Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
G. Vámos Mária: Einige Bieträge zur Frauentracht der Landschaft Sárköz
nyitja a kezdetben latin-magyar, később csak magyar nyelvű ABC-s könyvek kiadásainak gyors gyarapodása 2 . A Ratio Educationis az ország valamennyi iskoláját állami felügyelet alá vonta, de az oktatás felekezeti jellege megmaradt. Az iskolák fenntartását sem vállalta magára a kincstár, hanem a helységek vagy a földesurak, legtöbb esetben közös finanszírozásukra hagyta. Nem tette kötelezővé az iskolaállítást, ezt csak jognak tekintette, ugyanúgy nem deklarálta a tankötelezettséget sem. Az iskolák feletti állami felügyeletet - valláskülönbségre való tekintet nélkül - az iskolainspektorok gyakorolták, akik az ország 9 tankerületének élén álló főigazgatóknak voltak alárendelve. A bonyolult magyarországi viszonyoknak megfelelően a Ratio a lehetséges ellentétek minél tökéletesebb kiküszöbölésére törekedett. Ennek érdekében a fő hangsúlyt két érzékeny kérdésre helyezte: egyrészt kiemelte, hogy minden nemzetiséget saját anyanyelvén kell oktatni, másrészt - soknemzetiségű országról lévén szó -, a latin nyelv ismeretének nagy jelentőséget tulajdonított, a németet pedig különösen hasznosnak mondta. Törekedett az oktatás felekezeti jellegének semlegesítésére: a tankönyvekből kihagytak minden felekezeti jellegű utalást, s a vallásoktatást különválasztották a többi tárgytól, sőt külön felekezeti hittan könyveket adtak ki. Ezek a haladó törekvések azonban a gyakorlatban tisztán nem valósultak meg 3 . A rendelkezést gyakorlatilag csak a katolikus iskolákra tudták alkalmazni, a protestánsok - hivatkozva vallásszabadságukra - eleve elutasították azt. A Ratio a népiskolai oktatásban 3 iskolatípust különböztetett meg: az egy tantermes és egy tanítós falusit, a két tantermes és két tanítós kisvárosit, valamint a három termes és három tanítós nagyvárosit. Az oktatás intenzitását - típusonként - a környezet, a település nagysága és az ettől függő társadalmi differenciáltság alapján várható igényektől tette függővé. E minőségi különbségek a továbbtanulás szempontjából voltak jelentősek 4 . A királynő felvilágosult politikáját fia, II. József is folytatta: igyekezett korszerűsíteni, európai színvonalra emelni a magyar iskolák oktatását, szervezeti rendszerét és tananyagát. Németesítő törekvéseivel viszont - melynek központjai az iskolák voltak - úr és paraszt egyaránt eleve szembeszállt. A tanügy egységesítésére II. Józsefnek már nem maradt ideje, és halála után a fellendülő magyar nemesi ellenállási mozgalom még az emlékét is ki akarta törölni a nemzet történetéből a „kalapos királynak". így rendelkezései sem valósulhattak meg a gyakorlatban. Az ellenállás láttán az új király - II. Lipót - megelégedett azzal, hogy országos törvények helyett az egyes törvényhatóságok (a vármegyék, a városok), az egyházkerületek, a püspökségek helyi szabályrendeletekkel kényszerítsék a szülőket gyermekeik iskolába járatására. Megszűnt a német nyelv nem német anyanyelvű helységekben való kötelező oktatása, csupán a városok és nagyobb mezővárosok iskoláiban maradt meg, de itt is csak fakultatív lehetőségként. A magyar nemesség sem érte el fő célját: országos szinten nem sikerült az abszolutista uralkodói hatalom irányítása alól kivonni az oktatás ügyét. Jóllehet kísérletet tettek erre, hisz az 1790-91. évi diétán az ország újjászervezése programjának elkészítésére kiküldött bizottságok egyike a közoktatás kérdéseivel foglalkozott 5 . E bizottság sokat ülésezett, de "ptKoíVsIloA^ 3 Vörös: i. m. 222-223. 4 Vörös: i. m. 224-225. - A Ratio Educationis részletes elemzéséhez lásd még: Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában, I—II. Bp., 1889-1902. és Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp., 1980. 5 A XV. törvénycikk az ifjúság neveléséről szól: „Mivelhogy a köztársadalom jóléte főképen az ifjúság nevelésétől függ: azért Ő királyi fensége jóváhagyásával határozták a karok és rendek, hogy a nemzeti nevelés és a sajtószabadság általános elvei rendszerének kidolgozására, a királyi jogok sérelme nélkül, országos bizottság neveztessék ki, mely azután munkálatát átvizsgálás és helyben hagyás után az ország törvényei közé iktatása végett bemutatandja". (Magyar Törvénytár 1740-1835. évi törvénycikkek. Szerk: Márkus Dezső. Bp. 1901. 163.) 330
