Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Szilágyi Mihály: A szokások világa a német ajkú, református Mórágyon

A születések számának alakulása hűen tükrözi a „világtörténelmi" események hatását ebben a kis közösségben is. Soha annyi gyermek nem született, mint a Ferenc József-i békeévekben (évi átlagban 62-en), s átlagon felüli az I. világháborút követő 10 év gyermekszaporulata (55 lélek). Nem szorul magyarázatra a világháborús évek igen alacsony születési száma. Viszont meglepő, hogy a H. világháború kitörése előtti néhány évben mindössze 21-22 gyermek jött a világra, ennél kisebb szaporulat csak 1940-ben, 1943-ban és 1945-ben figyelhető meg. Meglepő, hogy 1941-ben 29 gyermek született meg. A módos telkesgazdák és ún. kisházasok családjában 1,8 gyermek született több évtized átlagában, míg az iparosoknál és alkalmazottaknál valamivel több, mint két gyermek. A lakosság zömét kitevő törpebirtokos és napszámos családokban három és ennél több gyermeket neveltek fel a hazának. Ezt szó szerint érthetjük! A világháborúban odaveszett férfiak kilencven százaléka ezeket a családokat fosztotta meg apától, testvértől. 31 A mórágyi egykezes nem öltött oly nagy méreteket, mint az ormánsági és sárközi. Nem is foglalkozott vele a sajtó. De a nagygazdák közül egy sem volt, aki három gyermeket nevelt volna fel. Sőt! A gazdagok által leginkább lakott Templom utcában, a községházától a paplakig 11 házban összesen 7 gyermek született a két háború között. A község hajdani kántortanítója, aki a presbiteri jegyzőkönyveket is vezette, az egykézést tapasztalva megjegyzi, hogy „emiatt a szószékről nem hallatszott dörgedelem." Pedig a püspöki és esperesi vizitációk vissza-visszatérő megállapítása: „Szomorú az egyke nagymérvű terjedése." Magzatelhajtásra ritkán került sor. Ha megesett egy lány, szent kötelesség volt őt feleségül venni. Gyermektartásra kötelezésről nem tud a falu népe. „Ha a nőhagyta, hogy hozzányúljanak, akkor számolnia kellett a következményekkel." A „törvénytelen ágyból" született csecsemőkről anyjuk és valamely jólelkű idős, gyermektelen házaspár gondoskodott. Az anyakönyvek tanúsága szerint 3-4 évenként jegyeztek fel lányfejjel született gyermekeket. Ezek egytől egyig háztartásbeli alkalmazottak és napszámosnők gyermekei. Előfordult, hogy három gazdától is származtak a nő gyerekei. Az I. világháború előtt a születéstől számított 7 napon belül, a legközelebbi vasárnapon került sor a kisded megkeresztelésére. Ilyen rövid idő alatt nem épült fel annyira az anya, hogy ágyából kelve részt vegyen a szertartáson. A húszas években már hosszabb idő telik el a születés és keresztelés között. Az 1922 júniusában született kismórágyi Schäfer Konrádot a keresztszülei (köztük Becker Dávid és Reiter Katalin „első komák") csak 8 nap múlva vitték el kereszteltetni, decemberben pedig Weber Jánost Kolep János és Müller Erzse 9 nap múlva tartották a keresztvíz alá. Az 1926-beli Glöckner Jánosnál 13 napot várt 35 koma a keresztelésre (első helyen Turbán Jakab és Müller Márta kismórágyi tanítónő). Reisz Etelka (a főjegyző lánya) születése utáni 14. napon volt a keresztelő, és csak egy házaspárból állt a komaság. A pásztorházban világra hozott Gungl Katalin 1901. évi és a faluvégi barlanglakásban 1930-ban megszült Marsai Erzsébet keresztelőjén csak egy-egy komapár és testvérei vettek részt. Nem különben Glöckner Konrád kántortanító kisfiát is csak két komapár tartotta keresztvíz alá. A legnépesebb szertartásra 1924-ben került sor: 30 komapár (közül 11 Kolep nevezetű) karéjba állva, kézről kézre adta a kisded Pfalzgraf Magdolnát. (A gyönki református németek csak egy komát hívtak, a csecsemő nemétől függően keresztapát illetve -anyát, aki a stólapénzt az egyháznak, az ajándékot a bábának volt köteles megadni.) A keresztelői szertartáson megjelentek többsége hajadon, nőtlen, legfeljebb egyharmaduk házaspár. Gyakorta még az ún. első" komapár sem volt házas. A keresztszülők között számosan vannak kiskorúak is. Kolep Konrád 1933. évi keresztelőjén Kádár Barnabás karon ülő gyermekként lett „koma". Említésre méltó, hogy Barnabás anyja és nagyszülei, a bonyhádi ortodox zsidó felekezet tagjai nemrég tértek be a mórágyi református egyházba. A következő évben a református lelkész fiát, Sík Lászlót a kikeresztelkedett dr. Kádár Jánosné (sz. Barta Zsuzsanna) tartotta a keresztvíz alá. A 30-as években már kevesebb komát regisztrál a kereszteltek anyakönyve (többségük fiatal, Forster Keresztély és Kohn Erzsébet esetében az 5 éves Reisz Etelka is). Csökken a keresztkomák létszáma, de egyes hagyományőrző családoknál még mindig számottevő. Pl. Kolep Konrád keresztelőjén 1933-ban 35, Bójás Évánál 1935-ben 27 koma voltjelen. Többnyire 3 hetet várnak a kereszteléssel. Adél-dunántúli reformátusok között általánosan elterjedt szokást követték Mórágyon is, azaz: életünkben legalább egyszer keresztvíz alá kell tartani egy csecsemőt, máskülönben - a néphit szerint - az embernek nem kulcsolják imára a kezét, amikor halála után koporsóba teszik. 30 A mórágyi református egyház kereszteltek anyakönyve 31 Akárcsak a Sárköz reformátusainál, „már a megszületett két gyermek is sok, így egy harmadik jövetele már tragédiát jelent, valamit tenni kell. Balázs Kovács Sándor: Egy sárközi parasztcsalád történetéből. A Dunántúl településtörténete VIII. Pécs, 1990. 363. Különben itt arra nincs eset, hogy valaki a templomra vagy az iskolára végrendeletileg hagyományozott volna egy krajczárt. Vagyonos és gazdag gyermektelen családapák s anyák elhaláloztak, de egynek sem volt még annyi érzéke az egyház vagy iskola irányában, hogy ezekről megemlékezett volna. " Ráday-levéltár Budapest. Vámos Dániel korrajza a mórágyi református egyházról, 1889. május 20-án. 32 Garami Péter református kántortanító közlése 33 1938. V. 11-i, 1939. VI. 5-i, 1941. VI. 19-i, 1944. VI. 19-i presb. jkv. 34 Mórágyi református egyház kereszteltek anyakönyve 1889-től 35 Andrásfalvy Bertalan: Magyar népismeret. Bp., 1990. 32-33. - A keresztelési szertartáson megjelenő sok koma kapcsán fejezi ki idegenkedését az AGENDA - a magyar református egyház liturgiás könyve - „Ebből az intézményből csinálta az idő a pogány komaságot." Bp., 1927. 33. 286