Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 13. (Szekszárd, 1993)

Solymár Imre: „Ez itt a magyar romantika meseföldje” – A Völgység, mint irodalmi táj

„nem annyira a felsőbbrendű újnak, mint inkább az alkalmazkodó réginek szólt."

215 A regénybeli falucskában, Baglyodon kilenc hónap - mintegy kihordási idő - után megszületik a termelőszövetkezet. Első elnöke Anti nagyapó - kit az unokája Szirom tátónak becéz - meghal, mielőtt nevet adtak volna az új közösségnek. Ekkor hangzik el: „...mivel neki kedves szavajárása volt a boly, mely a szoros közösséget jelképezi, azért azt javallja, hogy a termelőszövetkezet neve hangzék úgy, hogy: Szirom és Boly. Mindenki felállt, s úgy kiáltotta, hogy úgy legyen."

216 Ahogy a konfliktusok megrajzolását, úgy kerülte Tamás Áron a sváb-székely viszony mélyebb ábrázolását is. Baglyod - egy kicsit Kisdorog és egy kicsit az író erdélyi szülőhelye: Farkaslaka. A sváb családok „ajka" német, maguk „nem szabályosan svábok, mert igen borivók voltak, s borsos-paprikás emberek." Egy magyar regébe beleillik a valóságon történt igazítás: nem említődik a kitelepítés, vagyonelkobzás; amikor 1945-ben „kezdték a politikát számon kérni", „meglobbanva a hírtől" otthagytak mindent, s nyugatra távoztak. Pedig tulajdonképpen jó hazafiak voltak, s „nem vérvei politizáltak, hanem csak bor mellett összevissza, mint más magyarok."

217 A székely magyarok helyét Baglyodon a telepítési biztos - „egy törvénycsináló atyánkfia" - jelölte ki. A székely Szirom tátó is megtalálja a helyét. Amikor a közbizalom felé fordul, elfogadja a bíróságot is: „... ha már Baglyod szállást adott nekem s a magyar nép hazát, akkor Baglyodnak fia s a hazának hazafia leszek. A terűt a nyakamba vettem tehát, s megnéztem töviről hegyire, hogy ezt a baglyodi bolyt miképpen tudnám úgy elrendezni, hogy bárki ha fogja látni, bólintson rá egyet."

21§ Tamási Áron a bukovinai székelyek „megírásra érdemes kálváriájával" adós maradt.

219 2. Tamás Menyhért versesköteteinek néhány szép darabja a bukovinai szülőföldet idézi, majd a földönfutás keserveit és a megérkezés szorongásait. Ezért a családi történethez kötődő versek akár Kisdoroghoz is köthetők. Vannak azonban kifejezetten helyi ihletésűek is, mint a „Szövetségben a fákkal" című kötetből az „Emlékezés egy kukoricaföldre", vagy a „Versek édesanyám, Kiss Emerencia sosemvolt kapcsos könyvéből" 5. darabja, a hajlékkeresés. „Meszszülő ég" című kötetének önvallomása szerint idő múltával már nem csak a „földfogyatkozású haza boltozódik szembogarára" - a Völgység dombjaival, Kisdoroggal, Bonyháddal és immár Budapesttel is - hanem Európára tekint.

221 3. Tamás Menyhért „Vigyázó madár" című regénye szó szerint az „utolsó fejezet" édesapja életregényéből. Itt még mindent néven nevez, Kisdorogot, Gáspár Simon Antalt, Szinger József plébánost. A cím titokzatosságát feloldandó, megtudjuk, hogy Bukovinában a darut nevezték „vigyázó madár"-nak, mert „.. .a legküsebb veszélyt es megérzi... sose egyedül, mindig csapatostól repül.. ."

222 Az emléktöredékekből összeáll az 1945-ös megtelepedés, a székelyek és svábok közötti szüntelen gyanakvás, torzsalkodás, a juttatott ház „idegenségének" érzete, a meggyökeredzés keservesen hosszú időszaka: „Esztendők teltével sem vót bizodalmunk, hogy itt maradunk. Még ötven tájékán es a lábunkban vót, hogy tovább kell mennyünk."

223 Még meg sem kapaszkodtak - veszik észre - szegényebbek, mint voltak. Végrehajtó, padlásseprés, az 50-es évek... Hiteles képet kapunk a hatalomba kerülés falusi módjairól. Élőbb a mucsai fontoskodás, majd a hatalommal élés és visszaélés. „Itt Kisdorogon es burjánzott a példa. Aki rest vót dógozni, elkeszte silabizálni az újságokat, s mikor úgy éreszte, megvilágosodott a feje, mindenütt 333