Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Bácskay Erzsébet–T. Bíró Katalin: A lengyeli lelőhely pattintott kőeszközeiről

2 erről tanúskodik, hogy majdnem mindegyiknek az éle kopott, használt, sőt retus és völgyelés is előfordul rajtuk. Valószínű, hogy a hegyben végződő magkőforgácsokat fúró-szúró szerszámként használták - mint ahogy az a hegyben végződő, de még nem munkált pengék esetében is feltehető. Megemlíthető néhány jellegzetes alakú szilánk, melyekről nem lehet tudni, hogy mire használták őket, de mivel több, szin­te azonos alakú és méretű példány fordul elő belőlük, nem lehetetlen, hogy felhasz­nálásuknak konkrét célja volt. Ilyen pl. két, egyik oldalán csúcsos, nagyjából legye­zőalakú szilánk, a lekerekített háromszög-átmetszetű levélalakú szilánkok, de bizo­nyos mértékig ide sorolhatók azok a magashátú, de két végük felé elkeskenyedő há­romszög-átmetszetű pattintékok is, amelyek mintegy átmenetet képeznek a vaskos pattintékon kialakított vakarófeleségek felé -jól mutatva a típusos eszközök mellett a hasonló alakú - ebből adódóan hasonló funkció ellátására alkalmas - szilánkok, forgácsok, stb. intenzív felhasználására irányuló törekvést. Pengék: 3 nagyobb csoportot lehet elkülöníteni köztük; az egyik az obszidián­ból készülteké - itt minden bizonnyal a nehezebben hozzáférhető anyagból adó­dóan - csak igen kisméretű - átlag 2-2,5 cm közötti hosszúságú) pengécskéket (ter­mészetes hátú késeket) találunk. (A két mikromagkövön egyébként még kisebb és keskenyebb pengék lenyomatai vannak). Viszonylag kevésnek az éle mutatja hasz­nálat nyomát, kevés a retus, a hornyolás. A másik csoportba tartozik aj)engék döntő többsége; azok, amelyeken nincse­nek különösebb megmunkálás. Általában kis és közepes méretűek, éleik használ­tak, kopottak, gyakori rajtuk a völgyelés, hornyolás, elég gyakori rajtuk a különböző mértékű nyélkiképzés. Egyetlen pengén van finom, fogazásszerű retus (2. ábra 7.). A harmadik csoportba a különböző másodlagos megmunkálással ellátott pen­gék tartoznak. Többségük csonkított - leggyakoribb a vízszintes csonkítás, de elő­fordul a ferde, sőt az „ívelt" csonkítás is. A csonkított pengék egy részét igen nehéz vagy lehetetlen elkülöníteni a distális végükön meredek munkaélű pengevakarók­tól. Ilyenkor gondolni lehet arra is, hogy a csonkított eszközök egy része tulajdon­képpen valamilyen félkész, „alap"-forma volt. Az oldaléleken lévő használati nyo­mokjelenthetnek még támpontot az eszköz rendeltetésének meghatározásakor, va­lamint néha az eszköz egész megjelenése - ilyen pl. a 2. ábra 11. sz. eszköz, melynek késszerű használata feltételezhető, s némileg hasonló hozzá a 6. ábra 2. sz. eszköz is. Használati fényes/sarlófényes pengék is vannak az eszközkészletben, bár nem sok, mindössze 13 db. A kimondottan sarlófényes pengék egy része különböző mó­don csonkított. A sarlófény alakja minden esetben a szokásos ferde, háromszög ala­kú sáv. Négy olyan, lapos, szilánkszerű penge is van, amelyeknek éle mentén nem kifejezett sarlófény, hanem inkább gyenge, kifényesedett csík látható, mely valószí­nűleg az intenzív használattól keletkezett. Ezek közül az egyik hátlapról retusált pél­dány némileg a természetes hátú késekhez hasonló 8. ábra 18. sz. is. Meg kell említeni egy egyik éle mentén különlegesen fogazott, vagy inkább „szálkázott" pengét, mely ez ideig az egyetlen ilyen megmunkálású eszköz, amit is­merünk. Tulajdonképpen ide, a harmadik csoportba sorolható 11 db relatíve nagymére­tű, szép, szabályos, sokszor különlegesen gondos kidolgozású penge, melyeknek többsége a K 1. 933. alatt lett leltározva. AKI. 938-as leltári szám alattiak közül szinte csak 1 db lapos, erőteljes pattintásokkal megmunkált penge (8. ábra 3.) az, 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom