Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Mészáros Gyula: Régi mórágyi kerámia

dísz, amely hol kacsminták hajlataiban, hol egyéb mértani mintázatok közé ékelődve, ritmikusan ismétlődő, körbefutó díszítményként jelentkezik a tálak öblének belső mezőjében (II. t. 1-2., 4.). Gyakori ékítménye volt ez évszázadokon át az olasz majolikának (I. t. 1-2.). Itáliai örökség a „Szent Bernát lángja" néven ismert ostormotívum is (II. t. 3., XXV. t. 5.). A spirál, tisztán vagy pontsorral keretezett, ragyogtatós változatában egyike a tetszetős geometriai kerámiadíszítményeknek Mórágyon (III. t. 4-5., VIII. t. 2.). A konvex és konkáv ívsorokba helyezett hullámvonal Soproni Olivér szerint magyar vonás. (IV t. 1-5., V t. 6.). A mórágyi anyagon ez a motívum inkább kígyóvonal formájában jelentkezik az ívek hajlataiban (IV t. 2-4.). Az ívekben elhelyezett nagy, kerek foltokat mi is magyar sajátosságnak tartjuk (4. kép 1,3.). A geometrikus eredetű díszítő motívumok között szintén korai hagyományokra utal a tálak belső felületét kitöltő, párhuzamosan körbefutó sima és hullámvonalak váltakozó sorú mezője (V t. 1-4.). Román János a táldíszítésnek ezt a korai változatát a törökös kerámiacsoportba helyezi. Kedvelt díszítő motívuma a 17-18. századok festő asztalosainak, tálas mestereinek a voluta, ez a rendszerint csigavonalban végződő, egymással gyakran tükörképet alkotó, ívelt vonalpár. Gyakori az előfordulása a korai mórágyi kerémiadíszítmények sorában is (5. kép 1-2., XI. t. 3-5.). 2. Stilizált növényi dísz A 18. századi mórágyi népi kerámia kedvelt stilizált levél- és virágmintái: A sziklevélcsokor, helyenként macskaköröm dísszel párosítva, fehér, sárga és barna an gob alapon, gyakori ékítménye a mórágyi, korai tálasedényeknek (IX. t. 1-9., X. t. 1-7.). Ott találjuk a növényi eredetű, változatos motívumskálában a nyugat-európai barokk húsos levelű lombdíszét (XI. t. 1^4.), valamint a már rokokóba hajló, elütő színű haránt 27 vonalpárokkal átkötözött szárú, kacskaringós, csigavonalas végződésű nagy sziklevél kötegeket, fehér, sárga és barna alapmázra felrakva (XII. t. 1-6., XIII. t. 1-7.). Egy négerbarna alapozású tál fenéktöredékén a teljes belső felületet ilyen, csigavonalas végződésű fehér indacsokor tölti ki (6. kép). Magában álló szép mintája Mórágyon egy sötétbarna alapmázú táltöredéknek: fehér vonalas rajzú, nyújtott ívekből: pikkelyekből piramis alakban felépített, fürtszerű dísz, íveiben az alapszínnél világosabb barna mázkitöltéssel (VIII. t. 5.). Szekszárd környékéről: elpusztult régi falu nevét viselő „Fehérvize"-dűlő kiszántott kultúrrétegéból került elő hasonló díszítésű, ugyancsak fehér alapmázú táltöredék, 17. századi kerámiamaradványok társaságában. Ezt a régi mintát a mohácsi gölöncsérek még a 19. század folyamán is megőrizték fehér alapú táljaikon. 3. Török eredetű motívumcsoport Sásleveles szirmú forgórózsa Dél-magyarországi fazekasmestereink: az ún. „sárközi tálak" készítői a török mestereknél annyira kedvelt, folyatott mázú, sáslevél szirmú forgórózsa mintáját minden változtatás nélkül átvették. A sárga-fehér, barna-fehér, vagy vörös-fehér színekben váltakozó, egymáshoz szorosan záródó sáslevelek hol egyesével (XVII. t. 5. 