Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)

Gaál István: A lengyeli kultúra a Dél-Dunántúlon

Zalai-Gaál István: A LENGYELI KULTÚRA A DÉL-DUNÁNTÚLON A jelen munkában feldolgozott későneolitikus lengyeli leletanyagnak csak kis része ismert a kutatók előtt. Munkánkba bevontuk mindazt az anyagot, mely 1980. kezdetéig Baranya, Tolna és Somogy megyékben felszínre került. A hangsúly a kerámián van, a kő- és csonteszközök publikálása meghaladta volna a dolgozat kereteit. Nagy számú, hiteles eszközanyagot csak Lengyelről ismerünk, a többi nagyobbrészt olyan szórványlelet, melyek kulturális hovatartozósága bizonytalan. A lengyeli kultúrával kapcsolatos korábbi dolgozatainkban a kronológiai

1 és a paleoökonómiai szempontokat

2 tartottuk legfontosabbnak. Azengővárkonyi temető kerámiaelemzése során arra az eredményre jutottunk, hogy a lengyeli kultúra korai (I) szakaszában három, eltérő kronológiai helyzetű periódus létezett, melyek kerámiája egymástól eltérő tipológiai jellegeket mutat. Ezt a kronológiai rendszert készen alkalmazzuk a DK-dunántúli lengyeli kerámia időbeli meghatározása során is. LELŐHELYKATASZTER BARANYA MEGYE 1. Ág (sásdij.): A JPM Régészeti Adattára szerint lengyeli településsel kell itt számolni (JPM R A Ág/l., Bandi 1979.). 2. Babarc-Babarcpuszta (mohácsi j.): A község határában a dombos löszmező térségéből hosszan elnyúló dombság emelkedik ki, É-felől húzódik Dfelé. Ezt a hátságot három oldalról széles, természetes árok veszi körül. A község felől érkezve a hátság ellaposodó D-i orra előtti részen az új betonhídnál rálépünk az úttestre, ahol 2 m magas földtöltés van, melynek készítése közben 18 őskori sír került elő, melyet a munkások szétdúltak. A munkavezető közlése szerint az első 15 sír mind baloldali fekvésű csontvázat tartalmazott, a kézfejek és a fej táján legtöbbször 4-5 edény volt, melyek összetörtek a munka során. Néhány edényen vörös festéknyomokat figyeltek meg. Olyan sír nem volt, melyben edény ne lett volna. Több sírban folyami kagylóhéjat is találtak. Majdnem minden sírban csontárat is találtak, gyakori lelet volta tűzkőből pattintott eszközmelléklet is. A munkavezető megfigyelése szerint volt egy, a síroktól különfekvő, sajátos edénycsoport is: kehelyszerű, kihajlóperemű, nagyobb talpcsöves edényben még4 db egymásba helyezett, egyre kisebbedő csészét találtak. Ezek közül az első a külső nagy edény kisebb mása volt. Ez a leletegyüttes is nyomtalanul elpusztult. Erről a dombról leereszkedve, a szemközti domboldal szántóföldjén hasonló korú szórványanyag kerültelő, itt is nagyon sok obszidiántöredéket találtak. A magaslat K-i, tó felőli részén szintén hasonló korú leletanyagot találtak. A leletanyag a lengyeli kultúrába sorolható. A lelőhely nem akkora kiterjedésű, mint a zengővárkonyi, de ezt is hosszabb időn át lakták. Itt is, akárcsak a többi DK-dunántúli lengyeli lelőhelyen, lakások közelében lévő temetkezésekkel találkozunk. (Mészáros Gyula leletmentése 1952-ben. MNM. A 105. B. III.). 3. Bános (sásdij.): A lelőhely közelebbi pontja nem ismert. Feketeés vörösbarna színű, vékonyfalú, bütyökdíszes edénytöredékek kerültek elő, a lengyeli kultúra anyaga. Festéssel itt nem találkozunk. (MNM. A. 376. B. V.) A JPM leltárkönyve vékony falú edénytöredékeket, vastag falú cserepeket, kovaeszközöket említ, melyek a lengyeli kultúrába helyezhetők. (MNM. A 118. D. II.). lCűá/1980/A. 2CŰŰ/1980/B.