Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

gazdag hódoltságkori leletanyagot, középkori épületfaragványt tartalmazó kerek gödör szakított meg. A megfigyelt nyomok alapján téglapadlója volt a körbefutó folyosónak is, ennek szintje azonban nem volt mindenütt azonos. Megállapítottuk, hogy a burkolatok alatt egy - D-en vékonyabb, É-on 150 cm-es vastagságot is elérő -, lelet nélküli, kevert homokfeltöltés húzódik, s egyértelműen ebbe ásták bele a leírt folyosófalat. Alatta téglaporos-habarcsos építési réteget figyeltünk meg, mely vastag, szürkésfekete, néha sárgás feltöltésen húzódott. Ennek É-ÉNy felé lejtő szintjéről építették meg a főfalak felső részét, míg az alapfalakat még mélyebben elhelyezkedő - őskori vagy korábbi középkori - rétegekbe ásták (10. kép). Mivel kifejezett középkori járószint e mélységben nem került elő, a szintek, falazatok és nyílásmaradványok összefüggéseiből arra következtettünk, hogy az építkezések során több szakaszban töltötték fel a területet és az udvari folyosót már a végleges, feltöltött udvarszintbe alapozták. Hasonló megfigyeléseket tettünk az épület földszinti, alá nem pincézett helyiségeinek kutatása során is. E terek legkorábbi padlója alkalmazkodott az eredeti terephez, így a K-i és a Ny-i szárny középső termeinek szintkülönbsége több mint 120 cm volt. A földszint középkori - a külső és az udvari főfalakkal egybeépített - osztófalai a D-i szárny kivételével fennmaradtak, bár jelentős újkori átalakításokkal. D-en sokszor már csak a feltárt alapfalakból rekonstruálható az egykori helyiségbeosztás, viszont itt két belső, falazott aknát bontottunk ki minden bizonnyal az emeletre is szolgáló árnyékszékek emésztőit. A külső főfalakban a földszinti fülkék jelentős részletei is megmaradtak. Ezek az aknák Zsigmond-kori kályhacsempéket, továbbá igen gazdag edény- és üveganyagot tartalmaztak a 15. századból és a 16. század I. feléből, nemkevésbé jelentős hódoltságkori leletek mellett.

6 A jelenleg 18. századi fiókos dongaboltozatokkal fedett földszinti terek középkori falaiban - egy sarokkandalló maradványai, az egykori konyhára utaló nagy K-i kéménykürtő s néhány igen töredékes ajtónyílás-részlet mellett - elsősorban a későbbi vakolat- és falazatrétegek, feltöltések alatt megfigyelt boltozatmaradványok jelentősek. Megállapíthattuk, hogy a falak építésekor általában dongaboltozatok vállai számára hagytak ki helyet, de végül több esetben gazdagabb formájú, borda nélküli keresztboltozatok, csúcsíves fiókkal épített dongák készültek, melyek fészkeit, az építésnél használt zsaluzat beütésének helyét utólag vésték ki a falakban. Az építkezés menete szempontjából figyelemre méltó, hogy e boltozatok kivétel nélkül már az emeleti falaknál használt nagyméretű téglákból álltak. Mindezekből ránk csak a lefaragott boltindítások és a boltozat habarcsával eltömött zsaluhelyek maradtak - ritka kivétel az ÉK-i, a 18. században átalakított pince, ahol a hasonló jellegű térlefedésből ennél többet tárhattunk fel (12. kép). Nem tért el lényegesen mindezektől az egykori emelet boltozati rendszere sem. Itt azonban - mivel a kastély magtárrá alakításakor az osztófalakat is kivétel nélkül elbontották - csak a Ny-i külső fal mintegy fele, továbbá az É-i és a K-i külső fal őrzött meg középkori részleteket. A18. századi vakolat alatt a lecsonkolt téglák kirajzolták az egykori osztófalak vonalát, s az így meghatározott hét helyiségben végig kibontakoztak a tervezett, illetve a magvalósult boltozatok erősen roncsolt maradványai. Két helyiségnél az eredetileg jóval magasabbra tervezett boltszakaszok homlokíve számára a falból kihagyott fészkeket is megtaláltuk, maga a boltozat itt végül alacsonyabban és eltérő kiosztással valósult meg, mint ezt a boltvállmaradványok, zsaluhelyek bizonyítják. Sok esetben csak az utóbbiak íve 264