Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 13. (Szekszárd, 1993)

Csiszár Mirella: Itália-élmény a két háború közti magyar irodalomban

kettőnket a markában... az ő kegyelemkenyerén élünk mind a ketten! Én a nevemet^ a társaságomat, a származásomat adom neki, te az agyadat. Hej, te magyar Úristen, micsoda világot engedsz itt élni!" Ez a világ valóban kicsorbult, ezért lenne szükség a csodára, amit Szerb Antal és a Felhőjárás nemzedéke Olaszországban talál meg. Szobotka hősei számára azonban Itália csodája sem csoda igazán: valójában minden próbálkozásuk, kalandkísérletük kudarcba fullad. Tölgyessy nem találja azt a nőt, aki önmagáért és nem pénzéért szeretné, a báró pénzügyi tranzakciói sem sikerülnek; Olaszország sem tudja feloldani benne a rideg üzletembert, nem meri vállalni a nápolyi kislányt, akit szintén megszeretett. És Haturka sem képes levetni magáról a nevetségesség és a balekség álarcát. Mert mindannyian álarcban járnak. Ezek az emberek valójában többek annál, amit mutatnak; Haturka a lélek, a szépség rajongója, a gróf egy letűnt lovagias világ figurája, aki a nőkben még mindig csodát lát és báró Kohl a lelke mélyén szentimentális. Egy eltorzult világban a lelkükben lakozó jó sem maradhat épen, eltorzul az is. A Posilippon, Nápoly és a tenger fölött, vagyis az egész világ fölött állva a lenyugvó nap fényénél megsejtik mi az ember és önmaguk lényege. Nem véletlen, hogy Márai Sándor regénye, a San Gennaro vére is ezen a környéken játszódik. A Posilippo a világ kitüntetett helye, amely az ide érkezőt meditálásra készteti, ahol az ember rádöbben saját kicsinységére az Isten teremtette világgal szemben, megsejti azt, hogy mennyire kiszolgáltatott, mert a halál árnyékában él, míg a természet és a világ örök és túléli őt, hogy mennyire reménytelen minden emberi tett, próbálkozás. „Az ember kitárja karjait, szeretné az életét egész összességében átfogni, de a roppant ölelésből csak egy gyenge, lemondó legyintés lesz." A három magányos ember egymásra talál. „Én szeretem önt gróf úr, és a báró urat is" - mondja Haturka és így érez a másik kettő is. Úgy tűnik számukra csak így lehet úrrá lenni azon a reménytelenség-érzésen, amely ott a Posilippon, az Isten kitüntetett helyén megérintette őket. De ez az érzés csak pillanatnyi, másnap a szerkesztő noteszába már szenvtelenül jegyzi fel: „Nápoly, bábszínházas táncos lánya - Előtte: sírtunk." Mégis megtalálták Itáliában a csodát, túlemelkedtek a hétköznapokon, megsejtették mi az emberi lényeg. És ennél többet Itália senkinek sem adhat. V. SŐTÉR ISTVÁN - SZENTKUTHY MIKLÓS Sőtér István két regényét a Fellegjárást és a Bűnbeesést sok szempontból össze lehet kapcsolni. Dolgozatunk a címben kitűzött feladatnak akar eleget tenni, így nem vállalkozhat a két regény teljes elemzésére. A regényeket többek közt a helyszín azonossága is összefűzi, így megpróbáljuk felvillantani a két olaszországi út helyét e művek cselekményében. Elemzésünk szempontjából azonban fontos felhívni a figyelmet a két regény mélyebb összefüggésére is. A Bűnbeesést értelmezhetjük úgy, mint a Fellegjárás nemzedékének végleges felnőtté válásának regényét, ennek a nemzedéknek szembesítését 1938-cal, az utolsó békeév valóságával. Míg a Fellegjárás egy korosztály mitikus önkereső, önmegvalósító kísérletének, addig a Bűnbeesés e kor kihívására adott válaszának regénye. A Fellegjárás az értelmiség, a Bűnbeesés a polgárság útkeresése. A két regény összefüggését maga az író világítja meg egy interjúban „...a Fellegjárás az 1930-as évek első felének, tehát 271