Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)
79 1946 nyarán (június—augusztus között) a kitelepítő oszlop az igazolási eljárások miatt lezárta a község határát, nagyon nehéz volt a gazdasági munkákat elvégezni, sok telepes nem is nagyon igyekezett a munka után nézni. Az igazolások után a kitelepítendők névjegyzékét az V-ös kitelepítési oszlop állította össze, amit lepecsételve, borítékba zárva adtak át az elöljáróságnak. Felbontani csak a kitelepítési kormánybiztos rendeletére lehetett. A helyzet így igen bizonytalan volt, senki nem tudta pontosan - de sokan sejtették - kit fognak kitelepíteni. Kb. 500 főre számítottak, kitelepítésre hozzávetőlegesen 600-an kerültek (sokan visszaszöktek, nem távoztak el ennyien véglegesen). 224 1946 őszéig 88 házból mozdították ki a tulajdonosokat, s összeköltöztették őket. 44 szarvasmarhát, 28 sertést, 49 juhot s kb. 300 holdat hagytak vissza. A házban maradt 22 eke, 31 kocsi, 15 fogat, 4 vetőgép, 1 kalapálóeke, 2 henger, 4 morzsoló, 6 szelelőrosta. A betelepített házak száma 29 volt, a még rendelkezésre állóból 27-et nem ítéltek gazdálkodásra alkalmasnak. Ez év őszén került sor a telepesek felülvizsgálatára, s a méltatlannak bizonyultakat kimozdították a juttatott ingatlanból (a völgységi átlag 17%). Szakadáton 24 földművesből 2 családot, a 3 iparosból egyet, két egyéb kategóriába sorolt családot mozdítottak ki telephelyükről. A telepesek őszi vetése 45 kh búza, 65 kh rozs, tavasziak alá 80 kh-at szántottak fel. 7,5 q vetőmagot a gazdasági felügyelőségtől, 7,5 q-t a közellátási felügyelőségtől kaptak. Élelmezésük rossz volt, mert kenyérellátmányt nem kaptak. 225 1946 telén 8 telepes szarvasmarhája a takarmányhiány miatt nagyon leromlott, így szóba került az állatok másnak juttatása, mert kevés kivétellel munka helyett mindent igényeltek. Az állatok etetéséhez ekkor is a kitelepítendőktől szerettek volna takarmányhoz jutni. A kitelepítések elhúzódása, újabb betelepítések elmaradása erre az időre viszonylagos békeállapotot teremtett a faluban. Újra működni kezdett a rk. munkás- és gazdakör, ami egyetlen olyan kulturális egyesület volt a vidéken, amelyet a belügyminiszter nem oszlatott fel, „mivel a magyarság ápolásának tűzhelye és központja volt". 1944-ig tevékenykedett, akkor 130 tagja volt. Végeredményben ők alkották a hűségmozgalom bázisát is. Az igazolási eljárások befejezéséig nem lehettek tagjai azok, akik nyugaton voltak, így 1946 októberében 32 tagot számláltak. Elnöke Éberhardt József plébános volt. Az egyesület célja a „munkásproblémák szociális úton való megoldása", munkásügyek megbeszélése. Hetenként többször összejöttek előadásokra, beszélgetésekre. 226 1947 tavaszán elkészült az igazoló bizottság javaslata, melyben 130 család vagyonát rendelték elkobozni, 38 család esetében a határozathozatalt fölfüggesztették, 24 családot mentesítettek az igazolási eljárás alá vont 192 család közül. A kitelepítésre kötelezetteknél általános jelenség volt az állatok kicserélésének, eladásának szándéka, ill. szaporodtak az engedély nélküli vágások. 227 Az összeköltöztetett lakosok kitelepítése május 28-án kezdődött meg. 18 családot (95 fő) szállítottak először Mucsiba. Ruhaneműt, élelmet vihettek magukkal, bútoraik, gazdasági felszereléseik a házban maradtak. A faluban 426 német, 563 magyar lakos maradt, így a már betelepült felvidékiekkel együtt 1009 ember élt Szakadáton. A felvidékiek június végén költöztek Szakadatra, 42 család 174 fővel Perbetérői, majd 7-8 család érkezett Nagysallóról. Ők magukkal hozhatták teljes gazdasági 30 465
