Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Vadas Ferenc: Faddi dohány

Gyakori, hogy a fejlődés gyorsítására vízben áztatott tikganyé-t szórnak söprűvel a palántákra, majd az így fölültrágyázott földet vízzel megöntözik. Ezt az eljárást főképpen a már nagyobb, de a fejlődésben még visszamaradt palántáknál alkalmazzák. Védekezés a kártevők és a háziállatok kártevései ellen A fejlődő palántáknak a rágcsáló, túró, alagutakat fúró állatok a legveszedelmesebb ellenségei. A leggyakoribb állati kártevő a lótetű, amely különösen akkor szaporodik el, ha a trágya közé kukoricaszár, izékkóró kerül. A gazdák tudják, hogy az ilyen trágya a melegágyban káros, mégis, az szinte elkerülhetetlen, hogy néhány szál vagy izékfoszlány ne kerüljön a palántásba, mert az istállók többségében a tehenek telente kukoricaszárat esznek. Alótetü ellen úgy védekeznek, hogy 15-20 cm hosszúságú nádakat, nádszálakat dugdosnak a palántásföldbe abban a hiszemben, hogy az élősdi ezeknek ütközve kibújik a melegágyból. Mások szerint a nád lyukán földbe kerülő levegő űzi el a nemkívánt vendéget. Van ezeknél hatásosabb, egyben radikálisabb mód is: a család éppen ráérő tagja meglesi és megöli, kivággya a kártevőt. Kitartást és türelmet igénylő munka ez, néha délutánokat, délelőttöket kell figyeléssel tölteni, meglesni, hogy hol mozog, de „mintha csak megérezte volna" az állat, akkor kezd ismét „munkába", amikor a figyelő - ha csak percekre is - elhagyja őrhelyét. Sok bosszúságot okoz a lótetű, de ha egyszer megmozdul, akkor tovább nincs kegyelem, akkor az észlelés pillanatában magasra emelkedik a fűzőtű, és ha elsőre nem talál, akkor az ismételt szúrások eredményeként felnyársalva végül is világosra kerül az „undok állat", s ha netán még volna benne pára s némi élet, akkor az a könyörtelen győző talpa alatt vész el, mert úgy a földbe tapossa, hogy semmi sem marad belőle. Ritkább, de még a lótetűnél is veszélyesebb a vakond apucok Termete is, a kár is, amelyet okoz, jóval nagyobb, mint turkáló társáé. Nincs nyugalom addig a családban, amíg ki nem veszik, nincs az a sürgős munka, amely halaszthatja ezt. Ugyanazzal a hadicsellel, taktikával dolgoznak, mint a lótetű esetében: megfigyelés, észlelés, gyors, megsemmisítő rajtaütés dohánytűvel, villával. A dohánypalánta betegségei közé tartozik a zöld rothadás. Vegyszerrel, bordói lével védekeznek az aprócska kártevők ellen. Elterjedt nézet, hogy a bordói lé (permet vagy kékku) nemcsak a betegséget gyógyítja, hanem a leveleket is erősíti. A háziállatok közül különösen a tyúkok szeretnének kapirgálni a palántásban, de a macskák is szívesen eljátszadoznának a puha ruhákkal takart ágyban. A baromfiak kártevései és a macskák hancúrozasa ellen hálóval védekeznek: kézzel kötött halászhálót húznak a palánták fölé. Ezeket a kiszolgált halfogó eszközöket a dunai halászok olcsón adják, hiszen halfogásra már alkalmatlanok, de a palántanevelésben még évekig jó szolgálatot tehetnek. A gonddal és szakértelemmel kezelt apró dohánynövények április végére annyira megerősödnek, hogy végleges helyükre, a szántóföldre kerülhetnek. A palánták nem egyszerre nőnek, egyesek gyorsabban, másikak lassabban fejlődnek, emiatt a kiszedés sem egyszerre, hanem szakaszosan történik. Elsőként a fejlettebbeket húzzák ki, rendszerint jobb kezükkel az asszonyok, majd a kihúzott szálak a bal kézbe kerülnek, ahol a gyökérzetre tapadt nedves föld lágyan összeragasztja őket, hogy végül tenyérnyi csomók formájában jussanak afeketekosár-ba. (Afekete19 Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve 289