Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)

László Bartosiewitz: Váralja-Várfő középkori állatcsontleletei

Bartosiewicz László Váralja-Várfő középkori állatcsontleletei (Kivonat) Váralja-Várfő XII. századi állatcsontanyagát a háziállatok, elsősorban a szarvasmarha és sertés csontjai uralták ( 1. táblázat). Ennek ellenére, figyelemre méltó a juhfélék viszonylag nagy aránya is. Ez a jelenség azért érdekes, mert az Árpád-kor során a sertéstartás rohamos előretörése figyelhető meg a honfoglaló magyarság „nomád" jellegű állatállományának rovására. Bizonyos azonban az is, hogy a lelőhely környezete úgy a juhfélék mint a sertés tartásának kedvezett. Ló-, kutya-, baromfi- és vadállatmaradványok csak szórványosan fordultak elő. A legtöbb zoológiai lelet konyhahulladék, amely híven tükrözi a vár középkori húsfogyasztási szokásait. Az állatok életkorából arra következtethetünk, hogy a szarvasmarhákat idős korban, a juhokat valamelyest fiatalabban, a sertéseket pedig gyakran malacként vágták le. A ló, a kutya és a vadállatok csontjainak kor szerinti megoszlása a kis mintanagyság miatt kevésbé kifejező (1. ábra). A talált csontvázrészek anatómiai eloszlása arra utal, hogy az állatok jelentős részét (különösen a szarvasmarhákat) a vár területén kívül vágták le, a húsfogyasztás színhelyére csak a tetem értékesebb részeit hozták (4. táblázat). Jól jellemzi ezt a helyzetet a szarvcsapok teljes hiánya és a lábvégcsontok kis száma. A kevés lómaradvány között viszont egyaránt voltak értékes és értéktelenebb testrészek csontjai, ami (a lóhúsevés közismert keresztény tilalmával egyetemben) arra utal, hogy a vár középkori lakói lóhúst nem fogyasztottak. Középkori írott források arra utalnak, hogy a nagyvadak vadászata királyi, de legalábbis földesúri előjog lehetett. A váraljai vár területén gímszarvas és vaddisznó csontjai a vadhús korlátozott jelentőségére utalnak a helyi táplálkozásban. Noha a gyűjtögetéssel is beszerezhető szarvasagancs megmunkálása nem vadászó közösségekben is kiterjedt lehet, e mesterségnek a vár területén nyoma sincs. Az egyetlen megmunkált állatmaradvány egy fél arasznyi, 12x3 mm keresztmetszetű agancspánt töredék, amelyet kis agancsszegekkel erősítettek valamilyen ívelt, szilárd felületre. Néprajzi párhuzam alapján nyereg díszszegélye lehetett. A váraljai csontanyag elsősorban az árpád-kori húsfogyasztásra vonatkozó adatokkal szolgál. Utal a sertéstartás környezet által is meghatározott fontosságára, valamint a vár közelében feltételezhető falusias, állattartó település húsellátó szerepére. A vadászat szerepe nem lehetett jelentős, a lelőhelyről csontmegmunkálás jelei nem ismertek. 1. táblázat: Váralja-Várfő faunalistája 2. táblázat: Az állatmaradványok anatómiai megoszlása (magyar állatnevek az 1. táblázatban) 3. táblázat: A fontosabb állatfajok csontjainak életkor szerinti megoszlása (magyar állatnevek az 1. táblázatban) 4. táblázat: A fontosabb állatfajok csontjainak húsminőség szerinti megoszlása (magyar állatnevek az 1. táblázatban) Appendix 1: Szarvasmarha csontméretek (GL=legnagyobb hossz, Bp=proximális szélesség, Dp=proximális mélység, SD=legkisebb szélesség, Sd=legkisebb mélység, Bd=disztális szélesség, Dd=disztális mélység; astragalusok esetében a Bp oszlopban a csont mediális hossza szerepel) Appendix 2: Juh- és sertés csontméretek (rövidítések: ld. Appendix 1). Appendix 3: Egyéb állatfajok csontméretei (magyar állatnevek az 1. táblázatban; rövidítések: ld. Appendix 1). 165