Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 13. (Szekszárd, 1993)

Szabó Géza: Fémmegmunkálási nyomok a Regöly–Veravár késő bronzkori leletegyüttes tárgyain

anyag is. Érdemes szemügyre venni ebből a szempontból a sarlók nyélnyújtványát. Ezeken a merevítőbordákat legtöbb esetben recézték - alapvetően két módon: éles, határozott peremű, „V" keresztmetszetű bemélyedésekkel (46. /3.1./) vagy kisebb-nagyobb ovális bemélyedésekkel (47. 12.9.1). Ez utóbbi nyom más fémtárgyakon nem fordul elő, a megoldás anyagidegen - viszont fatárgyakon gyakran alkalmazott, ma is ismert díszítési forma. Hasonló nyomot lehet elérni, ha egy fatárgy szélét kis távolságban, egymással szemben ferdén bevágjuk és a köztes forgácsot kipattintjuk.

16 A fentieket figyelembe véve valószínű, hogy az öntőformák előállításához sok esetben fából faragott nyomómintát használtak.

17 B.) A tárgyak felületén szembetűnő öntési hibákra legtöbb esetben a tárgyon lévő lyuk, hiányos szél, stb. hívja fel a figyelmet (1. /l.l; 8.2/; 6. /I.5./; 21. /15.3./; 22. /14.4./; 35. /14.14./; 154. /4.26.; 11.27; 146. /4.11./; 168. /7.2./). Azonban utólag legtöbb esetben még műszerekkel sem lehet megállapítani, hogy mi a hiba kiváltó oka. A nem kellően előmelegített forma vagy bronz; a nem megfelelő méretű öntőcsap és salakfogó; ill. a keletkező gázok elvezetésének megoldatlansága mind a fém lassú ömlését okozzák - ami végső soron ahhoz vezet, hogy a bronz megdermed még mielőtt az öntőformát teljesen kitöltötte volna.

18 A sikeresen megöntött tárgy nem megfelő hűtésekor is jelentkezhetnek öntési hibák. A hőmérséklet csökkenésével járó zsugorodás a tárgy deformálódásához, a vékonyabb-vastagabb részek eltérő hűlése során fellépő anyagfeszültség melegtöréshez vezethet.

19 Ez utóbbi jelenség mikroszkópos vizsgálatok segítségével kimutatható.

20 C.) A kincslelet 13 tárgyán figyelhető meg az öntőcsap helye (5. /I.5.; 8.1./; 6. /1.5/; 20. /13. 2.1; 21. /14.3./; 22. /14.4./; 23. /14.5./; 35. /14.147; 43. /3.3.; 10.1-3./; 44/A /3.2V; 47. /2.9.; 3.7./; 48. /2.8V; 53. /3.6./; 169. /7.3/; egy esetben pedig maga a tárgyról letört öntőcsap is megmaradt (171. /7.4./).

21 A tokos baltáknál a csap két csonkja mindig a peremen található - típustól függően az egyenes káva közepén (21.), vagy a felugró káva legmagasabb pontjain (22.) van. Az átlagosnál jóval nagyobb méretű balta (19.) esetében a fül alatt és azzal szemben szimmetrikusan további két csonk figyelhető meg. A gombos végű sarlóknál a merevítőborda folytatásában, a gomb alatt figyelhető meg az egyetlen öntőcsap nyoma /3.5./. A markolatnyújtványos sarlók esetében legtöbbször két csonk figyelhető meg: az egyik a penge ívének legmagasabb pontján /10.2./, a másik a penge és a markolat találkozásánál a külső oldalon /3.1-3.; 7.; 9-10.;/. A nyílhegyeknél és a lándzsacsúcsoknál a köpű peremén alig maradt nyoma az öntőcsapnak, mert ezeknél a tárgyaknál utólag gondosan eltüntették. A leletegyüttesben előkerült, a vékony szárhoz képest nagy fejű öntőcsap félkör alakú, sima felületű belső oldala valószínűleg a köpű kialakításához használt mag formáját vette fel. Az öntőcsap fejrészének alakja mutatja az öntéshez használt öntőnyílás méretét, formáját is. II. 4.1 Az öntőcsap hólyagos, salakzárványokkal teli anyaga mutatja, hogy ezen a legmagasabb ponton eyűlt össze a megolvasztott fémben lévő, annál könnyebb fajsúlyú szennyeződés. A csapok elhelyezkedése a tokos baltáknál azt mutatja, hogy ezeket a szerszámokat mindig álló helyzetben öntötték meg.

23 A sarlóknál az öntőcsap minden esetben a penge hátán futó vastagabb bordához csatlakozik. Ebből is látszik, hogy ezeknek a bordáknak nem csak merevítő, díszítő szerepük van. A tárgy öntésekor ezek a mintegy meghosszabbí193