Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 17. (Szekszárd, 1992)
Kőhegyi Mihály: Adagok Bogyiszló történetéhez
vétkesek?" - kérdezi. 125 Hellepront közelről ismerte a helyzetet, ítélete éles, de teljesen igaz. Talán egészen ő sem sejtette, hogy a jövőt illetően próféta beszélt belőle. A tromfra tromf elve végső soron a két nemzet hatalmas arányú pusztulását eredményezte. Ezek a harcok sohasem voltak nyíltszínűek, nem kiképzett és fegyelmezett csapatok küzdöttek egymással, hanem, - mai szóval - amolyan partizán-megmozdulások voltak. Jól látták ezt az egykorúak is. Legszebben Cserey Mihály fogalmazta meg ezt Károlyi Sándorhoz írott levelében: „Én nekem kalocsai pap írta: azon falukban a ráczok felvervén a népet levágták... ott a Duna-berkén rácz Kalocsáig néhol Erdödtül fogvást... Bajai sáncz miatt Kalocsáig mehet az berkeken: mert az nem táboros rácz, - hanem 50-60 eszveveri magát: ketten vallókra teszik a csónakot, egy mérföldre is elviszik, úgy megyén a vízen, ugyan suhan. Ilyen szokás vagyon ottan. Azok már haramiák, de maid nyárára 2000 is leszen olyan, s azok rontják a magyar falukat a Duna mellett." 126 Persze a visszavágás nem maradt el. Másnap Bercsényi gyorsfutárral tudósítja Károlyit: „Igenis azon leszek: az Tiszán le, s az Dunán fel gázoljuk a ráczot. 1704 tavaszán a kurucok nagyarányú hadmozdulatokba kezdtek. A cél Dunántúl meghódítása volt. Károlyi csapatai azonban, kezdeti sikerek után, súlyos vereséget szenvedtek. 128 Rákóczi április 2-án értesült Károlyi futásáról, s szinte nincs nap április folyamán, hogy a fejedelem ne intézett volna rendeletet a különböző katonai személyekhez a dunántúli új támadás előkészítése ügyében. Földvárral átellenben, Soltnál sáncot készíttet, hogy a dunai átkelést biztosítsa. 129 Ezt a rácok, sajkákkal felhajózván a Dunán, megtámadták és bevették, magát Földvárt pedig kegyetlenül feldúlták. 130 Április 16-án a már régen ostromlott Eger német őrsége feladta a várat, s az eddig itt elfoglalt fejedelem a dunántúli hadjárat tervével megindult a Duna felé. Táborával április 30-án Ordason állapodott meg, s egy teljes hónapot töltött itt. 131 Hatalmas csapatösszevonásokat rendelt el, és Forgách Simon tábornagyot előre küldve maga is átkelni készült hadaival, amelyeket Pest megye nemcsak katonákkal egészített ki, hanem el is látott élelemmel, liszttel, vágómarhával, takarmánnyal. A Duna menti helységek állapotáról Gyalai István udvarmester már ekkor így írt: „Itt ezen sivatag, puszta helyeken 6 mérföldnyire környöskörül sémit sem kaphatunk: az ráczok elpusztították, égették az falukat." 133 Ez a dunántúli akció, hasonlóan a januárihoz, megint kérészéletűnek bizonyult. Koronczónál a kurucok vereséget szenvedtek (1704. június 3.), és ez meghiúsította a további előrenyomulást. Rákóczi ekkor eltökélte, hogy a rácok ellen vezeti seregét - vele voltak a kuruc hadak legértékesebb ezredei -, és azokat saját területükön semmisíti meg. 134 Június 29-én már útban van a Dunán lefelé a Bácskaságba. 135 A megpróbáltatásoknak azonban ezzel még nem szakadt vége erre az esztendőre. 1704. október 18-án a közeli Foktőről a jobbágyok kérvényt nyújtanak be Rákóczi fejedelemhez: „Mi foktövy, uszódy, faiszy és egész Sárközy, kalocsay várhoz tartozó szegény, megh romlott jobbágyság folyamodtunk alázatosan Nagyságod... grátiájához, ilyen siralmas dologban" - írják, és előadják panaszukat. „Nemzetes Balog Ádám Uram Dunántúl való sexardi kapitány mohácsy és sexardi lakosokkal általjővén erre a télre, mint futott nép, meg szállottak puszta helyeinkre." Megmaradt állataikat levágták, „ha szollunk, veréssel, rongálással fenyegetnek". Gabonájuk sem kasban, sem veremben nincs biztonságban, „ha szólunk, öléssel fenyegetnek, sokszor puska véget is adnak". Tisztjeik sem tartják katonáikat fegyelemben, sőt szabadjára engedik őket. Oltalmat csak a fejedelemtől várhatnak. 136 216
