Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Szilágyi Mihály: A szokások világa a német ajkú, református Mórágyon

Függelék A halálozások életkor és nemek szerinti megoszlása 1790-1828 Időszak összes 0-70 év között 71-80 év között 80 évnél idősebb 60 éven felüliek összesen halott férfi nő férfi nő férfi nő férfi nő együtt 1790-1799 349 10 10 2 2 0 4 12 16 28 1800-1809 413 8 12 3 2 1 2 12 16 28 1810-1819 350 12 12 3 7 3 0 18 19 37 1820-1828 330 17 10 2 2 3 1 22 13 35 Összesen 1442 47 44 10 13 7 7 64 64 128 Fenti időszak legidősebb férfi halottja: Schäfer Péter 1826-ban halt meg 86 éves korában, a legidősebb női halott Wimperné, Éva 1797-ben 94 évesen halt meg. Átlagban minden tizenegyedik lakos élt hatvan évnél tovább. A halálozások életkor és nemek szerinti megoszlása, 1890-1930 Időszak összes 60-70 év 71-80 év 80 évnél idősebb 60 éven felüliek összesen halott férfi nő férfi nő férfi nő férfi nő együtt 1890-1899 516 16 16 16 17 6 3 38 36 74 1900-1909 390 23 20 13 23 6 10 42 53 95 1910-1919 363 24 21 28 16 9 14 61 51 112 1920-1930 362 36 41 32 39 7 16 75 96 171 Összesen 1631 99 98 89 95 28 43 216 236 452 Az időszak legidősebb férfi halottja: Kolep János 1924-ben halt meg 92 éves korában. A legidősebb nő: Müller Erzsébet Margit 96 év, 9 hó, 12 napot élt és 1912-ben hunyt el. Átlagban minden negyedik ember élt hatvan évnél tovább. A mórágyi anyakönyvek tájékoztatnak a halál okáról. Évszázadokon át a „halottkém", a községi elöljáróság megbízásából szemlélte meg a holtat a halál bekövetkezésének valóságáról, s a családtagok bemondása alapján jegyezte be a lelkész az anyakönyvbe, 1877-től kezdve Mórágyon orvos vizsgálta meg az elhalálozottakat, de az esetek többségében ő is csak a betegség tüneteiből következtet a halál okára. A „főfájásról" mit is gondolhatott az orvos? Homloküreg- vagy agyhártyagyulladás? Különösen a 20. század előtti időkből maradtak fenn ilyen halálokok, mint „asszkór", amiről ma azt mondjuk, hogy minden olyan, pontosan meg nem határozott betegség (lehet sorvadás, tüdővész), amely nagyfokú legyengüléssel, elsorvadással jár. Hasonlóképpen rejtély lehet a „sínlődés". Valószínűleg azonos a senyvedéssel, a gyógyulásra való képtelenséggel, más szóval sorvadással. Viszont ez utóbbit használták a gümőkór és tuberkulózis, esetleg szárazbetegség megjelölésére is. A nyilalló, szúrós fájdalom (pl. „oldalnyilallás)" „szegezés"-ként került be az anyakönyvbe. A váltóláz a maláriára, a vízibetegség (másnéven vízkórság) az egész testre kiterjedő kóros állapotra utalhatott, amelyben a bőr alatt vizenyő keletkezik, s a test üregeiben is folyadék gyűlik össze. Gyakori halálokként tüntetik fel a „dagadozást", amelynek a hátterében valószínűleg gyulladás, megerőltető munka, ütés, vérkeringési zavar állt. Hideglelésben halt meg sok gyermek, a láz hirtelen emelkedésével kapcsolatos borzongásból és fogvacogásból következtettek rá. Amíg a lázmérő nem terjedt el általánosan, addig a mórágyi anyák is az ajkukkal vagy a kézfejjel állapították meg, van-e a gyermeküknek láza. A csecsemőknél és gyermekeknél maradva: hasfájást okozhatott az erős anyatej, a meghűlés, vagy a szél. Ha nem gyógyították, huruttá fajult. Okaként a helytelen táplálkozást és a meghűlést emlegették. (Az anyák gyakran kétéves korukig is szoptatták gyermeküket.) Nagyon sok gyermekbetegséget hoztak kapcsolatba az Isten büntetésével, többek között az idétlen: koraszülött, csenevész, esetleg angolkóros gyermek halálát. „Nem jó a vére", ezért „kelevényben halt meg" a fején s nyakán elszaporodott kelések miatt. Napjainkban már csak szitkozódásként ismerős a „nehézség", de száz évvel ezelőtt a nyavalyatörés, gutaütés megjelölésére használták. Gyakori volt a „pâtées", a kiütésekkel járó járványos betegségek általános megjelölésére (pl. hagymáz, himlő, skarlát, pestis). 1895-ben „bélsárhányás" (bélelzáródás) olvasható halálokként, az első cukorbeteget 1920-ban temetik. A két háború között a halálokok gyakorisági sorrendje: aggkori végelgyengülés, szívbetegség, tüdőés mellhártyagyulladás, rák, agyvérzés, veleszületett gyengeség. 296