Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)
70 ger István, Schüszler Ferenc, később Hafner József, Hafner Antal, Zei Antal, akik évente 3-4 tanoncot tartottak. 170 A gazdasági válság alatt jelentősen csökkent a bejelentett tanulók száma, ami a 30-as évek második felében ismét emelkedést mutatott. Kisebb számban, de más mesterségek képviselői is tartottak tanulókat: Schäfer József bognár, Fetzer András, Schäfer Ádám cipészek, Schüszler Ferenc fényképész, Hochmann Márton, Gänszier János, Hafner János ácsok, Krebsz György, Staudt András asztalosok, Schüszler János kovács egy-egy tanoncot oktattak, de a kőművesmunka népszerűségével, hagyományaival nem vehették fel a versenyt. 171 Ez a sokféle iparos általában helyi, vagy környékbeli igényt elégített ki, míg a kőművesek szerte az országban és a határokon kívül is kerestek munkát. A kivándorlás folyamatát az első világháború megakasztotta. Ez a kedvező kereseti lehetőség később már sokkal kevesebb embert érintett, a meggazdagodni vágyók számára csupán szűk lehetőséget kínált. A szakadátiak közül többen a tengerentúlon rekedtek a háború alatt (az 1920. évi népszámlálás szerint 37-en). Egy részük megnősült és letelepedett. Akik családot hagytak itthon, 1919-ben és főleg 1920-ban hazatértek. Pénzük igen sokat ért az infláció miatt: egy dollárért 600 K-t is kaphattak. Többen földet vásároltak, így pl. Péter Ádám édesapja (aki 1913-ban ment Észak-Amerikába, s a háború alatt egy gyárban dolgozott), hazatérése után a varsádi határban vett 10 hold földet. 172 1922-23-ban a megélhetési nehézségek, a munkanélküliség, a radikális földosztás elmaradása újult erővel vetette fel a kőművesek részéről a kivándorlás igényét. Az elöljáróságot szakadatlan útlevélkérelmekkel ostromolták, mert úgy értesültek, hogy 1923-ban már kaphatnak kivándorlási engedélyt Észak-Amerikába (kezdetnek 20 nyomtatványt kértek). 173 A kivándorlók közül 6-7 család letelepedett Kanadában, mert ingyen kaptak az államtól földet és gazdasági fölszerelést. 174 A kőművesek a külföldön keresett pénzt már nem minden esetben fordították földvásárlásra, gyakran házakat építettek rajta. Régi vályogházaik helyére nagy, jellegzetes téglaépületeket emeltek, látszólag a „szegények éltek jómódban". Krämer János is Amerikában keresett pénzén építtette házát 1926-ban. Miután a befejezéshez nem maradt elég tőkéje, ismét visszautazott, s egy festékgyárban dolgozott. A bankszelvények szerint 1926-ban 650 D, 1927-ben 200 D, 1928-ban 258 D, 1929-ben 402 D küldött haza (kb. 5-6-szoros szorzóval váltották át). 175 Pénzt keresni az 1920-as években a szakadáti kőművesek a tolnai, bátaszéki, diósberényi kőművesekkel együtt Törökországba is eljutottak, ahol 30-40 férfi talált hosszabb-rövidebb ideig munkát magának. 176 A gazdasági válság azonban a külföldi pénzkeresés lehetőségét is elzárta a szakadátiak elől. A munkanélküli kőművesek hazamentek, s a faluban próbálkoztak valamilyen megélhetéssel. Az általános elszegényedés már 1929-ben érezhető volt, a törpebirtokosok közül egyre többen szorultak kölcsönre 177 (a pécsi egyházmegye is a hitelezők közé tartozott). A korábban elképzelhetetlen nyomor egyre növekedett, 193 l-re „a nép szegénysége hihetetlen magas fokra hágott". A bankok nem adtak kölcsönöket, az adósokat pedig egyre jobban szorongatták. A mezőgazdasági árak alacsonyak voltak, s jóformán már egyetlen kőművesnek sem volt munkája sem itt, sem a környező falvakban. A községi pénztárba, illetve az állami 456
