Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

telek kb. 1/4 részét tették ki. Valóságos szerepük ennél is nagyobb volt, mivel az allódiális szántó megműveléséhez kizárólag robotot használtak. A birtok alapvető jellegzetessége a robotoltatason alapuló, gabonatermelő allódium e vidéken még a középbirtokos nemesség átlagához képest is elmaradott volt. A gazdaság szerkezete, a gazdálkodás módszerei elavultak, s az elkerülhetetlenül bekövetkező kudarc nyomán önmagát számolta fel. Dőry György és társai - a korszerűbb eszközöket adaptálni képtelen réteg - személyes tragédiája révén nyitott utat egy modernebb mezőgazdaság felé. A Tolna megyei középbirtokos nemesség gazdálkodásának általános jellemzői Mint néhány középbirtokos nemes gazdálkodásának vázlatos áttekintéséből is kitűnik, a középbirtok három típusa található a megyében. Közös ismérvük, hogy kisebb-nagyobb allódiális jogállású része mindegyiknek van. Az első típusba azok tartoznak, amelyeknél az allódium nagysága az úrbéres területhez képest kicsi, ezért ezeket csaknem kizárólag a jobbágyok robotjával művelték meg. Ha a robot nem bizonyult elegendőnek, kuriális zselléreknek adták ki művelésre a föld egy részét. Ezeken a birtokokon hiányoztak a gazdasági épületek, istállók, cselédlakások, nem tartottak igaerőt, gazdasági felszerelést, nem törekedtek földjeik tagosítására sem. Jövedelmük nagyobb hányada származott a különféle feudális jellegű szolgáltatásokból. Ebbe a típusba a bonyhádi közbirtokosság tartozott. Az allódizációnak itt útjába állt a falvak sűrű hálózata. A Bonyhádról befolyó magas regálé jövedelem, a nagy bevételt biztosító dohánytermesztés részben ellensúlyozta az allódiumból befolyó nagyobb jövedelem hiányát, de nem kínált perspektívát a jobbágyfelszabadítást követő időszakra. A földbirtokosoknak ez a típusa már a 19. század elején is eléggé ritka volt Magyarországon.

437 A középbirtok második típusába tartozóknak terjedelmes, többnyire elkülönített majorsága volt. Az allódiumot részben jelentős számú jobbágyok robotjával, részben saját eszközeikkel, béreseikkel, igaerejükkel műveltették. A középbirtokosok döntő hányada ebbe a kategóriába tartozott. Ide sorolható pl. a Dőry, a paksi, bölcskei, gyönki, miszlai, kétyi, csibráki, faddi közbirtokosság. E területeken a községek szomszédságában fekvő pusztákon összpontosultak az allódiális birtokok. A Dőryeké Pattan-, Juhé-, Ódánypusztákon; Bölcske mellett Szentandrás, Gyönk mellett Gerenyás, Szabaton, Miszla mellett Bikád, Kéty mellett Tabód, Csibrák mellett Viddin, Fadd mellett Hencsepuszta terült el. A harmadik típusba azokat a birtokokat soroljuk, amelyek döntő részben allódiális földekből álltak, és a kiterjedt pusztákhoz alig tartozott úrbériség. Ezeken az uradalmakon a földek megművelése döntően saját eszközökkel történt. A munkaerőt szegődtetett cselédek, béresek, a puszták peremterületén fekvő falvakból származó napszámosok, részesmunkások biztosították. Ebbe a típusba sorolható mindenekelőtt a tengelici közbirtokosság, a kápolnai puszta, hasonló jellegzetességeket mutat Csapó Vilmos dunaszentgyörgyi, átmenetet képez a második és harmadik típus között Sztankovánszky Imre kajdacsi birtoka. Az általunk röviden jellemzett három típus közel áll a Ruzsás Lajos által felállított három kategóriához. Az első típusba azokat a földbirtokosokat sorolja, akik 106