Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
G. Vámos Mária: Néhány adalék a sárközi női viselet alakulásához
A sárközi nő a századfordulón, de elég gyakran még századunk első évtizedeiben is egy szál pendelyben, rétpöndő dolgozott a ház körül, sőt az utcára, a szomszédba is átszaladt így. Erről korábban már szóltunk. Az otthoni munkánál egy abroszt, vagy ami éppen otthon volt - és kimenős ruhadarabnak már alkalmatlan - olyan kötőt tettek maguk elé. Előszeretettel viseltek a fiatalabbak otthon egyes vászonkötői 61 , az idősebbek kékfestőt. A későbbiek során a fehér pendelyre otthon is valami egyszerűbb anyagú szoknyát húztak. Az otthoni munkák - a tisztaság szempontjából - két véglete a meszelés, tapasztás és a főzés volt. Ilyenkor vették fel a legavítabb, legpiszkosabb 62 , illetve a legtisztább ruhájukat. Bár gyakori volta Sárközben, hogy a módosabb családokpiktorútattak, a szegényebbeknél általános volta meszelés. Minden ünnepre meszeltek. Ilyenkor „piszkos ruhába (öltöztek). Meg aztán körű'kötöttük magunkat abrosszá'. Meg olyan röpit vöttünk ránk, ami hát rossz vót. Mer' van oan. A fejünkre is olyan keszkenőt kötöttünk, hogyha ránkhullik - mer' régön a plafont is köllött meszelni mész, ne sajnájjuk" - mondta egyik adatközlőm 63 . Főzéskor, disznóvágáskor, kenyérsütéskor tiszta fehér vászon félkötényt kötött maga elé a gazdaasszony. Főzéskor elsősorban akkor, ha gyúrni készültek. A konyhában a fogason szokott lógni madzagjánál felakasztva ez a kötény, mindig kéznél volt. Különösen akkor ügyeltek arra, hogy a dolgozó kötényük fölé a fehéret feltegyék, ha idegen volt a házban. Mert: ,,má' mit mondanak, hogy ilyen kötőbe állok oda a sparhe'thő!" -mondták. Mezei munkák alkalmával - kapálás, betakarítás - hasonló a ruházat, mint a ház körül. Egy pendely, egy ing, egy kötény, mezítláb. Előfordult olyan is, hogy vittek a mezőre egy rossz szoknyát, azt vették rá az egy szál pendelyre, és úgy dolgoztak. A legnehezebb és legpiszkosabb határbéli asszonymunka a kendermunka volt. Különösen nagy erőfeszítést kívánt a kender áztatása, mosása. Ilyenkor derékig - kötésig - bele kellett gázolni a vízbe, hurcolva a kenderkévéket magukkal. A kendermunkát egyszerre többen végezték. Ilyenkor kocsira rakták a kendert, annak tetejére a karókat meg a kendervesszőt tették. Ez utóbbival kötötték össze a kenderkévéket, aztán szalmát, majd sarat raktak rá. Ezután bevitték a mélyvízbe és letűzték két karóval. Mikor ehhez a munkához készülődtek, otthon összeszedték férjeik rossz gatyáit, nadrágjait, úgy ültek fel a kocsira. A vízparton aztán letették szoknyájukat, ingüket, és a rossz férfiruhákba öltöztek fel. Bokájuknál a nadrág szárát elkötötték, hogy a piócák ellen védjék lábuk szárát. Volt aki még rossz harisnyát is húzott a lábára. Azt tapasztaljuk tehát, hogy a munkába általában avítt, piszkosabb ruhaneműt vettek magukra. Munkába menet azonban annál csinosabban felöltöztek. A századforduló táján, századunk elején két pendelyben, egy-két félbodrú rokolyában, piros kötőben, mezítláb ment ki a leány a házból. Édesanyja szintén fehér pendelyt vett magára, valami sötétebb kötővel. A későbbi időszak kimenős ruhájáról Fél Edit ír részletesen 64 és megállapítja, hogy nagyon csinosan kiöltöznek a határba menet. Napjainkban a sárközi viselet további alakulásának, a szigorú szabályok bomlásának lehetünk szemtanúi. 61 Egyes vászonnak nevezzük azt a vászonféleséget, melynek szövésekor a bordák közé csak egy szál fonalat fűznek. 62 Fél Edit, 1950. 32. 63 Saját gyűjtés, 1978. (Leltározatlan.). 64Fél Edit, 1950. 32. 326
