Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanulmányok - Solymos Ede: A tolna halászcéh

Bár ezek az átlagszámok elég elvontnak látszanak, kétségkívül kitűnik az, hogy egyre nehezebb bejutni a mesterek sorába, s talán majd más összefüggésben jobban értékelhetők ezek is. Más összeállításban: 3 év legényélet után mester 2 4 év legény élet után mester 10 5 év legényélet után mester 14 6 év legényélet után mester 27 7 év legényéi et után mester 21 8 év legényélet után mester 27 9 év legény élet után mester 15 10 év legényéi et után mester 11 11 év legényélet után mester 6 12 év legényélet után mester 2 13 év legényeiét után mester 7 14 év legényélet után mester 3 15 év legényélet után mester 4 16 év legény élet után mester 4 17 év legényélet után mester 1 18 év legényélet után mester 2 19 év legényélet után mester 2 23 év legényélet után mester 1 A leggyakoribb tehát a 4—10 éves várakozás, ezek közül is legtöbben, 27— 27 fő 6, illetve 8 év után lett mester. A céhbeállást a céhkönyvben megörökítették. A szöveg általában így hangzott, pl.: „Den 24n May 790 ist mit nahmens Mathias Schmidt bey der Ehsamen fischer handwerck bey der eröfneter Laad für einen Meister Ein Corporirt worden." — A „nyitott ládánál" mindig szerepel. Ez után következik a fizetendő összeg feltüntetése. Kezdetben, 1794-ig forder Gulden („jelentő pénz") 1 f meister recht (mester jog) 7,30 für der frembt (für der Fremde = vándorlásért) 5,— Summa 13,30 Ebből az is látszik, hogy az első mestereknél a vándorlást nem vették szigorúan, s az artikulussal ellentétben, 5 forinttal megváltható volt. Walentin Ádámnál 1790-ben külön feltüntetik, hogy „er war in der frembt für die frembte nichts" és a már beírt 5 forintot áthúzták. 1794-től csak a „Forder Gulden" (jelentő pénz) és a Meister recht (mesterjog) szerepel, bár elvétve később is előfordul, hogy elmaradt vándorévekért büntetést kell fizetni. 1799-ben Casper Saller 2 évre 3,20, egy év múlva Benedict Wuscht ugyancsak 2 évért 10 forintot fizet. Eleinte a többség csak 7,30-at fizet a mester jogért, elvétve akad, aki 15 ft-ot. A nevekből gyaníthatóan az előbbiek mesterfiak lehettek, bár ez nincs még feltüntetve. 1808-ban Johan Ehman mesterfi a vándorévekért már 26 ft-ot fizet. 1810-ben Johan Knusch csak 3,50-et. Lorenz Steiger 1812-ben 30 ft-t, és 15 ft-t a mesterjogért, ugyanakkor Adam Lausch mesterfi 13,30-at. 1813-ban Joseph Madpacher 13,20-at egy vándorévért, és 2,30-at büntetésül „weil er bey pfuscher arbeitete", vagyis mert kontárnál dolgozott. Sorolhatnánk még a különböző évekből származó adatokat a vándorévek megváltásáról, de ennyiből is látszik, hogy a tilalom ellenére csak megválthatók voltak ezek az esztendők. Kiegészítésül még egy adat: 1862-ben Franz Schaller 5 ft-ot fizet azért, „hogy mint katonaköteles hazahivatott a vándorlásból". 10* 147