2., 5., XVIII. t. 1-2., XX. t. 4.), hol több, azonos színű levélcsokorba fogva (XVII. t. 1., 3., 6. XX. t. 1-3., 5-6.) összefüggő tarka sziromszőnyegként borítják a tálak, tányérok belső falát. Atálasedények öbléből füstcsóvaszerű szárból kiinduló sziromcsokor vagy kifut a tál, tányér belsőperemének széléig - egyébként ez a variáns a legkorábbi törökös hagyományokat őrző típus Mórágyon - (XVII. t. 1-4.), vagy pedig az edény sincvonalánál végződnek a sziromkaréjok. Ez utóbbi megoldás itt a leggyakoribb változat (XVII. t. 5-6.). A harmadik variáns, amelynél a sincig futó sziromlevelek nem az edényfenék középpontjából indulnak, azaz nem egy tőből sarjadnak, hanem a tál oldalfalán, egymástól független csoportonként vezették fel azokat, a mórágyi törökös minták egyik sajátos változataként (XXI. t. 4., XXII. t. 1-5.). Ezt a stilizált virágból származó török motívumcsokrot azután a 18. századi mesterek sokféleképpen variálták: a sziromlevelekre igen gyakran más motívumok is rákerültek. így akad olyan táltöredék, amelyen a barna és zöld színekben váltakozó forgórózsaszirmokra-játékos kedvvel - fehér sziklevélcsokrot (XX. t. 1.), egy másikra kurta fehér kígyóvonalat raktak fel (XX. t. 5.). Díszítményekben még nagy változatosságot őriz a forgórózsás-sásleveles öblű tálaknak az a csoportja, amelyeknél a karélyos sziromlevélvégek csak a sincvonalig futnak. Az így üresen, szabadon hagyott széles belső peremsáv önként kínálkozott a legváltozatosabb motívumvariációk alkalmazására. Kifinomult ízlés, ötletesség jellemzi az ilyen, kombinált díszítményeket. A mórágyi mesterek itt, a törökös díszű tálak szabadon hagyott belső felületén is felvonultatják 23 Fél Edit-Hofer Tamás-K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969.) 154. ábra, - A sólyi ref. templom 1724-ben készült karzatfestésének is egyik vezérmotívuma ez a térkitöltő rovátkolás. 24 Soproni Olivér: Régi magyar ólommázas kerámia. Az Ip. Múz. Évk. III-IV. 1959. III. t. 16. és 243. old. első bek.: ...„egri tálunkon a perem hat ívvel van díszítve, melyet a zöld ívek és közeikben a teljesen stilizált levélminta itáliai hatásról tanúskodnak, de az ívekben a spirálok még a bizánci hatást tükrözik." 25 Soproni Olivér: I. m. - Soproni O. A régi magyar kerámia díszítményei között sorolja fel az ívekbe helyezett hullámvonal sort, mint magyar változatot. 26 Román János: Sárospataki kerámia. Magyar Népműv. XXI. 1. kép. 27 Palotay Gertrúd: Oszmán-török elemek a magyar hímzésben. Bibi. Hun. Hist. VI. 1940. 46. old.: „A kacskaringó barokkos." 28 Soproni Olivér: I. m .Pikkelymintának piramis alakba való formálása... itáliai eredetű... Sokszor találkozunk vele régi anyagunkban." Mészáros Gyula: Szekszárd és környéke törökös díszítésű kerámiai emlékei. Szekszárd, 1968.

1.1. 3. 29 A régi mórágyi törökös kerámiacsoport több változatát megtaláljuk a visegrádi, folyatott mázas kerámiában. (Soproni Olivér: Visegrádi folyatott mázas török kerámia. Műv.tört. Tanúim. (Bp., I960.). 223