Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Szilágyi Miklós: A szárított hal (Halkonzerválási módok a magyar halászok gyakorlatában)
részét sózott halban teljesítették. 1557-ben pl. a sózott hal eladásából 43 frt jövedelmet vett be a vár. 149 Később hosszú időn át nincs nyoma a hal konzerválásának. Mindössze a békési bíró 1725. évi számadásaiban találjuk a sós hal említését: 68 dénáron vett mennyiséget küldött Váradra az alispánnak. 150 Hogy az újjászervezett uradalomban, Harruckern és örökösei asztalára mégis került konzervált hal, a mezővárosok és községek elöljáróságaival kötött halászati haszonvételi szerződések bizonyítják. Az általunk ismert szerződéseket a XVIII. század végén — XIX. század elején kötötték, a formulává merevedett szövegezés azonban régebbi hagyományokat sejtet. A békésszentandrásiak pl. 1778-ban szerződést kötöttek a regálék bérletéről, s eszerint a halászó vizeket szabadon használhatják, ha „Konyha béli halat, téli üdőre pedig Szárítani való halat ingyen fognak adminisztalni". 151 A mezőberényiek az 1810-es évektől 1848-ig évente megújított bérleti szerződéseibe formulaként került be, hogy a kialkudott bérösszegen felül „az eddig volt szokás szerint az Uraság Udvarába megkívántató ebéd, és füstre való halat adminisztrálni" tartoznak. 152 Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a községet 1806-ban bemutató Skolka András már a szárított hallal való kereskedelmet is fontosnak tartotta megemlíteni („Halászatunk is vagyon a Körösben, hol rákot, pontyokat, csukákat fogdosnak a Lakosok, és szárítva az Oláhoknak eladják."). 152 /* 1 A Fehér- és Fekete-Körös vidékének konzerválási gyakorlatáról és a szárított hal kereskedelemről sok fontos részletet elárul a gyulai (neve után ítélve román) Moldován Tógyer és a dobozi halász-albérlő Csukás Mihály 1824-ben folyt vitája. A gyulai halkereskedő egyezségre lépett a dobozi halásszal, hogy „mi Halat Gyulai Exaudi Vásárig fognak mind azt által veszi olly formán, hogy a fejér vagy Száraztani való Halnak mázsájáért 6. a fekete vagy eleven halért pedig 10 ftot fog fizetni". Amiatt panaszkodik a halászra, mert „minek utána már a fejér halból besózott volna egy keveset, nem hogy a fekete halat által adta volna, sőt a már kész besózott halat is, és ami sója még volt, azt is mind el vette tölle". A halász hitelt érdemlően igazolta a tanács előtt, hogy a kereskedő fizetésképtelen volt, s ezért nem teljesítette szerződésben vállalt szállításait. 153 Szempontunkból nem a vitás ügy hosszan részletezett elintézési módja, hanem a „fehér" és a „fekete" hal közötti minőségi különbségtétel a legtanulságosabb. Hasonló különbségtétel ugyanis a szerződésekben szintén előfordul, anélkül azonban, hogy utalnának a szárításra. A mezőberényi tanács pl. 1846-ban a körös • tárcsái „halszatócsokkal" kötött megállapodást. A kereskedők vállalták a teljes zsákmány átvételét, a „jó hal" mázsájáért 8 ft-ot, a „fehér hal" mázsájáért 3 ft-ot ígérvén. Félreértések megelőzése végett pontosan definiálták a szerződésben, hogy: „Jó hal nevezete alatt értetődnek a potyka és harcsa hal nemek melyek egy fonton felyül vannak, az egy fonton aluliak — más halakkal együtt fehér hal nembe menvén". 154 Joggal feltételezhetjük, hogy a (nyilván apró keszegféléket jelentő) „fehér hal" terminológia ez esetben is a szárítani szándékolt haltömeget takarja. 155 149 Karácsonyi János, 1896. 238—239. im Hajnal István, 1878. 59. skk. 1,1 BML. Békés m. Törvényszéki ir. Acta Civilis, R. 2. (1775—1792) „Contractus de Regalibus", 1778. 152 BML. Mezőberény ir. R. 2. Közig. ir. A/3-i „Halászati haszonbérekre vonatkozó szerződések 1819—1849". ir,2 /a SJcolka András, 1973. 18. (A községleírás eredeti megjelenési helye: Hazai Tudósítások 1806. 34—36. sz. 283—284., 293—294., 303—304.) 153 BML. Doboz ir. R. 59. Proth. (1823—1848) 13. 1. 1M BML. Mezőberény ir. R. 2. Közig. ir. A/3-i: „Halászati haszonbérekre vonatkozó szerződések (1819—1849)". 155 A fehérhal elnevezés országszerte általános lehetett, hiszen Czuczor Gergely—Fogarasi János, 1864. II. 642. is szótározta. 158
