Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

GAAL ZSUZSANNA Tolna vármegye és az 1905-1906. évi nemzeti ellenállás

1 Az 1905. januári választásokon a három évtizede hatalmon levő Szabadelvű Párt kisebbségben maradt az egyesült ellenzék pártjaival szemben. A választásokat követően mégsem alakulhatott kormány a parlamenti többséget szerzett pártok képviselőiből, mert az elsődlegesen birodalmi és dinasztikus érdekeket szemmel tartó Ferenc József számára a koalíció programjában szereplő nemzeti, katonai követelések elfogadhatatlanok voltak. Miután az udvar és a koalíció megegyezése kilátástalan volt, Ferenc József ügyvezető kormányt nevezett ki Fejérváry Géza vezetésével, ami a válság további elmélyüléséhez vezetett. A parlament júniusi elnapolását követően az ellenállás középpontja a vármegyékbe tevődött át. Dr. Horváth József függetlenségi képviselő kortársi elfogultsággal írt terjedelmes munkájában részletesen elemzi az egyes vármegyék alkotmányvédelemben játszott szerepét.

2 A koalíció erejét is nagyobbítandó Horváth összesen 36 vármegyét sorol az 1905 végén teljes rezisztenciában levők közé.

3 Az ellenálló vármegyék sorában találjuk az 1904 végén még Tisza Istvánt és Perczel Dezsőt éltető Tolnát it. Gyökeres fordulatról, a politikai hagyományokkal való teljes szakításról azonban ennek ellenére sem beszélhetünk. Az 1905-1906-os évek eseményei ugyanis aligha győzhetnek meg bárkit is, hogy Tolna vármegye törvényhatósági bizottsága a 48-as eszmék tántoríthatatlan bajnokává vált volna. A megyei vezetés magatartását sokkal inkább a minden eshetőséggel számoló óvatos megfontolás, mint az elvek melletti harcos kiállás szabta meg. Az arany középút kínálta biztonság talaján politizáló vármegye úgy válik fokozatosan ellenzékivé, hogy eközben megőrzi a visszalépés lehetőségét is. Az 1904-es házszabály revíziót követően a kibontakozó politikai válságban a megye első állásfoglalása - amint azt korábban részleteztük

4 - az ortodox 67-es elvek melletti határozott kiállás volt. A Ház feloszlatása után sorra kerülő januári közgyűlésen is a szabadelvűeké a nagy többség: Szabó Károly ellenzéki bizottsági tag indítványát, amely szerint „mondja ki Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága, hogy az 1901. október 24-re egybehívott országgyűlés feloszlatását az 1867. évi X. tc-be ütközőnek nyilvánítja"

5 a közgyűlés nagy többséggel utasította el. A januári választásokat követően a megyében is megélénkült a politikai élet. A szabadelvű kormányzat bukása utáni válságból való kibontakozást a szembenálló felek természetesen más-más módon remélték elérni. A függetlenségiek oldalán politizáló lap, a Tolnamegyei Közlöny óva intette pártját, „hogy 67es alapra... lépjen és... koalíciós kormány alakításába bele menjen, ha csak előzetesen meg nem győződött róla, hogy programjának megvalósítása elé áthághatatlan akadályok nem gördülnek."

6 A szabadelvű sajtó viszont a pusztán néző szerepére vállalkozó szövetkezett ellenzéket tette felelőssé az inparlamentáris kormány kinevezése miatt: „a koalíció helytelenül cselekszik és nagy hibát követ el, amikor 371