Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
Szilágyi Miklós: Az „ősi ártéri gazdálkodás” elméletéhez
erdélyi és dunántúli halastavakra is vonatkoznak 31 , elsősorban mégis a folyók árterén kell keresnünk mind a „kifolyó, és el nem apadó", mind a nyáron kiszáradó halastavakat, hiszen itt a vízzel való feltöltődés - lefolyás - kiszáradás ciklikussága az ismétlődő áradások természetes következménye volt. A jogi szükséglettel ellenkezne, ha a törvénykönyv az időjárás szeszélyességét az értékkülönbség fő okaként értékelné; nyilvánvalóan a vízrajzi viszonyokat kell a minőségi különbség meghatározójaként definiálnia, vagyis utalnia kell az évi áradások-apadások törvényszerű következményére. A szárazság idején elapadó halastavak sem belvízzel telítődő medencék voltak tehát áradáskor töltődtek meg vízzel és hallal, s ezért volt értékük. Ha nem így lenne, miért értékelne Werbőczy egy ilyen tavat egy vejszehely értékének (1 gira) ötszörösére? Ezek szerint a halastavak értékkülönbsége a méretnek és a folyóval való kapcsolatnak, a vízzel való feltöltődésnek egyaránt következménye volt 32 . A különböző nagyságú ártéri tavak halászatának módjáról sajnos semmit sem árul el a törvénykönyv szövege. Nem zárható ki azonban annak a feltételezése sem, hogy a „kifolyó és el nem apadó" tavak/o/cait általában rekesztették, vagyis befolyásolni igyekeztek az áradás és apadás menetét a „kifolyás" elzárásával. A43. § ugyanis külön említi az áradás után felállított rekeszt: „Azt az elzárást, amelyet vízáradás idején készítenek, s amelyet rekesznek hívnak, ha különös vagy saját jövedelme van, egyenként 100 dénárra" (vagyis 1/4 girára) becsülték. Ebben a megfogalmazásban a „külön jövedelem" megengedő értelme a lényeges, mert közvetve talán azt bizonyítja, hogy építhettek olyan rekeszeket az ár útjába, melyekkel halat is lehetett fogni, általában mégis nem halfogó, csak halmegállító rekesztékek voltak az ártéri halászat jellemző eszközei 33 . A deftereket, a törökök adózási rendszerét értelmező szerzők természetesen semmit sem mondhatnak arról, hogy milyenek lehettek a török forrásokban emlegetett „halastavak" - csak az adónemeket igyekeznek elkülöníteni. Velics Antal és KammererErnő úgy következtettek - bár nem fogalmaztak félreérthetetlenül -, hogy az értékesebb halfajok és a halastavak halászatát terhelte a zsákmány fele pénzbeli értékének beszolgáltatási kötelezettsége, az értéktelenebb halak és kisebb vizek halászatának jövedelméből haltizedet kívántak a török adószedők 14 . Újabb defterek megismerése után Káldy-Nagy Gyula egyértelműbben fogalmazott: „A folyóban fogott hal után általában tizedet, a halastavakban vagy a folyónak halban gazdag részén fogott halnak a felét kellett szolgáltatásképpen adni." 35 Vass Előd a kalocsai náhije 1548. évi összeírását elemezve azt állapíthatta meg, hogy „a halászat legtöbbnyire a halastavakban folyt", s az évi halfogás fele, „néhány helyen kétharmada (a Szelidi-tó pl. ilyen volt) a török kincstár bevételét szolgálta." A Duna parti településeknél „a halfogás tizedének adójövedelméből" folyami halászatra következtetett 36 . Ugyanígy különböztette meg a kétféle adónemet akkor is, amikor a szegedi szandzsák (a szegedi és a csongrádi náhije) 1548. évi adóösszeírását közölte, idézvén az „adófizetők törvénykönyvét" is: „A Tisza folyóban halászott halakból tizedet adjanak..." 37 Azok a defter-adatok, melyeket megismerhettünk, nem igazolják, hogy a halketted és a haltized ilyen megkülönböztetése mindig és teljes következtetéssel érvényesült volna. A halastó meghatározásában feltűnően következeteseknek látszanak a defterdárok, a haltizedről azonban csak néhány esetben jegyezték fel, hogy az a folyami halászatért jár. 1548-ban a kalocsai náhije területén a helységek 77 %-nál volt a kincstárnak halászati bevé31 Az ilyen halastavakra 1. Sztripszky Hiador, 1908. 32 Kolosvári Sándor - Óvári Kelemen, 1897. 218-221. 33 Kolosvári Sándor - Övári Kelemen, 1897. 218-221. 34 Velics Antal - Kammerer Ernő, 1886-1890. II. XXVIII. lap. IS Káldy-Nagy Gyula, 1970. 42. 36 Ka« Előd, 1979/A. 23. 37K<mElőd, 1979/B. 31,35. 20 Béri Balogh Ádám Múzeum évkönyve 305
