Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)
1848 előtt még egy zárgondnoksági ügy volt a Dőry famíliában. Dőry István huszárhadnagy még kiskorúként rövid idő alatt tetemes adósságot csinált, amelyeket helyette anyja fizetett ki. Mivel fia folytatta a költekezést, amely apai örökségét és testvére hajadoni jogait veszélyeztette, anyja zárat kért vagyonára 1848-ban. A megye a kérésnek helyt adott, és nagybátyját, Dőry Lászlót nevezte ki zárgondnokká. 236 Aligha véletlen, hogy az 1830-as évektől éppen a Dőry családban szaporodtak meg rendkívüli mértékben a vagyonzarak. A család összesített adósságállománya a legnagyobb volt az egész megyében, összege gyorsan növekedett. A pazarló fogyasztás, a városi életmód csábítása, mezőgazdasági veszteségek, vagyis a „hagyományos" deficitforrások mellett megjelennek a különféle üzleti vállalkozásokból fakadó veszteségek. Perczel Ádám, Dőry György és mások nem tudtak ellenállni a spekulációval elérhető könnyű és gyors meggazdagodás kísértésének, amin kellő felkészültség, hozzáértés nélkül csak veszíthettek. A vagyon zárolását a család általában olyan helyzetben kezdeményezte, amikor már nem volt esély az anyagi kátyúból való kikapaszkodásra. A zárgondnok a birtokon való gazdálkodást általában nem vállalta, a birtokot az eleve kisebb, bár biztosabb jövedelmet kínáló bérbe adás útján üzemeltették. A fundus instructus eladásával átmenetileg ugyan pénzhez lehetett jutni, de távlataiban szinte reménytelenné tette az önálló gazdálkodáshoz való visszatérést. Az amúgy is súlyosan megterhelt jövedelmet tovább apasztotta a zárgondnoknak a tiszta bevételből járó 1/6 rész. Bár a kurátor számadással tartozott a vármegyének, korántsem bizonyos, hogy megelégedett az őt illető jövedelemmel, az ellenőrzés lazaságát akár védencei kifosztására is felhasználhatta, A vagyon zárolása ott segített, ahol az anyagi romlás még nem veszélyeztette a termelés alapjait, azaz még nem voltak zálogban a földek, még nem adta el a megszorult gazda az akkoriban legnagyobb jövedelmet hozó juhállományt, az igásállatokat, és az adósságszolgálat nem emésztette fel a birtok jövedelmének döntő hányadát. Javította a talpra állás esélyeit, ha a zárgondnoki teendőket valamely, az eredményben érdekelt családtag - feleség, nagykorú fiú - látta el. E feltételek hiányában a birtok előbb-utóbb zálogba vagy eladásra került. A birtok eladása Bár az ősiség komoly akadályokat gördített a tulajdonos elé - ok nélkül nem volt eladható a birtok, fel kellett kínálni megvételre a vérrokonoknak; még szerzeményi földeknél is elsőbbség illette a vérrokonokat, sőt a szomszédos birtokosokat is 237 -, ha birtokát értékesíteni kívánta, ennek ellenére élénk ingatlanforgalmat tapasztalunk Tolna megyében a XIX. század első felében. 1823-ban Tolna megye azzal bízta meg Perczel Gábor zárgondnokát, Forster Jánost, hogy felesége, Bene Krisztina kétyi részjószágát eladva váltsa ki Perczel Gábor zálogban lévő ősi javait. A kétyi, guzlai, tabódi birtokot id. Augusz Antal vásárolta meg 118658 vft-ért (47463 pft). Perczel Gábor adósságának teljes összege 96 479 vft (38 591 pft volt, tehát feleségének szinte teljes vagyona ráment az adósságok kifizetésére. 238 56
