Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)

Szilágyi Miklós: Szekszárd és Sárköz Jankó János naplójában

1900. IX. 29. Szombat. Budapest - Szegzárd. Délelőtt Cholnoky volt nálam fényképekért.

13 Elmondta hogy Lóczy dühös levelet irt Hermannak a billegháló ügyében.

14 Hampel megköszönte a gratulatiot s értésemre adta, hogy érdemrendjét a régészeti éremtárnak ajándékozta.

15 Délután a gyorsvonattal Szegzárdra utaztam, ahol Wosinszky kocsival várt. Pompás lakása van, ebben egy szalonja, mely tisztán bokharai és szamarkandi dolgaival van tele s melynek fotográfiájával is megajándékozott.

16 A lucullusi vacsora után éjfélig beszélgettünk el a azzal én a vendégszobába vonultam. A vasúton Szeremley kúriai biróval és Kolossá lovas rendőrfelügyelővel utaztam; utóbbi a sah mellé volt beosztva s megmutatta érdemrendjét is.

17 1900. IX. 30. Vasárnap. Szegzárd. Reggel 7 kor felkelve, mig a mise tartott, körül néztem a város főterén, melyen a templom, a plébánia, a városháza, megyeháza s még egy csomó csupa emeletes épület áll. Ez a főtér egészeíi csinos és rendes; ezentúl aztán parasztváros az egész Szegzárd.

18 8 kor reggeliztünk s megjött a múzeumiak közül Székely úr.

19 Minthogy Wosinszkynek délelőtt dolga volt, a programmot úgy rendezte, hogy én Székely úrral, a múzeumi őrrel Haugh tanárral

20 és a múzeumi titkárral Kováccsal

21 1/2 9 kor vasúton kimegyünk Decsre, ő pedig délután kocsin jön utánunk. Minthogy Haugh és Kovács elaludtak én és Székely egyedül mentünk ki a vasúthoz, ahol még Bodnár úr

22 és még valaki a múzeumi választmányból csatlakoztak hozzánk.

23 9 órára Decsen voltunk, ahol a biró várt és kisért be a faluba. A község tiszta magyar, 3202 lakosából 3125 magyar, 60 német és 14 szerb, s egyike a sárközi községeknek; a lakosságból 2006 reform., 1014 r. cath. és 55 zsidó, 38 görög keleti és 89 ág. evang.

24 A biró elmondta, hogy az épitkezés tömés, vályog és tégla; a sövényfalat csak hirből ismeri, de hogy itt valaha lett volna, arról nem tud;

