Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Szemle - Szilágyi Miklós: Múzeumaink tárgyi néprajzi publikációi 1974–1976-ban

tanulmányok. Emellett a (nagyobbrészt ugyan különlenyomatokat sorozattá rendező) múzeumi füzetek teremtettek publikációs fórumot a néprajznak. S a „kisebb közlemé­nyeknek" helyet adó Múzeumi Kurír „hézagpótló szerepét" is említeni kell, hiszen ép­pen ezek a közlemények szoktak kiszorulni mind a folyóiratokból, mind az évköny­vekből. A Bács-Kiskun megyei múzeumok évkönyvének, a Cumanianak — messze­menően helyeselhető szerkesztői meggondolásból — önálló néprajzi kötete jelent meg, vállalva a majdnem-kétnyelvű publikálást (más kérdés, hogy nem minden tanulmány­nál indokoltan...). Emellett a következő — történeti — kötetben is helyet kaptak a néprajzi érdeklődésre számottartó közlemények. Ezeken túl Baján egy múzeumi gon­dozású (ha nem is kimondottan múzeumi kiadású) tanulmánykötet (a halászatról, Sólymos Ede szerkesztésében német nyelven), illetve Kalocsán egy kismonográfia (Bárth János munkája Kalocsa település-néprajzáról) is megjelent. Ezzel szemben jónéhány megyében — elsősorban a dunántúli megyékben — az éppen soros évkönyv­kötetben a néprajzos muzeológus is „leteszi a névjegyét" (embere válogatja, hogy mi­lyen színvonalon, de ezt most figyelmen kívül hagyhatom). Ennél több alig-alig reali­zálódott múzeumi kiadványokban az adott múzeumban folyt munkáról. A jelenség felvázolásához elegendőnek tűnik ez a néhány példa. A lényeget — az aránytalanság tényét — az sem módosítja, ha túlzónak érezvén az Alföld—Dunán­túl szembeállítást, tovább sorolom az átlagon felüli aktivitást mutató megyéket. Meg­említhetem pl. a Pest megyei, Borsod megyei évkönyveket és múzeumi füzeteket, és a Somogy megyei múzeumok Közleményeiben megjelent nagy számú néprajzi dolgo­zatot. Ha ugyanis az „egyrészt-másrészt" óvatoskodásával latolgatjuk: vajon igaz-e — s ha igaz, mit tükröz — a sommás ítélet, azt is hozzá kell tenni az elmondottakhoz: éppen a példaként kiemelt megyékre volt különösen jellemző a néprajzosoknak a he­lyi, nem múzeumi vállalkozásokban való aktív részvétele is, az országos kutatási prog­ramokhoz kapcsolódása is. (Természetesen nemcsak az itt dolgozó néprajzosokra, hi­szen Domonkos Ottó vagy Juhász Antal munkásságát sem lehet megítélni a csak mú­zeumi publikációkból.) A hangsúly azon van, hogy Szolnokon, Békésben, Hajdú-Bihar­ban, Bács-Kiskunban sem rendezkedtek be a csak „háztáji" publikálásra. A felvázolt jelenség — hadd hangsúlyozzam — nem feltétlenül tükrözi a mú­zeumokban folyó néprajzi kutatások mennyiségének és minőségének területi arány­talanságát is. Nyilván a véletlennek is volt szerepe abban, hogy a Szolnok megyeiek kollektív vállalkozása, vagy Nagy Gyula életprogramja éppen a megvizsgált három esz­tendőben érett publikációvá. A véletleneknek is van azonban valami tanulsága! A pél­dák kimondatlanul is a tervszerű munkát dicsérték: a korábbi évek egyirányba muta­tó rendszeres munkájának eredményei ezek a kötetek. Hadd tegyen hozzá: nem a nép­rajzos igazgatók szakmai elfogultságának!... Ezt a tanulságot azonban kockázatos lenne visszájára fordítani, s azt következ­tetni, hogy a szerényebb mennyiségű néprajzi tanulmány egyértelműen a tervszerűség hiányára mutat. Maga a jelenség sok egyéb tényezőnek is kifejeződése. Olyan ténye­zőknek, melyek „egyéni sirámokban" fogalmazódnak meg, így jobb részletes értelme­zés-magyarázat nélkül hagyni a „területi aránytalanságokat". Kapcsolódás a néprajz legfőbb feladataihoz Akárhonnan közelítünk is, a kutatási témákra való „szakosodást" és a kutatók szakmai kapcsolatainak, presztízsének mikéntjét lehetetlen megkerülni. Legelőször egy „evidenciát" kell tehát megfogalmaznom: a most megvizsgált tanulmányok olymérték­ben kapcsolódtak tudományszakunk fő feladataihoz, amilyen mértékben maguk a kutatók közvetlenül is részt vettek a közös munkákban, részt vállalhattak a központi feladatokból. Amilyen mértékben a múzeumok néprajzosai is hozzájárultak a „legfon­tosabb feladatok" tartalmának konkretizálásához. Másképp fogalmazva (és egyszersmind hangsúlyozva, hogy nincs főváros—vidék ellentét a részvétel lehetőségében): akik tudományszakunk nagy kollektív vállalko­zásainak — a Néprajzi Atlasznak, a Néprajzi Lexikonnak és az Űj Magyarság Nép­rajzának — munkatársai voltak vagy lesznek, „menet közben" bármilyen jelentőségű­nek ítélt résztémát dolgozzanak is fel, a fő feladatokhoz kapcsolódásuk vitathatatlan. E kapcsolódás intenzitását és jelentőségét eléggé nyilvánvalóan mutatja, hogy a szakma nagy vállalkozásai elképzelhetetlenek a múzeumok kutatómunkája nélkül: jónéhány témakörnek nincs más „gazdája" .., 13 Balogh Ádám Múzeum évkönyve 273

Next

/
Oldalképek
Tartalom