Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)

Sz. Bányai Irén: Ozorai iparosok vagyonleltárai a XVIII. század végéről

Sz. Bányai Irén: OZORAI IPAROSOK VAGYONLELTÁRAI A XVIII. SZÁZAD VÉGÉRŐL Az utóbbi években megélénkült az érdeklődés a XVIII-XIX. századi vagyonleltárak iránt. A forrásfeltárásban és az értelmezésben a néprajz volt inkább a kezdeményező: több forrásközlés, néhány forráskritikai szempontokat is felvető elemzés jelent meg a különböző folyóiratokban, s ezek a közlemények elsősorban a parasztság vagyonleltárainak kivételes forrásértékére irányították rá a figyelmet.

1 A néprajzos muzeológusok szakmai tanácskozásaínak is témája volt e forráscsoport értelmezése, illetve feltárásának megszervezése, intézményessé tétele? A néprajz oldaláról indult kezdeményezés semmiképpen sem jelenti, hogy a történeti kutatás ne vonhatna le fontos következtetéseket ugyanebből a forráscsoportból? Újabban Tóth Zoltánnak, egy szekszárdi iparoscsalád leltárait, hagyatéki pereit feldolgozó kiváló tanulmánya példát mutatott arra, hogy milyen történeti lehetőségek rejlenek az ilyen forrásokban? Forrásközleményünkben - a figyelemfelhívás igényével, a részletes elemzést mellőzve - hét ozorai iparos vagyonleltárát mutatjuk be. Az ozorai Helytörténeti Múzeum kényszerű átköltöztetése közben került elő egy köteg XVIII-XIX. századi hagyatéki leltár, testvérek közötti osztozkodást rögzítő irat - közleményünk anyagát ezek közül választottuk ki. Az iratok múzeumba kerülésének körülményeiről semmit sem tudunk, azt azonban joggal következtethetjük, hogy a megmaradt gyűjtemény nem tekinthető teljesnek. Inkább véletlen szerencsének, nem az egykori irattározás eredményének tulajdonítható, hogy viszonylag nagy mennyiségű azonos irat együtt maradt. A hagyatéki leltárakat egyazon jogi szükséglet hozta létre: örökösödés miatt kellett leltárba vennie és megbecsülnie a helyi közigazgatás intézményének, a tanácsnak a jobbágyi vagyon azon részét, melynek örökítésére a jobbágynak lehetősége volt? Mivel a vagyon gyermekek közötti megosztása, a kiskorú árvák később kiadandó örökségrészének meghatározása volt a cél, az ingó és ingatlan vagyon értékét következetesen leírták, összesítették, s a végösszegből levonták az elhunyt tartozásait. A számvetés azért is tanulságos, mert nemcsak a használati tárgyak értékarányaira, hanem a végső költségekből a temetkezési szokásokra is következtethetünk belőle. iL. pl. Varga Gyula: Egy parasztporta leltára 1806-ban. Múzeumi Kurír, 2. sz. Debrecen, 1970. február 8-18.; Zólyomi József: Egy dejtári (Nógrád megye) gazda hagyatéki leltára 1855-ből Ethn. LXXXV (1974) 65-69. ; Szilágyi Miklós: A XIX. század eleji paraszti vagyonleltárak forráskritikai értékelésének kérdéséhez (Gyomai és mezőberényi anyag alapján). Békési Elet, XIII (1978) 3. sz. 387-390. 2 Az 1979-ben Szekszárdon tartott néprajzi múzeológiai továbbképzésre több sokszorosított és a résztvevőknek előzetesen megküldött tanulmány, kutatási beszámoló készült a hagyatéki leltárak tanulmányozásának eredményeiből. A vita is sok fontos szempontot felvetett. A Néprajzi Múzeum egyébként munkacsoportot is szervezett a különböző archívumokban őrzött leltárak feltárására és összegyűjtésére. 3 A múlt századi történeti folyóiratokban igen sok nemesi vagyonleltárat publikáltak. A nem-paraszti leltárakat közzétevő újabb publikációkból 1. pl.: Bencsik János: Bolsy István polgári ispán javainak leírása 1828-ban. Múzeumi Kurir, II. kötet, 6. sz. 1974. december 45-48.; Kilián István: Menszáros Károly nagybereki gazdaságának inventáriuma 1837-ből. A Bihari Múzeum Evkönyve, II. Berettyóújfalu, 1978. 129-151. ATóth Zoltán: Schiszler Károly kádármester Szekszárdon (Egy kisvárosi mesterember gazdasági-társadalmi viszonyai a századfordulón) Agrártörténeti Szemle, XIX (1977) 199-218. 5Ajobbágyi öröklésről 1. Tarkányi Szűcs Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Budapest, 1961; U. ő. : A deficiens jobbágy végrendelete a XVIII-XIX. században. Agrártörténeti Szemle, VIII (1966) 400-431. 425