25 az 13 Cholnoky Jenő (1870-1950) földrajztudós - 1896-1898 között tett kínai és mandzsúriai kutatóutak után - ebben az esztendőben a „Magyarhoni földtani társulat" titkára, Lóczy Lajos tanszékén pedig adjunktus volt (Magyarország tiszti czím- és névtára, XX. évf. Budapest, 1901. 950. és Kenyeres 1967: 284-285) 14 Lóczy Lajos (1849-1920) geológus, földrajztudós, egyetemi tanár és akadémikus 1877-1880 között, a gr. Széchenyi Béla-féle expedíció tagjaként járt Kelet-Ázsiában, Észak-Kínában (Kenyeres 1969: 84). - A Herman Ottó (1835-1914) és Jankó János között újra meg újra fellángoló (s gyakran személyeskedésbe torkolló) szakmai vitának ezekben a hónapokban a frissen megjelent A magyar halászat eredete volt a tárgya. Ami az itt említett konkrétumot illeti: halászati monográfiájában (1887: 303) Lóczy szóbeli közlésére - Kínában tett megfigyelésére - hivatkozva azt állította Herman Ottó, hogy a billegháló Nyugat-Európában ismeretlen, viszont „Közép-Ázsiában dívik". Jankó ezzel kapcsolatban megjegyezte (1900: 347), hogy „A khinai szóbeli adatra súlyt egyáltalában nem helyezhetünk, mert az ilyen speciális szakkérdésben csakis a helyszínén készített rajz, fénykép vagy pontos leírás fogadható el alapul." Lóczy reflexióját, melyet nyilván Hermannal is közölt, a szeptember 26-i naplóbejegyzés tartalmazza: ma azzal a kijelentéssel lepett meg, hogy ö azt sohasem látta Ázsiában, s Herman őt félreértette; kijelentette, hogy ezt írásban is adja s fel is használhatom. Annál élesebb lesz ez a passzus Herman ellen!" 15 Hampel József (1849 - 1913) régész, egyetemi tanár, akadémikus, 1890-től a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának igazgatója volt (Kenyeres 1967: 669-670). Emlegetett kitüntetéséről a szeptember 27-i naplóbejegyzés így emlékezik meg: „Hampel a persa sahtól az oroszlán és naprendet kapta. Miért? Semmiért! Egész muzeumunk reng a kaczagástól!" 16 Eszerint a Jankó ajándékaként a Néprajzi Múzeum leltárába vett, a keleti szalont ábrázoló két fényképet (31502 - 31503) nem ő készítette, ahogyan azt korábban következtettem: Szilágyi 1984: 273. - Wosinsky halála után a keleti szalon berendezését - mivel a szakértői vélemények nem tartották indokoltnak a szekszárdi múzeumnak történő megvásárlást - a helyi közvélemény méltatlankodása közepette darabonként elárverezték. (Néhány sajtóközlemény: Tolnavármegye, 1907. augusztus 4/5; Közérdek, 1907. október 26/5; 1908. február 22/5; 1908. június 6/2. - az árverezésről beszámoló, a vásárlók nevét is közlő utóbbi cikkben olvasható: „A 'tudósok' kimondták az anatémát, hogy ennek a pazarul berendezett keleti szobának muzeális értéke nincs. Fütyülünk azonban mi az ilyet állító tudósokra. A szépnek mindig meg van a nemesítő, ízlés finomító hatása, tehát már ez az egy dolog is elég lett volna arra, hogy Wosinskynak ez a kis földi paradicsoma külön helyet kapjon a szekszárdi múzeum valamelyik sarkában ".) 17 Szeremley Lajos budapesti lakos ekkor a Magyar királyi Curia bírája, Kolossá Géza pedig a Székes-fővárosi m. kir. államrendőrség (perzsa kitüntetéssel is rendelkező) tisztje volt (Magyarország tiszti czím és névtára, XX. évfolyam, Budapest, 1901. 253,655,656.) 18 A szekszárdi belváros éppen ezekben az évtizedekben bekövetkezett városiasodásáról 1. Tóth 1989: 287-289. 19 Székely Ferenc (1859-1904) levéltáros, a Tolnavármegye c. lap segédszerkesztője, ezekben az években múzeum-egyleti jegyző volt (Sipter 1973: 66.) 20 Haugh Béla (1871-1920), a szekszárdi állami főgimnázium tanára volt 1897-1912 között, s a Jankó-látogatás idején múzeumőr a Tolna vármegyei Múzeumban. Amire naplójában később Jankó utalt: 1898-ban „Napraforgók" címmel verseskötete is megjelent. Apróbb régészeti közlemények és a múzem anyagát bemutató kalauzok mellett több szépprózai művet is publikált (Gulyás 1993: 788-789). 21 Kovách Aladár (1860-1930) - levéltáros és etnográfus, ekkortájt a Tolnavármegyei Múzeum-Egylet titkára, majd múzeumőr, Wosinsky halála után pedig múzeumigazgató (v.o.: Sipter 1973: 42; Szilágyi 1990: 227-238) - néprajzi munkássága csak a Jankó-látogatás után bontakozott ki, s ebben ő maga éppen a látogatásnak tulajdonított elhatározó jelentőséget (Kovách 1904a: 150). 22 Bodnár István (1863-1945) író, újságíró, több helyi lap szerkesztője vagy vezető munkatársa a múzeum-egyesületben pénztárnok volt (Sipter 1973: 16). 23 A Tolnavármegye c. hetilap tudósítása szerint a felsoroltakon kívül Rácz József, a szekszárdi kaszinó igazgatója „s néhány múzeumegyesületi tag" vett részt a decsi kiránduláson (Szilágyi 1984: 273). 24 Vagy a helyi elöljáróság tájékoztatása alapján, vagy az 1890-es népszámlálás adatait előkeresve jegyezte naplójába Jankó a népesség-adatokat. Az 1900-as népszámláláskor u.i. 3251 lakosa volt Decsnek, ebből 3083 magyar, 133 német, 34 szerb és 1 egyéb. A felekezeti megoszlás: 1911 református, 1112 római katolikus, 58 izraelita, 23 görög katolikus, 32 görögkeleti, 114 evangélikus, 1 egyéb (MSK 1: 128-129). 25 Jankó nem foglalt állást, hogy vajon „elhitte-e" a bíró információját. A későbbi népi építészeti leírások mindenesetre a sövényfalat a Sárköz egyik jellemzőjeként mutatták be. Már Kovách Aladár is így vélekedett (v.o.: Szilágyi 1990: 229), Csalog József pedig gondosan dokumentálta az utolsó ilyen sárközi (közöttük decsi) és Duna menti épületeket. Hangsúlyozván, hogy „ilyen ház ezelőtt 60-65 évvel még nagyon sok volt a Sárközben. Ózv. Széki Istvánné elbeszélése szerint az ő gyermekkorában sövényfonásos volt Decs házainak legnagyobb része..." (Csalogovits 1935: 1-10. - az idézet: 6; Csalog 1939: 35-41). Ezeknek az adatoknak az értékeléséhez l.:Zentai 1991:38-40. - Az 1900-as népszámlálás szerint (MSK 1: 128-129) Decsen 48 lakóház épült kőből vagy téglából, 399 kő vagy tégla alapon vályogból vagy sárból, 589 vályog vagy vert falú volt, 21-nek pedig fából vagy más anyagból volt a fala - ez utóbbi kategóriába sorolták alkalmasint a sövényfalú házak utolsó példányait. 251