Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)
Gaál Attila: Római vaseszközök és rézedények a Duna medréből
Gaál Attila Római vaseszközök és rézedények a Duna medréből Dunaföldvár-Alsórévről Korábban a ComArchHung folyóiratban két folytatásban ismertettük a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban őrzött török rézedényeket, melyek egy része Dunaföldváron a Duna medréből került eló sóderkitermelés, illetve mederkotrási munkák közben. 1 Az innen származó leletek jelentős részét a jellegzetes ívelt oldalú török kori rézbográcsok alkották, melyekkel együtt azonban a hajósok ugyancsak jellegzetes vas akasztófüles római kori rézbográcsokat, valamint egy rézlemezből készült palackot és egy bronz serpenyőt is eladtak Dánó Lajos dunaföldvári magángyüjtőnek, akitől később részben vétel, részben pedig ajándékozás útján kerültek e tárgyak a múzeum gyűjteményébe. Közlésükre akkor tekintve, hogy a tárgyalt időszakon kívülre estek- nem került sor. Annyit azonban puszta létük is jelzett, hogy a területen - a Dunaföldvártól kissé délre eső alsórévi folyamszakaszon - más római kori leletekre is számíthatunk, csupán a szerencsés véletlent kell kivárnunk. Ez a szerencsés véletlen 1991-ben következett be, amikor újabb kaviccsal és homokkal vastagon borított leleteket ajánlottak fel Dánó Lajosnak megvásárlásra (1. kép). Előbb 15 db római vastárgyat, majd néhány nap múlva újabb 21 db vaseszközt. A 36 db vastárgyat a bejelentést követően a múzeum nevezettől megvásárolta. Tulajdonképpeni célunk ennek az eszközleletnek az ismertetése, de a lelőhely azonossága miatt célszerűnek tartottuk az ugyaninnen származó római rézedényeket is bevonni a közölt leletek körébe. 1. kép: Dunaföldvár-Alsórév. A vaseszközök és rézedények lelőhelye. 1 GAÁL 1983, 163-184., valamint GAÁL 1991, 191-207. 2 A hajósok ugyanis félve attól, hogy a múzeum él törvényadta jogaival, a leletekkel - a szerencsére közismerten múzeumbarát - magangyujtot keresték meg, de a pontos lelőhelyet neki sem mutatták meg soha. 3 A leletek első csoportjáról készült fényképek alapján Müller Róbert véleményezte a leletet. Akkori és azóta nyújtott segítségéért ezúton fejezzük ki köszönetünket.