Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Szilágyi Mihály: A szokások világa a német ajkú, református Mórágyon

Sárközben. Mondóka is született Nosztány és Szilvás előnyeiről: „Noszton, was hosztom, Szilvas: bringt man voll die Brieftasch" (Nosztány, mit hoztam, Szilvás: megtölti a bukszát). A nyéki pusztán 1-2 hold kukorica részesművelésében is megegyeztek a mórágyi napszámosok a gazdákkal. Az ínséges években nagyon jól jött a mórágyiaknak, és korántsem tartották kiszúrásnak, mint ahogy azt néhány szakíró feltünteti, hiszen a kenyérbúzán kívül a kukoricának állatokkal való föletetése is biztosítva van. A kukoricaszár a tehén, ökör, birka, kecske takarmányozását, némely háztartásban a fűtést is szolgálhatta. A „részibe" való aratáshoz csak párban fogadtak munkásokat. Édesapánk is magával vitte aratópárnak édesanyánkat, hetekre magukra hagyva három fiúkat. Az aratókért elküldött bivalyos szekerekre fölpakolták az egyheti élelmet, babot, krumplit, lisztet. A gulyás tartalmasabbá tételéért szalonnát, kőkeményre száradt kolbászt, hurkát, csülköt és oldalast is csomagoltak. Reggelire egy korty pálinka, szelet kenyér és darab szalonna járta. A „banda" tagjai közül felfogadtak egy szakácsnőt, aki ebédre csülkös bablevest, krumpli- vagy székelygulyást, vacsorára grízes tésztát tálalt az aratóknak. Hálóhelyül a marhaistállóban almozott téglás padló szolgált. Hajnalban - olykor a szélvihartól és esőtől megáztatott búzatáblákra menet előtt - a bandagazda „Auf '-ot kiáltott az istálló bejáratánál. Az aratók szemüket dörzsölve, legelöl a kaszások, mögöttük a marokszedők, majd a kötélteregetők mentek ki a tegnap félbehagyott búzatáblákra. Elsőnek a harmatos kalászokból kötelet fontak, a férfiak kihúzták övükből a kaszakövet, megköszörülték az előző este élesre vert pengét, s „Isten nevében"-t mormolva végignéztek az előttük álló táblán, elvégezték az első suhintásokat. 2. Vidéki földvásárlás és elköltözés Az a mórágyi gazda, aki jövedelmét földvásárlásba akarta fektetni, az a faluban csak akkor költhette el e célra a pénzét, ha valamely bajbajutott család a földjének eladására kényszerült. Visszaemlékezők szerint a falu egykori középbirtokosai lóversenyen és kártyaasztalnál elszenvedett veszteségük miatt elkótyavetyélték földjeik nagy részét. A falu „bankárai"-ként ismert nagygazdák úgy jutottak újabb szántókhoz, szőlőkhöz és rétekhez, hogy fizetésképtelen adósaiknak elengedték a törlesztést és visszafizetést. Egy-egy természeti csapás, vagy a családfő halála a tönk szélére juttathatta a kisgazdát, ezért kénytelen-kelletlen átengedte földje egy részét adóssága fejében. Az újabb és újabb földek iránti hírvágyat nem elégítették ki az imént említett, nem rendszeresen kínálkozó alkalmak, ezért a Sárközben kerestek - és találtak is - eladásra váró parcellákat. Alsónyék 1903. évi kataszteri térképén fél tucat mórágyi gazda neve olvasható. A mórágy iak nyéki elterjedtségére jellemző, hogy az alsónyéki református egyházközség vezetőségébe is bekerültek (pl. Kolep nevű kurátor). Csak zárójelesen említem, hogy e két falu egyházi kapcsolata több mint kétszáz évre megy vissza. A 18. század első felében, paphiányuk miatt, a mórágyiak Alsónyékre vitték kereszteltetni gyermekeiket. Nyéki pap esketett és búcsúztatott. Sárpilis határában is feltűntek a mórágyi gazdák. Kezdetben szénavásárlásért, majd kaszálók bérletéért jöttek. Utóbb a szállásokon házacskát vettek, istállót építettek s hamarosan megismertették a bonyhádi pirostarka szarvasmarhát az itteni gazdákkal. A szállásokról tejet, tejtermékeket vittek be naponta a nyéki és pilisi családokhoz. Szőlőcefréből és szilvából főzött pálinkát hektoliter számba mérték ki a szállások és falvak népének. A mórágyi kerámia részint ilyen személyes kapcsolat, részint vásárokon lett ismertté e tájon. Háziipari termékek is utat találtak a Sárköz népéhez. Amórágyi Gardi családban nemzedékről nemzedékre öröklődött a kosárfonás tudománya. Krumpliszedő kosaraik, gyékényből font kenyereskosaraik, cirokseprűik, szívesen látottak voltak a vásárokban. A házilag készült klumpák (facipők) és pacskerek (vászontalpú gyapjú térdharisnyák) a mórágyiak útján honosodtak meg a szállásokon. A kovácsmesterséget sárközi műhelyekben tanulták ki. A gazdasági térhódítást a mórágyiak földszűkössége sarkallta. Szerencséjükre, a Sárköz népe hajlandóságot is mutatott a föld eladására. A házkorszerűsítési, lakáskomfortizáló hullám arra késztetett számos sárközi polgárt, hogy lemondjon egy-két parcelláról, s árából fedezze kiadásait. A rendkívül drága és pazar sárközi népviselet temérdek pénzt emésztett fel. Ez újabb ok a föld eladására. A szállásokon tartózkodó mórágyiak résen álltak, vevők voltak az egykezes miatt kihaló törzsökös magyar családok földjeire, házaira is. 4 Garami (Glöckner) Péter közlése 5 Balassa Iván: A magyar gabonatermelés néprajza. Debrecen, 1990. 123. 6 Balázs Kovács Sándor közlése. 7 A decsi vegyes céh könyve. 1843-1860 között négy mórágyi ifjú (Rottenbiller János, Khél Konrád, Müller Péter, Kolep János) kezdte meg tanoncéveit Gáspár János, Héderi András, Naményi Ferenc kovácsmestereknél. Balázs Kovács Sándor hívta fel figyelmemet ez adatokra. 279