Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

Végleg tönkrement Dőry Imre; az 1850-es években még viaskodott, majd megadni kényszerült magát sorsának Dőry Mihály. Dőry Sándort váratlan halála mentette meg a tönkremenéstől. A Dőry György ellen elrendelt és halála után is fennmaradó vagyonzárlat átmenetileg megmentette a családot a fenyegető csődtől. Felszámolta Tolna megyei birtokait az Egerer család, csődbe jutott a Tahy família, jelentéktelenségbe süllyedtek olyan nagy múltú nemzetségek, mint a béri Balogh és a Daróczy. Csapó Vilmost és fiát csak Dániel gazdag öröksége mentette meg a biztos bukástól. Számos családot csak az ősiség tartott formailag osztálya körében; az 1848-as forradalmat követő jogi és gazdasági változások csupán pontot tettek a régóta húzódó folyamat végére. Ha ezeket is számításba vennénk, a kör jelentősen kiszélesedne. A hanyatlás képét mutató középbirtokos nemességből élesen emelkedik ki egy számszerűen kisebb csoport, amely képes volt visszájára fordítani a sok család számára végzetes tendenciát. Ők azok, akik a több ezer, sőt tízezer forintos kölcsönöket nyújtják a megszorultaknak, akik zálogba, bérbe vesznek, cserélnek, vásárolnak birtokokat. Sikereiknek számos oka volt: a korszerűbb, eredményesebb gazdálkodás, a puritánabb életvitel, a kevés számú örökös. Gindly Antalnak, Magyari Kossá Sámuelnek, Csapó Dánielnek, Bezerédj Istvánnak csupán egy-egy gyereke volt, Hajós Sámuel, Kiss Pál örökös nélkül halt meg. A kiemelkedő személyes képességek mellett - Csapó Dániel, Bezerédj István, Jeszenszky János, Augusz Antal, Dőry Gábor, Bartal György, Sztankovánszky Imre, Dőry Frigyes koruk tekintélyes politikusai, vármegyei vezetői - birtokaik adottságai is meghatározóak voltak. Korábban már utaltunk a bonyhádi uradalomra, amelyen az úrbéres és allodiális birtok aránya kb. 5:1 volt. A legsikeresebb birtokosok zöme - Csapó Dániel, Gindly Antal és Rudolf, Bezerédj István, Zichy János, Jeszenszky János, Sztankovánszky Imre, Tengelicről és környékéről való, ahol a 27 000 holdas birtokkomplexumhoz mindössze egyetlen közepes nagyságú jobbágyfalu, Medina tartozott. A homokos talajú vidék nem volt vonzó a betelepülő lakosság számára, így hatalmas, néptelen puszták maradtak a 19. századra e tájon, szabad területet biztosítva az e korban legnagyobb jövedelmet biztosító juhtenyésztés számára. A jobbágyi munkaerő szinte teljes hiánya pedig már korán kikényszerítette a bérmunka különféle formáinak - napszámosok, béresek, részes aratók - nagyarányú alkalmazását. A gazdálkodás tőkeigényessége erős piaci érdekeltséget, a Duna és a Pest közelsége pedig kedvező szállítási és értékesítési feltételeket teremtett. A tengelici közbirtokosság a hátrányos körülményeket a 19. században képes volt a mga előnyére fordítani. Az ehhez szükséges vállalkozói szellem nem volt idegen a megye nemességétől, amelynek 18. századi felmenői között hadiszállítókat, kereskedőket, céhes polgárokat, udvari ágenseket találunk. Perczel József 1768-1770 között Compania Tergestiana néven egy kereskedőtársaságot működtetett, amely része volt a Jánosházi Társaságnak. A cég gabonát, dohányt, hamuzsírt szállított Triesztbe és onnan tovább, ellentételként pedig cukrot, kakaót és egyéb gyarmatárut hozott be. A tőke nagy részét Perczel József biztosította. Az exportált termények saját birtokairól, illetve Bács megyéből származtak.

334 Id. Dőry Ádám pedig adósságait nem a 18. század 2. felében még csekély birtokjövedelemből, hanem a dohánykereskedelem 76