Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Vadas Ferenc: Faddi dohány

46 Általánosan kialakult szokás, hogy először a leggyengébb minőségű bála kerül a mázsára, majd fokozatosan jobbak és legvégül a legjobbnak tartott. Ebben az a gyakorlati felismerés tükröződik, hogy a jobb minőségűt, az előtte valónál egy kategóriával magasabban illik átvenni. Ha össze-vissza vinnék, hordanák őket, akkor ez a viszonyítási alap eltűnne. Ezen túl, még arra is ügyelnek, hogy az elsők lehetőleg kisebbek, a következők mind nagyobb súlyúak legyenek. A beváltásnál - a családon kívül - idegen segítségre is szükség van. A gazda (nem minden esetben a nadrágot viselő!) már otthon jóelőre kiosztja a feladatokat: - a családfő figyeli a mázsát és a beváltó ítéletét (ha szükséges, igyekszik kedvező irányba befolyásolni azt); - az egyik családtag azt figyeli, hogy felkerül-e és helyesen kerül-e fel a mérlegelt dohány mennyisége a táblára (ugyanő kaphatja feladatul a bálafák és zsinórok összegyűjtését is); - másikuk arra ügyel, hogy az előre megbeszéltek szerint kerüljenek be kintről a bálák és hogy valamennyi a mérlegre kerüljön. A felsoroltakon kívül még két pár emberre van szükség: ők a bálákat hordják. A beváltásnak gyorsan és zökkenőmentesen kell történnie, a folyamatosság érdekében két mázsán is mérnek. A mérlegekre helyezett széles deszkákra egyszerre csak egy bála kerül, amit teljes súlyban mérnek le. Ha megosztott (kettőbe, háromba vágott), akkor a mérés után a választózsinór fölöttit ledöntik, majd a visszamaradottat ismét megmérik. A mázsáló asszony a részeredményeket hangosan mondja. Amázsálás eredményei a minőség megállapítása után kerülnek a táblára és a hivatalnok papírjaira. A minőség megállapításánál dől el minden! A lemért dohány felét a mázsa mellé fektetett ponyvára döntik. A ponyvára döntött - a kötéstől fellazult - csomókba a beváltó tiszt „belevág", pár csomót kivesz, átvizsgál „levelez" és kimondja ítéletét: meghatározza a színt és a minőségi osztályt. Ha a gazda ezt elfogadja, akkor a ponyvára döntött dohány továbbszállítása már a beváltó hivatal munkásainak a dolga. A beváltó tiszt egyik mázsától a másikig jár. Míg egyiken vált, a másikra a bálát rakják. Az utolsó mérlegelés után összesítik az eredményt, a termelő az átvételről jegyzéket, bárcá-t kap, ezzel mehet az irodába a pénzért. Elégedetlen a család, ha rossz a beváltás. „Másodszor verte el a jég a dohányt" mondják. Ha nyáron elkerülte a határt, a mondás így alakul: „Most verte el a jég! Jobb, nyáron tette volna, akkor nem enne bennünket a méreg!" (Dehogynem!) A szerződés bizonyos jogokat biztosít a termelőnek abban az esetben, ha nem elégszik meg a beváltással. A termelők érdekeit a földművesszövetkezet is védi. Mégis viszonylag kevés az elégedetlenkedők száma. Nem nagyon kötekednek, némi vita után a legtöbben megnyugszanak a beváltó tiszt akaratában. Ha valaki nem ezt tenné, akkor dohányát ponyvástól félre teszik. Ritkán kerül erre sor, mert azt, hogy Pestről szakértők jöjjenek felülvizsgálni, azt nem nagyon kockáztatják, hiszen elmarasztalás esetén a költségek a termelőt terhelnék. Az érdekképviselet „szakértője" meg úgyis - az esetek többségében - a beváltó véleményét hagyja jóvá, sőt már az is megtörtént, hogy alacsonyabb értékűre becsült. Hogy miért? A szakértő is csak ember, ember és termelő, akinek dohánya jóllehet holnap vagy holnapután kerül a mázsára. 310