Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)
Tanulmányok - Solymos Ede: A tolna halászcéh
Végezetül két — részben összefüggő — probléma merül fel. A török hódoltság után, 1715-től, kezdődik Tolna német lakosokkal való betelepítése. Ebben az időben Wallis Olivér gróf volt a földesúr. Arról nincs tudomásunk, hogy másokhoz hasonlóan Németországból toboroztatott volna telepeseket, hanem a szomszédos földbirtokosok elégedetlen embereit csábította el. Tolnára bajor-osztrák iparosok is telepedtek nagy számban. Származásukat nyelvjárásuk is bizonyítja. 24 De hogy pontosan honnét jöttek, nem tudjuk. A kérdés itt az, hogy voltak-e köztük már halászok, akik megfelelő szakmai tudással érkezve, a kedvező földes vízrajzi körülmények között folytatták régi mesterségüket, avagy itt váltak halászokká? Ennek eldöntése még további vizsgálatokat igényel. A kérdés másik része, hogy miért alakul halászcéh? Nincs olyan törvény, mely a céhen kívüli halászokat eltiltaná a vizektől. Sőt, az ország nagyobb részén éppen szabad — céhen kívüli — halászok dolgoznak, de a céhesek mellett, a szomszédban, az ártéri tavakban, kiöntésekben — harmadrangú vizekben — a falusi jobbágyok földesúri engedéllyel — meghatározott ellenszolgáltatás fejében — bántatlanul halászhatnak. 25 Gondolhatunk arra, hogy a bevándorlók között már voltak céhes halászok — hisz nyugaton a halászcéhek sokkal régebbiek —, akik itt tovább éltetik a hagyományokat. Ezt erősíti az, hogy a halászcéhek java részében jelentős német elem található. 26 Csakhogy a betelepedéstől a céhalakításig több évtized telik el, így már a második vagy harmadik nemzedék kapja meg a privilégiumot, az a nemzedék, mely csak hallomásból ismerhette a német halászcéheket. A másik lehetőség, hogy a privilégium, s maga a céhtestület biztonságot, védelmet nyújt tagjainak, részben mint testület kifelé, másrészt mint egymást a bajban segítő társaság. Ehhez még a német előkép sem kellett, hisz körülöttük a legkülönbözőbb mesterségekhez tartozó céhek példáját látták. Egy királyi privilégium nemcsak őket emelte az iparos társadalomba, de a többi szabad halászt kontár sorba utalta. így már — külön törvény nélkül is — helyzeti előnyt szereztek, amit a vízbérleteknél és a halkereskedelemben egyaránt kihasználtak. Kiváltságukra — a VIII. pontra — hivatkozva kérhetik a hatóságokat, hogy a kontárokat tiltsák el a halászattól vagy a halkereskedéstől, illetve korlátozzák tevékenységüket. Hogy a céhszervezet hasznos volt tagjai számára, azt éppen a tolnai példa bizonyítja. A céh erős, életképes volt, hagyományai a céh megszűnése után még évtizedekig éltek, a halászoknak jó szakmai felkészültséget, öntudatot és az öszszetartozás, egymásért felelősség tudatát, érzését adta. Olyan halászokat nevelt, akikre büszkén tekinthet mai utódja is. & Weidlein János: A tolnamegyei német telepítések. (Tolna vármegye múltjából. Szerk.: Holub József). 1937. p 23. KAndrásfalvy Bertalan: Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. (Tanulmányok Tolna megye történetéből vn. Szerk.: K. Balog János.) Szekszárd, 1975. 159—220. 24 „A czéh ott termett, a hol a feudális nyomás és a német elem megnövekedett" — írja Herman Ottó (A Magyar halászat könyve Bp. 1887. p 142.) 159
