Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
Szilágyi Miklós: Az „ősi ártéri gazdálkodás” elméletéhez
vető mérnöki felmérések újra és újra azt állapították meg, hogy a malomgátak és a halászó rekeszek (zsallók) a víz szabad folyásának fő akadályai - Ezekâ mocsarasodás előidézői 12 . Olyan emeberalkotta építményeket kárhoztattak tehát - és romboltattak le! - a szabályozási munkák irányítói, melyek a vidék vízzel való „gazdálkodását" bizonyítják. Az egykorú állásfoglalások ismeretében nem volt kérdéses Takáts Sándor számára: abban, hogy „a tavak, mocsarak és a vizenyős helyek száma idők folyamán mód nélkül megnövekedett", egyformán szerepet játszott a „természet s az emberi mesterség". A rendszertelen, egyéni érdekű csatornaépítésre szemléletes példát idézett: „Az, akinek halastóra, vagy csikászó rétre volt szüksége, csak léket vágott a folyók partján s földjére vezette a vizet. . . Aki könnyű szerrel olcsó malomhoz akart jutni, csatornát nyitott a folyóból. . . A módosabb úr, hídvámra akarván szert tenni, új medret ásatott, hogy a víz saját domíniumán folyjon keresztül ..." Az ilyen vízi munkálatoknak - a fokok „vajasának"! - a következményei rendszerint nehezen kiszámíthatók: áradáskor esetleg olyan lefolyástalan medencékbe terelődött a víz, ahol szétterülvén, „idővel a saját birodalmából is kikergette" a maga hasznára vizet vezetőt . Az elmocsarasodás évszázados folyamatát - amint erre Takáts is utalt - az Ecsedi láp . falvainak a XVI. századtól ismert urbáriumai bizonyítják 14 . A XVII. század közepén már panaszkodtak a falvak lakói a vizek terjedése miatt, de még eléggé harmonikusan éltek együtt a vizekkel. A század végére - a XVIII. század első évtizedeire azonban már katasztrofálisan szétterült a mocsár. Bizonyító erejű következménye volt ennek, hogy az 1723. évi összeírás szerint „az ecsedi uradalomban az elhagyott s elpusztult telkek száma már 2060 1/6-ra rúgott" 15 . A mocsarasodásnak, elnéptelenedésnek és „az emberek gondatlanságának" ok-okozati összekapcsolását Takáts Sándor nem kellő megalapozottságú következtetésének, a szabályozást kezdeményező Károlyi grófok kivételes érdemeit bizonyítani akaró történetírói buzgóságnak is minősíthetnénk, a tanulmányban idézett adatok azonban feltétlenül meggyőzőek. Nem is azért elsősorban, mert az idézett mérnöki vélemények a korábbi munkálatokat kárhoztatták, mégcsak azért sem, mert az átfogó mérnöki terv alapján ásott csatornák valóban csökkentették a mocsár kiterjedését. Ezek a források is lehetnének tendenciózusait, hiszen az önigazolás szándéka nem lenne meglepő. Nagyobb jelentőséget tulajdonítunk azoknak az adatoknak, melyek a már megkezdett lecsapolások idején felülkerekedő egyéni érdeket dokumentálják. Egyetlen ilyen tartalmú „eseményt" idézünk. A szabályozási munkák vége felé, amikor még nem épültek hidak az új csatornán, „egyes földesurak, hogy néhány szekér szénát hazaszállíthassanak, úgy segítettek magukon, hogy a csatornát behányták földdel." Az „esztelen dolog" miatt - ami látszólag igen-igen csekély „változtatás" volt a vízrajzi viszonyokon! - Tyúkod, Domahida, Kaplony, Börvely, Porcsalma, Pályi, Rápolt, Ököritó és Győrtelek - összesen 9 község - lakói együttesen panaszkodtak. Beadványukban leírták, hogy a kiásott csatorna eredményeként szántóföldjeik és kaszálóik, melyek régóta víz alatt feküdtek, ismét használhatókká váltak. A csatorna eltöltése miatt viszont „a Tisza, Szamos és Kraszna árja kiöntvén, rétjeiket és szántóföldeiket megfeküdte, sőt - nem lévén lefolyása - a falvak utczáiba is feltolódott s szüntelenül ott »quartélozik az élni akaró emberek romlására és végső pusztulására« 16 ". Az ilyen esetek - és általában: a kezdeményező Károlyi Antal gróf 12 Takáts Sándor, 1898, 553: „Jelentékeny akadálya volt a hajózásnak s a víz rendes folyásának a tömérdek halfogó. Ezeket évről évre újra építették s helyüket a viszonyok szerint folyton változtatták." - 561: „A halászok a már többször elpusztított zsallókat és rekeszeket mind újra építették." 13 Takáts Sándor, 1899. 1. s 14 Géresi Kálmán, 1887. 295. skk; Makkal László, 1954. 393. 15 Takáts Sándor, 1899. 3. léTakáts Sándor, 1899. 30. 301
