Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - G. Vámos Mária: Szakály női viseletének alakulása az 1880-as évektől a II. világháborúig

Álljon itt bizonyságul három — különböző réteget képviselő — összefoglaló a bálba való ruházatról. 80 holdas paraszt lánya — ma 77 éves: „Bálba fehér röpikét vettünk fő, az olyan behúzós vót, hogy pántlikát húztunk be mindehová, ilyen cifrára. Hát szoknya asztán vót vagy kasmér, vagy selem. Én majdnem minden bálba selembe vótam, amellik viseltebb vót selemszoknya, azt fővettem. Meg fehér kötént." 35 holdas paraszt lánya — 55 éves: „Bálba piros kartonszoknya vót, fehér röpike, fehér kötény, fehér harisnya, fekete lakkcipő". Végül a zsellérasszony visszaemlékezése, 63 éves: „Hát a bálba nem uan jajde cifrán mentünk. Mosottas kartonszoknya, fehér röpi, meg fehér kötén. Meg akkor nem ám szandállba, meg cipőbe! Még akkor ilyen rózsás tutyi vót. Asztán akkó még ászt is, mikó e mentünk este, akkor lehúztuk ott benn, akkómá jó vót amellik nem szép vót, uant husztunk a bálba fő. Meg kétszemes óccsó fehér kapcába". Tehát a rendet, a szabályt mindenki ismerte és tehetségéhez mérten be is tartotta. A valahovámenős ruhát, mely lányok esetében általában piros bécsi szoknyából, fehér ing és fehér kötényből állt, akkor vették fel, ha boltba, csarnokba, a mezőre kapálni stb. mentek. Ennek az együttesnek az alsószoknyái annyiban tértek el az ünneplősöktől, hogy csak a legalsó szoknya volt fehér péntő (vászonból vagy gyolcsból), a többi 3—4 színes anyagból készült. „Mikó ementünk innenhazurú dógozni, akkor mindig felőtöztünk. Akkor vettünk ránk 4—5 szoknyát, allú fehér péntőt, meg egy fölső szoknyát, az leginkább piros bécsi vót, akkor fehér kötént, fehér inget, meg sárga keszkenyőt. Mikor odaértünk, levettük a péntőt, csak egy szoknyába kapatunk". így szabta meg a regulát a módos gazda lánya 1915 körül. Hogy ezt a regulát nagyon igyekeztek betartani, arról adatközlőim egybehangzó véleménye tanúskodik. Az otthoni munkaruha, a dógozónaplós megválasztásába szólt bele legkevésbé a közösség vasakarata. Mivel azonban ezek a ruhadarabok — szoknya, ing, pruszlik, kötény — korábban valahovamenősek voltak, és mint ilyenek alkalmazkodtak a közízléshez, nem sokban tértek el az általánostól. A szoknya és a kötény többnyire kékfestő (föstő), az ing vászon vagy gyolcs. Alul egy használtabb fehér péntő, néhány színes -alsó szoknyával, Amikor az egyes közösségi alkalmak viseletéről szólunk, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a családi ünnepeket, az emberi élet nagy állomásaihoz fűződő szokások speciális viseletét sem. így a születést — ehhez kapcsolódóan a csecsemő ruházatát —, a házasságot — itt a menyasszonyi ruhát és területünkön az avató ruhát —, a halált — ahol a gyászviseletet kell vizsgálat alá venni. De figyelmet érdemel néhány egyházi ünnep is, pl. a Mária ünnepek, és újhold vasárnapja, mikoris a fiatalasszonyok esküvői ruhájukban mennek misére, csupán a koszorút cserélik fel a falu és a tájegység jellegzetes fejdíszével, a kerek konttyal, később a pillével. Ugyanezeken az egyházi ünnepeken egészen a felszabadulásig szokásban volt, hogy 6 leányt Mária-, vagy gyertyás lánynak öltöztettek be a mise időtartamára. (Csak közbevetően jegyzem meg, hogy Sióagár don ez a szokás máig él.) Ezek ruházatának vizsgálata azért fontos, mert néhány korábbi ruhadarabot, vagy annak viselési módját még akkor is őrzi, mikor az az élő divatból, sokszor már az emlékezetből is kiveszett (pl. a fehér szoknya). Jelen előadás keretei azonban nem engedik meg, hogy ezek elemzésébe belemélyedjünk, meg kell elégednünk a probléma felvetésével. Mint már szó volt róla, a társas együttlét felsorolt alkalmai, az azokra előírt más-más viselet követelménye a ki nem vetkőzött szakályi nők körében 240