Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)
Bácskay Erzsébet–T. Bíró Katalin: A lengyeli lelőhely pattintott kőeszközeiről
13 anyagnak megfelelően - rendkívül változó. A jó minőségű, homogén darabokon egész finom megmunkálásra is van lehetőség (ld. mikrofúrók, 2/14-15); a helyi anyagból készült eszközök zöme azonban inkább durvának mondható. Gyakran készül eszköz a kifejezetten meszes részekből is: emellett ötletesen használják fel esetenként a meglevő anyaghibákat is (5/1,7/3). Ahelyi eszközgyártás legszembetűnőbbjellemzői - a gyakori és változatos nyelezés, hornyolás, a meredeken csonkított vakaró (penge) szilánk „határeset-eszközök" elsősorban a helyi szürke és mályvaszín tűzkövek között figyelhetők meg. A lengyeli anyagban viszonylag jelentős mennyiségben található obszidián. Wosinsky eredeti adatai szerint ez az arány 5,6% módosulna. A vizsgált obszidiánok külső megjelenésükben általában a szlovákiai, „kárpáti 1" típusú obszidianokra hasonlítanak, a „kárpáti 2" típusú anyag igen kevés (1 db). Műszeres anyagvizsgálatot szintén a friss gyűjtésből származó mórágyi anyagon végeztünk (1), amelyek elektronenergia diszperzív mikroanalízisünk (ÉDX) szerint, a megfigyelést megerősítve, a kárpáti 1 típusba tartozónak bizonyult, így a lengyeli anyag eredetét is, valószínű, a Tokaj-Eperjesi-hegységből származtathatjuk, a hegység középső, már szlovákiai területre eső részéről, (ld. levélben) A mecseki vulkáni üvegekre vonatkozó szóbeli információk ellenőrzésére Dr. Várszegi Károly geológussal felkerestük a mecseki kréta vulkanizmus néhány jelentősebb feltárását (Márévári völgy, Máriakéménd, kőfejtő). Vulkáni üveget a máriakéméndi kőfejtőben találtunk: ez azonban horzsás, felfújt, amely eszközkészítésre alkalmas homogén részleteket nem tartalmazott. A vizsgált obszidiánok tipológiailag és méret szerint is rendkívül egységes, „standardizált" képet mutatnak. Az alaptípus a penge (53 db 93%, h: 22,0, m: 2,2, sz: 8,4) ebből sima szélű 38 kopott élű 11, retusált 10, nyeles 4. További megmunkálás során 1 fűrészt, a csonkított pengét készítettek belőle. A leletanyagot kiegészíti 1 pengeszerű szilánk és 2 pengemagkő. Az obszidián mikromagkövek pengenegatívjai a legkisebb pengék méretével egyeznek. Elmondhatjuk, hogy az utolsókig kihasználták őket, méghozzá igen nagy szakértelemmel, szinte manufakturális pontossággal. Ez a helyi anyag felhasználásában mutatkozó „lezserséghez" képest önmagában is szembetűnő. Az agyonhasznált mikromagkövek egyike mikrogyalú-vakaróeszközként is felfogható. Az obszidián-felhasználás sajátságai megegyeznek a mórágyi anyagon tapasztaltakkal, azzal a különbséggel, hogy a lengyeli anyagban, még az anyag töredéke szerint is, az obszidián jelentősebb szerepet játszik, a lengyeli kultúra eddig vizsgált dunántúli lelőhelyei között messze kiemelkedő szinten. A Dunántúli-középhegységből származó tűzkőváltozatok között a legtöbb a homogén vörös, „szentgáli" (2) típusú tűzkő (20 db), jelentős mennyiségben található még az Úrkút-Eplényi típusú sárga, mustársárga, mangánfoltos tűzkő (18 db), valamint a „szentgáli" típushoz közelálló vörösbarna, sárgásbarna foltos tűzkövek. Valamennyi feltehetőleg a Bakonyból származik. Kisebb mennyiségben (1-2 db) megtalálható a Tevel-hegy koncentrikusan sötétülő szürke tűzköve (2/4), valamint egy különleges, hamuszürke, matt fényű, fekete pettyes tűzkő (?) fajta. A helyidegen anyagok közé tartozik továbbá egy durva, feltehetőleg kavicsanyagból készült keramitszerű, sárga-szürke, helyenként vörös kova is. Az egyedi darabok között kiemelhetjük a 4/4 kvarcit (?) pengemagkövet, amelyet az tesz érdekessé, hogy a hasonló korú lelőhelyek kőeszközanyagában, a teljes 1. T. Bíró-Pozsgai 1982. 2. A jellegzetes tűzkőtípusokat megkíséreljük a leginkább jellemző geológiai lelőhely alapján típusokba sorolni. 55
