Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Gaál Zsuzsanna: Országgyűlési képviselő-választások Tolna megyében (1875–1905)

9 megyében az összeírtaknak több mint 75°/o-a birtoka révén került a választói névjegyzékbe (34/a). A választók viszonylag magas száma tehát elsősorban arra vezethető vissza, hogy az országos átlagot meghaladó mértékben voltak képviselve olyan paraszti rétegek, amelyeknek birtok- és vagyoni viszonyai megfeleltek a törvényben megfogalmazott kívánalmaknak. A választók arányát a birtokosok számán túl még az befolyásolta leginkább, hogy a választók körén nyilvánvalóan kívül eső társadalmi rétegek aránya az országos átlag alatt volt. Gondoljunk csak a mezőgazdasági munkások, cselédek, valamint a gyáripari munkásság az előző fejezetben tárgyalt összehasonlító adataira! A választóközönséget jellemzi a jogosultak kerületenkénti megoszlása is. A négy összeírás adatainak egybevetése során szembetűnik, hogy a választói arány nagyságán alapuló kerületi rangsor változik, miközben két kerület helyzete alapvetően ugyanaz marad (35). Az 1880-1905 közötti időszakban a bonyhádi kerület a legmagasabb, a paksi pedig - 1905 kivételével - a legalacsonyabb jogosultsági aránnyal tűnik ki. Az okokat kutatva nem nehéz felfedezni az összefüggést a magas arányszám és a bonyhádi kerület zömében paraszti birtokos népessége között, amely eredetét tekintve a XVIII. sz-i német betelepítésekhez kötődik (36). (A választásra jogosultak arányát emelő speciális tényezőként vehetjük itt figyelembe a németség körében általános egykézést is.) Ellenpéldaként tanulságul szolgálhat a paksi választókerület, ahol a választásra jogosultak aránya a legalacsonyabb. Miért? Ájelenség legkézenfekvőbb magyarázata az lehet, hogy a területet erős közép- és nagybirtok jellemzi (37), ennek pedig társadalmi vonzataként jelentkezik a választásból kirekesztettek, a mezőgazdasági munkások és cselédek magas száma. Az erős közép- és nagybirtok - az adott területen - a birtokosok viszonylag alacsony számát feltételezi. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy a kerületben a földbirtokuk alapján névjegyzékbe vettek aránya is messze a megyei átlag alatt marad. A paksi példa némi általánosítható tanulságot is kínál, de ezzel nagyon óvatosan kell bánni. Nehéz volna ugyanis tagadni a nagybirtoknak a választók arányát csökkentő hatását, de azért tegyük rögtön hozzá, hogy nem azonos a választásra jogosultak száma és a nagybirtok súlya. Nézzük csak a pincehelyi és a szakcsi kerületet, ahol a választásra jogosultak aránya viszonylag magas, annak ellenére, hogy a nagybirtok zöme a tamási és a dombóvári járásra koncentrálódik (38). (A két járás csekély eltéréssel a pincehelyi és a szakcsi kerületeknek felel meg.) A választási adatok azt bizonyítják, hogy a nagybirtok léte önmagában nem zárja ki azt, hogy a névjegyzékbe tekintélyes számban kerüljenek kisebb birtokkal rendelkezők. (A pincehelyi kerületben a birtokuk alapján névjegyzékbe vettek aránya 80%, a szakcsiban pedig 85% körül mozgott.) (39) A választásra jogosultak számát tekintve csak a birtokszerkezet egésze lehet meghatározó, azt is figyelembe véve, hogy az így nyert képet még mindig jelentősen módosíthatja a házbirtok, a jöve34/a. lásd III. táblázat. 35. 1880-ban a csökkenő sorrend a következő volt: bonyhádi, pincehelyi, kölesdi, szekszárdi, szakcsi, paksi; 1890-ben: bonyhádi, pincehelyi, kölesdi, szekszárdi, szakcsi, paksi; 1897-ben: bonyhádi, pincehelyi, szakcsi, szekszárdi és kölesdi, paksi; 1906-ban: bonyhádi, pincehelyi, szakcsi, kölesdi, paksi, szekszárdi. 36. Kisasszondy, 1972. 376. 37. Uo. 38. Gazdaczimtár, 1897. 114-120. Ebben a két járásban fekszik a több mint 80 ezer holdnyi Esterházy hitbizomány. 39. lásd III. táblázat. 165