Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 13. (Szekszárd, 1993)

Solymár Imre: „Ez itt a magyar romantika meseföldje” – A Völgység, mint irodalmi táj

38. Az 1822-ben írott „A szánakodohoz", az 1823-as „A bátortalan szerelem" és a „Búcsú', végül az 1825-ben Börzsönyben írt „A búcsúzó" című vers tünteti fel Etelka nevét. Az ábrándozva feljegyzett leánynevekről: Kozocsa Sándor. Vörösmarty ifjúkori kísérletei. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp., 1939. 9., - Gyulai Vörösmarty-életrajzának első kiadása, Etelka kilétét ekkor még nem tudta: Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza. Ráth, Bp., 1866. - Perczel Mór megnevezi Etelkát, Gyulai reflektálása: Perczel Mór: Emlékirataiból. Éljen Görögország! Vasárnapi Újság, XV. évf. (1868), 1. szám, január 5., 2-3., - Gyulai Pál: Egypár megjegyzés Perczel Mór emlékirataira. In: Gyulai Pál: Bírálatok, cikkek, tanulmányok, Akadémiai K., Bp., 1961. 184-185. (A magyar irodalomtörténet forrásai, 5.), - Etelkáról a legfontosabb irodalom: Perczel György: i. m., Hajas Béla: Vörösmarty és Perczel Etelka. Pallas Irodalmi és Nyomdai R.-T., Bp., 1931. (Irodalomtörténeti Füzetek, 41.), - Gálos Róbert: Etelka. It., 1950. évi 4. szám, 69-75., - Horváth Károly: Vörösmarty szerelmi lírája. It., 1961. évi 1. szám, 48-59., ­Taxner-Tóth Ernő: A szerelmi téma Vörösmarty fiatalkori költészetében. ItK., LXXXIV. évf. (1980), 2. szám, 149-163. 39. Dienes András: A legendák Petőfije. Táj és emlékezés. Magvető Kk., Bp., 1957. 57-66., ­Dienes András: A fiatal Petőfi. A költő származása és életútja 1838 nyaráig. Tankönyvkiadó, Bp., 1968. 129-157., - Fekete Sándor: Petőfi Sándor életrajza. I. A költő gyermek- és ifjúkora. Akadémiai K., Bp., 1973. 64-74., - Csepregi Béla: Petőfi Sárszentlőrincen. Kiadja a Tolna megyei Tanács VB. művelődésügyi osztálya, Szekszárd, 1973., - Csányi László: Petőfi sárszentlő­rinci koszorúi. Jelenkor, XVI. évf. (1973), 1. szám, 49-54., - Kolta László: A bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium. Tankönyvkiadó, Bp., 1991. (Iskolák a múltból) 40. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VII. kötet. Kiadja Hornyánszky Viktor Könyvkia­dóhivatala, Bp., 1900. 986-988., - Lehr Albert. TÚ., VI. évf. (1924), 24. szám, jún. 14., 4., ­Hajas Béla: Lehr András és a Lehr család. A Tolna-Baranya-Somogyi Ág. Hitv. Ev. Egyházme­gye Bonyhádi Gimnáziumának Értesítője az 1937/38. tanévről. Engel F., Bonyhád, 1938. 3-7. 41. Gergely Gergely: Tolnai Lajos pályája. Akadémiai K., Bp., 1964. 14-15. (Irodalomtörténeti Könyvtár, 15.) - Töttős Gábor: Tolnai Lajos emlékezete. Györköny-Szekszárd, 1987. (Györkö­nyi Füzetek, 1.) 42. Szinnyei József: i. m. XI. kötet (1906), 131-135. 43. Töttős Gábor: „A hadverő vezér agg korán lantot ragad". Perczel Mór verses műve. Dunatáj, XI. évf. (1988), 2. szám, 25-32., - Solymár Imre: Perczel Mór a pénzről és a pénzügyekről. Bankszemle, 32. évf. (1988), 2. szám, 49-53. 44. A Mór-kérdésről lásd: Solymár Imre: Nomen est omen. Perczel neve és a korabeli közvélemény. Névtani Értesítő, 7. szám, Bp., 1982. (Kiadja az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége. Szerk. Hajdú Mihály és Mező András.) 67-73. 45. A forrásra dr. Töttős Gábor hívta fel a figyelmemet. 46. Szinnyei József: i. m. XIV. kötet (1914), 845-854. 47. Uo., 68-69. - Az OSZK gyűjteményében egy verses, 6 ifjúsági regény és elbeszélés, 2 elbeszéléskötete található. 48. Szinnyei József: i. m. V. kötet (1897), 986-987., - Sziklay János: Dunántúli kultúrmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Földes^ Wagner és Társa, Bp., 1941. 304., ­Névmagyarosítását vesd össze a Zalán futásá-val: VMOM, 4. kötet (1963), 413. 49. Szinnyei József: i. m. XIV. kötet (1914), 1245., - Sziklay János: i. m. 309. 50. Gál István: A kisdiák Illyés Bonyhádon. Jelenkor, XV. évf. (1972), 11. szám, 1017-1026., - Gál István: Illyés Gyula bonyhádi diákévei. In: Kolta László szerk.: Bonyhád a 18-20. században. Szekszárd, 1975. 175-183., - Fodor Ilona: Szembesítés. Illyés Gyula életútja Párizsig. Magvető Kk., Bp., 1975. 220-237., - Vadas Ferenc: A gimnazista Illyés Gyula rajzol, ír és zenét tanul Bonyhádon. Dunatáj, XII. évf. (1989), 1. szám, 31-37., - Vadas Ferenc: Két háborús év a „bonyhádi, gimnazista ég alatt". Dunatáj, XIII. évf. (1990), 4. szám, 3-12., - Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig. Illyés Gyula a pannon ég alatt. 1902-1928. Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd, 1992. 79-116., - A „Kora tavasz" korrajzához: Kolta László: A bonyhádi gimnázium 1918-19. tanéve. Művelődés, 1969. májusi szám. Kiadja a Tolna megyei Tanács VB. művelődési osztálya, Szekszárd, 93-109. 51. Vadas Ferenç: i. m., 1992. 99. 52. Költőink. TÚ., VIII. évf. (1926), 13. szám, ápr. 3., 4., - Új lap vármegyénkben. Uo., 27. szám, júl. 10., 4. p. - Napsugár. Börzsönyi Béla regénye. Uo., 30. szám, júl. 31., 6. - Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. III. kötet. Bp., 1941. (Kiadta a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete), 1205-1206. 53. Gál István: Kreska Frigyes szerzői estje. TÚ., évf. (1932), 32. szám, ápr. 27., 1-2. 54. Rumi Erzsébet újabb költeményeinek kiadása. TÚ., XXII. évf. (1940), 8. szám, 5., - Rumi Erzsébet újabb verseskötete. Uo.., 25. szám, ápr. 6., 2-3. 55. Az OSZK gyűjteményében meglévő művei: Seholnincsország. Mesék (1935), A láthatatlan szélmalom. Mesék. (1937), Tuntematon ma. Mesék. (Helsinki, 1937.) Liplop Pali. Mesék. 347

Next

/
Oldalképek
Tartalom