Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

rói zálogba került. A birtok egy részének eladásával lehetőség nyílt a megmaradó zálogból való kiváltására. Perczel Gábor, Csapó Vilmos és a Kiss fivérek esete példázza ezt. Találkozunk olyan esetekkel, amikor valakit papi hivatása bír rá, hogy birtokát még életében eladja testvéreinek, mint pl. Dőry Gábor kanonok tette. Gyermektelen, örökös nélküli házaspár, özvegyasszony is lemondott birtokáról, hogy járadékosként élje le hátralévő napjait. A birtokeladások harmadik típusába azok tartoznak, amelyek a birtokosztályok esetlegességeit, az irracionális birtokviszonyokat hivatottak korrigálni. A család lakóhelyétől, fö birtokától távol fekvő, kis területű birtokocskákat apránként eladogatták, hogy a befolyó pénzből központi birtokukat bővítsék ill. beruházzanak rajta. A birtokeladásoknak ez volt a gyakoribb oka. Ez motiválta pl. gr. Messey, Somssich Miklós, a Kántor család, Atzél Antal, Csapó Dániel, Gindly Antal eladásait. A birtokvásárlások egy részének okai azonosak voltak. Felvásárolták a közbirtokostársak szétforgácsolt birtokait, egy nagyobb, összefüggő uradalom létrehozására törekedve. Megvették távol lakó, valamilyen okból gazdálkodni nem kívánó rokonok nagyobb birtoktesteit is. Csábító volt az eladósodott rokon zálogbirtokának kiváltása, és megfelelő alkalommal történő végleges megszerzése. A fentiekből kiviláglik, hogy a birtokok adásvétele döntő hányadában a közbirtokosságon, sőt a közeli rokonságon belül zajlott. Ennek oka kettős, gazdasági és jogi volt. A vevő természetesen meglevő birtoka szomszédságában kívánt újabbat szerezni, rokontól vásárolva pedig az ősiség, mint jogi akadály sem merülhetett fel. Itt jegyezzük meg, hogy az ősiségi törvény betartását a birtokosok nem vették túlságosan komolyan. Perczel Gáborné, Bene Krisztina birtokát a rokonság tiltakozásával mit sem törődve id. Augusz Antalnak adta el. Dőry Györgyöt is csak az akadályozta meg birtoka elidegenítésében, hogy nem talált rá vevőt. Gróf Festetics Sándornak előbb a szomszédos birtokosokat, tehát a Dőry famíliát kellett volna Kakasddal megkínálni, de ő tiltakozásukra ügyet sem vetve Bezerédj Istvánnak adta el. Az előzőekben arra is találunk példát, hogy valaki - Tahy Ádám - a család osztatlan birtokát az érintettek megkérdezése nélkül adja el. A birtokvásárlás súlyos anyagi tehertételt jelentett. Együtt járt a birtokot terhelő adósságok átvállalásával, újabb kölcsönök felvételével. Az új birtokhoz, mint a vételt finanszírozó jövedelmi forráshoz fűződő várakozások gyakran illúziónak bizonyultak, s az ambiciózus birtokszerző vállalkozások nemcsak a vásárolt, hanem a saját birtokot is elsodorták, mint pl. Csapó Vilmos, Dőry Imre esetében. Az ilyen „önfinanszírozó" birtokgyarapítás csak keveseknek, az igen takarékos és kiválóan gazdálkodó birtokosoknak, mint pl. Csapó Dánielnek és Bezerédj Istvánnak sikerült, akik képesek voltak a birtok hozamát a kölcsöntőke kamatai fölé emelni. A birtokok vételárának alakulását adataink hiányossága miatt csak hézagosan követhetjük nyomon. Nem tudjuk felvázolni a földáraknak a konjunktúra és a mezőgazdaság termelékenységének függvényében alakuló trendjét azért sem, mert a vételár a föld minőségétől, fekvésétől, a szállítás lehetőségétől, a birtok rendezettségétől, az allódiális és úrbéres területek arányától, épületekkel való felszereltségétől függően egy adott időpontban is nagyon eltérő lehetett. Csapó Dániel 1818-ban 67 pft holdankénti áron vásárolt földet Baracson. Ugyanő 12 évvel később Dunaszentgyörgyön 33 pft-ért, 1833-ban Baracson 40 pft63