nagyon eredeti volt, ha az asszonyok egymástól valamit kérdeztek, mindig kicsinyitővel ellátott csládnevükön szólitották egymást, p.o. Szélkém, Antófikám, ami olyan mintha engem úgy szólitanának: Jankókám. Igen érdekesek a puruszká-k (pruszlikok); alakjuk, diszitésük typikus, anyaguk azonban négy féle: damaszk selyem, a melyet ők damaska néven ismernek, borséta tinta fekete, oleány nagyon virágos tarka szövet s végül obelaszti. Az első háromból tudtunk szerezni, de a negyedikből már egyetlen példányt sem tudtak mutatni; a többi is mind régi, a használatból mind kiment. A diszités ezen a damaszk határaira varrott arany vagy ezüst zsinórból áll, mely csavarulatosan képez hurkokat s ezeket sikcsigák-nak nevezik; ezenkivül a disz áll pántlikából, fekete sinórból s piros ruzsásan bukrozott pántlikából. A pruszlik bélése maguk szőtte durva kender vászon, aminőt ma már csak lepidő-nek használnak. Ezekkel szemben a mai viselet roppant rangos, és modernizált. Jellemzi a rövid és sok szoknya, a fejen a „bársonyos"; a hajdiszben elől a homlok körül van valami sokaczos.

35 Egy lányon vagy menyecskén, ha kiöltözködik van 3-400 frt ára ruha is. Fajilag szép, piros arczszinnel, magas termettel. Roppant hiú nép ha egy Zichyvel (Jenő), ha egy Kossuthtal (Ferencz) beszél, ha a Garay-ünnepen, a múzeumi megnyitón az urak őket megbámulják,

36 egy hétig sem lehet velők beszélni. Könnyelmű és könnyű vérű nem nagyon szereti a munkát s mikor egy úr egy jótermő évben megkérdezett egy sárközit, minő lesz a termés, őszintén és nagy önismerettel felelte ez: „Érdemünkön felül jó!"

37 Az egy gyermekrendszer itt rettenetesen dúl, itt az egy gyermeket egyke-nek nevezik.

38 Az elhajtásra rettentő eszközöket használnak; a rokkavas, a thuja levél és kenés általános; az első gyerek után rendesen elforditják a méhet.

39 Az abortusz előidézésének általam eddig nem ismert új módja ez: a meztelen asszony hasa táját saját fonta kenderfo'mohamedán asszony'jelentésű volt, és átvétel az oszmántörökből. A 2. és 4. jelentése a magyarban alakult ki, alapja pedig, hogy „a török nők híresek voltak kelméikről, így különösen házilag szőtt, igen finom, áttetsző vásznaikról"; ez fejeződik ki a bulya selyem, bulya vászon kelme-nevekben is. 34 A sárközi szőttesekről 1. Flórián Mária (1990: 194-256) összefoglaló tanulmányát. 35 Mivel néhány évvel korábban terjedelmes dolgozatot, benne alapos megfigyelésekről tanúskodó viselet-leírást közölt Jankó (1896: 132-146) a BácsBodrog megyei sokacokról, alkalmi ötletnél feltétlenül többet jelent, ha egyes sárközi viseleti elemek a sokacokéra emlékeztették. Figyelmet érdemel ezzel kapcsolatban Kovách Aladár (1907: 220) megjegyzése is: „E pártákra nézve különösen itt Szekszárdon az a vélemény uralkodik [...] hogy sokacz átvételek; a hasonlatosság ugyan igaz, de csak látszólag s éppen fordítva áll a dolog... " Eldönthetetlen, hogy esetleg nem Jankónak a decsi gyűjtés közben elejtett s a környezetében lévő „múzeumiaknak" megtetsző megjegyzése volt-e a forrása ennek a Szekszárdon „uralkodó véleménynek". Annak azonban semmi valószínűsége nincs, hogy akár a Jankó-megjegyzés, akár a Kovách Aladár idézte helyi vélemény inspirálta volna Fél Editet, amikor - Horvátországban végzett terepmunkájának tapasztalataira is alapozva - önálló tanulmányt szentelt a sárközi és délszláv kölcsönhatásoknak (1943: 67-75). A fejviseletnél pl. - fejtegette Fél Edit - szembetűnő, hogy a sárköziek (s csak a sárköziek, más magyar csoportok nem!), ugyanúgy, mint az „a bunyevácoknál, sokácoknál, Horvátországban a Kupa vidékén és a Resica körüli falvakban " megfigyelhető, nem a fej hátsó részét hangsúlyozzák, mint általában szokásos, hanem az elejét. A bíborvégek színes hímzéseihez hasonlókat - folytatja - „a horvát barokk népi lecsapódásának tartják, előbbit pedig mi olyan elvű, színezésű, anyagú és motívumú munkáknak, mely horvát mintára, horvát hatásra készülhetett, bár távolabbi rokonai meglelhetők a Balkánon egyebütt is ". 36 Tudósítások a Garay-ünnepségről: Tolnavármegye, 1898. június 6. (rendkívüli kiadás), valamint a múzeum megnyitásáról: Tolnavármegye, 1899. június 11. /1-5. - A két napos múzeummegnyitási ünnepségnek Zichy Jenő (1837-1906) volt az egyik díszvendége, aki keleti utazásainak tapasztalatairól előadást is tartott. A népviseleti és néptánc bemutatóról egyébként előzetesen így tájékoztatott a helyi újság: „Agárd, Ocsény és Decs község lakosait is [meghívták], hogy zenekarukkal jöjjenek be az ünnepély délutánján Szekszárdra, a mikor a gimnázium melleti téren bemutatják [...] jellemzetes viseletöket és táncukat, s így az illusztris vendégeknek alkalmuk lesz néprajzi tanulmányokra is" (Tolnavármegye, 1899. május 21/3.) 37 V.o. Baksay Sándornak (1896: 278) a sárköziekről adott, hasonló sztereotipiákat tartalmazó jellemzését; „Tanúit, iskolázott, olvasni szerető, hazai történetben, vallási kérdésekben jártas, énekes, dalos, kényes, tánczos, könnyen élő nép, kinek a munkát és vagyont a hegy és víz, a rétek és a mezők olcsón és bőven szolgáltatják". 38 A sárközi egykéről 1. Kovács Alajosnak (1936: 905-919) a reformátusok fogyását, a katolikusok (és a németek) térnyerését a népesség-adatok elemzése révén igazoló tanulmányát. 39 A magzatelhajtás idézett eszközeihez 1. Gémes Balázs (1987: 44-45, 94. stb.) adattárát, melyben egyébként a Jankó által alább leírt kegyetlen módszer nem említődik. 253