Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - Knézy Judit: A somogyi nők házi vászon ruhadarabokra vonatkozó utalások a XVIII–XIX. században

A fiatalabb]a a színest kedvelte: feketét

16 majd pirosat („török" később „bécsi" elnevezésű). Színes volt a fejkendő méretű jegykendő is a megye legtöbb községében, míg a ruházat fő anyaga a vászon volt. Később a viseletek kiszínesedésével, vagy a polgári zsebkendő divat hatására a XIX. század végén általánosan fehér lesz a jegykendő, fehér sifon. Némelyik községben megmarad fejkendő méretűnek, másutt kissé kisebb annál. Több régi gyűjtésű fehér hímzéses sarkú fejkendőnél nem tudjuk megállapítani, jegykendőnek készült-e vagy egyszerűen csak fejkendőnek. Legfeljebb díszesebb hímzéséből, díszesebb monogramjából sejtjük, hogy jegykendőnek készülhetett. Fehér luk és laposhímzésesek, ritkábban keresztszemesek. Minthogy házivászonból való jegykendő létéről nincs tudomásunk, bizonyosnak látszik, hogy a jegykendők, és a fiatalok fejkeszkenői mintás kékfestő, gyári karton vagy gyolcs anyagból készültek, s így a XIX. század végéről, XX. század elejéről fennmaradt sifon kendők hímzésében hiába is keressük a régi szálvonásos fehér hímzések mértanias vonásait, inkább a kékfestő minták és gyári festett vagy gyári hímzésű textilek szabadrajzú mintái dominálnak azokon. A fejkendők között volt a szokásosnál nagyobb méretű is, pl. amilyennel a Belső-Somogyban télen betekerőztek. d) Konty, fejkötő, párta. A párta, mint a lányok fejdísze, lányságuk szimbóluma, a konty és fejkötő mint asszonyi voltuk jele került a nők fejére. A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, a többi ruhadarabnál díszesebbek, színesebbek voltak, s nemigen készültek házivászonból. Viszont a házivászon ruhaegyütteseknek fontos részei voltak. A pártát a XVIII. században falusi szatócsok is árusították,

17 s ezért is tűnik valószínűnek, hogy ezeket a pártákat nemcsak házilag készítették. Egy 1975. őszén történt leletmentés során Tab régi, 1755-ben épült katolikus temploma mellett egy kb. XVIII. század végi párta maradványait találták,

18 mely kissé megvastagodott homlokkötő formájú, alapja kendervászon, melyre fémszálas hímzés, fémlemezkék, kék gyöngyök voltak ráillesztve, s hátul selyemszalaggal kötődött. Még 1857-ből is tudunk a párta ünnepi viseletéről a középsomogyi református falvakban, ahol a lányok „vasárnap különféle pántlikával, szalaggal ékesítve pártát tesznek a fejükre, a fiatalabbak hordoznak még bársony homlokkötőt is",

19 melyet az 1830-as években pintZinek is neveztek.

20 Hogy a párta formája milyen lehetett, azt egy 1850 körüli, meglévő színes menyasszonyi koszorú (Csurgónagymarton) formájából és díszítéséből gondoljuk (RRM: 66.189.3 lt. sz.), mely drótpántra szerelt színes művirágokból áll, felfelé szélesedő karélyos formájú. Az asszonyok fej díszére igen szűkszavúak és homályosak, s csak a XIX. század közepére vonatkozóak a források. Későbbi tárgyi analógiák alapján az a feltevés, hogy házi vászonból nemigen készültek az ünnepi kontyok. Ezek típusait országos áttekintésében Űjváriné Kerékgyártó Adrienne foglalta össze.

21 18 Országos jelenség. — Lásd Gáborján Alice: Magyar népviseletek. Bp. 1969. 11. 17 Kanyar József : Harminc nemzedék vallomása Somogyról. Kaposvár, 1967. 123. — SML. Kgy. jkv. 1775. II. 400. o. 18 Zalánfi Judit, Bajókné V. Mária leletmentése. Tab. 19 Csorba: i. m. 91. M Nef elejts 1861. 11. sz. 129. « Xjjváriné, Kerékgyártó Adrienne: A magyar női haj- és fej viselet. Bp. 1937. 82—90. 230