G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)
B. Thomas Edit: Római kori téglakarcolatrajz Arius képmásával, a pannóniai Kisdorogról
gandaeszközül az éneket használta fel. Hajósok és molnárok dalaira maga-faragía énekelhető versekké alakítva tantételeit. Egyetlen fennmaradt munkája a görögül írott „Thaleia" metrikus részeket is tartalmaz. Mindezekből, ha még figyelembe vesszük ideológiáját is, egy racionális, erősen impulzív, tanait megszállottan és erőszakosan hirdető, ellentmondást nem tűrő, meggyőző egyéniség bontakozik ki előttünk. Az Arius-ábrázolásos pannóniai tégla interpretálásakor kézenfekvő, hogy első lépésként analógiát keresünk, ha nem is téglán, de egy domborművet legalább, melyen az arianizmus atyját ábrázolták. Említettük azt a reliefet, melyet Theodosius császár helyezett el a földön a három „főeretnek" gyalázatára. Nem érdektelen számunkra, hogy hogyan ábrázolták ezen az eretnek atyákat. Ha egy kőlapra három álló alakot faragnak, azt vagy fekvő téglalapba (9. kép), vagy egy négyzetbe (10. kép) lehet bekomponálni. Feltehető, hogy jelvényeik és ornátusuk nélkül csak egy dísztelen köntösben faragták meg a kiközösítettek alakjait. Kartartásuk vagy széttárt orans mozdulat, vagy mellükön összekulcsolt lehetett. Miután a domborművet leírók az alakok nevét minden esetben említik, úgy biztosan felirat jelezte kilétüket. Igen valószínű, hogy a kőlap keretelésébe vésték be a neveket, a fejek felett, vagy az alakok mellett függőlegesen, a kor szokásának megfelelően. Ha ma valahol, valamelyik konstantinápolyi múzeumban vagy lapidáriumban ez a dombormű még megvan, akkor a sok lábbal tiprástól egészen elkopott, szinte a három alakot csak kontúrjaiban őrző kőlap lehet. Sajnos az a valószínűbb, hogy a letűnt századokban faragatlan hátlapját valahol küszöbként használták fel, s így a kutatás számára továbbra is rejtve marad. Több Arius-ábrázolást nem ismerünk. A templomokban, ahol szobor, falkép, vagy dombormű formájában elképzelhető lenne, nincs tudomásunk ábrázolásáról. 31 Az arianusok nem mutatkoztak építőknek, az orthodox templomokat foglalták el, sajátos ábrázolásmódot, vagy különös szimbolikát nem alakítottak ki. Róma városában a későrómai időkben az Ariust követő keresztények egyháza egészen szerény körülmények között létesült. 32 — 33 — 3 ' 1 Mindezekből nyilvánvalóan látszik, hogy az arianizmus nem külsőségekre adott; elfoglalt templomaikat nem alakítják át, nem ezek megváltoztatásában látták szerepüket, hanem a kereszténység alaptételeinek — így Krisztus isteni, vagy emberi természetének — tisztázására törekedtek. A korai időkben nincs számottevő Arianus-tartalmú, illetve -formájú művészet. 35 Az első Arius-ábrázolást a „kegyesemlékezetű Theodosius császár" csúfoló és megalázó jelleggel helyezte á földre Konstantinápolyban, a másodikat, a téglarajzot, tiszteleti, illetve patrónus jelleggel helyezték az ariánus hívők a pannóniai Kisdorogon egy hívőtársuk sírjába. A leegyszerűsített rajzmodor az arc gyermekrajzszerű megrajzolása, az egész naiv tisztasága kizárja a lehetőségét annak, hogy gúnyrajzként készült Arius téglába karcolt képe. Ha az ábrázolt, stilizált alakot elemezzük, annak „testetlensége" és absztraháltsága az első, ami a széttárt karú adoráló állás mellett feltűnt. Az elnagyolt lapos felületi megoldások és a frontalitás, mely a későrómai ókeresztény művészetben és ábrázolásmódban jelentkezik, nem a konstantinusi periódus és nem az ókeresztény művészet találmánya, mint azt nagy általánosságban jellemezni szokták, hanem egyiptomi befolyásra alakult ki. A keresztény katakombák és szarkofágok készítői is Egyiptomból veszik át ezt a stílust, ahol a második-harmadik században már teljesen kialakult formájában találjuk. Az Arius-alakos tégla szinte kínálja a lehetőségét, hogy rajta keresztül e típus eredetét felvázoljuk. 36-37 — 38 Annak, aki a tégla nyers agyagába az Arius-alakot bekarcolta, feltétlen ismernie kellett a hasonló szellemben fogant egyiptomi és észak-afrikai hasonló ábrázolásokat. Nem tér el a megmerevedett szokástól, amikor a mozdulatot és a sematikus alakot megrajzolta. A fej, az arc, a kezek és a láb azt mutatják, hogy nem törekedett egyénítésre, kizárólag csak a hajatlan fej kölcsönözhet némi egyéni jelleget. De ezzel már kifejezni kívánta az alkotó, hogy orientális eredetű az ábrázolt egyházi személy, akinek körében a kopaszság természetes. Arius esetében ettől függetlenül, hajlott kora is indokolja kopaszságát. •' A test, illetve az alak megformálása mellett nagy gondot fordított a téglakészítő személy mindazokra a jelekre, jelvényekre, melyek az ábrázolt személy státusát voltak hivatva jelezni, így elsősorban a ruházatra. 112
