Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 2-3. (Szekszárd, 1971-1972)
Bóna István: A korai bronzkori somogyvári-csoport leletei Nagyvejkéről
ritka, bekarcolt zeg-zugminták szintén nem fordulnak elő a nagyvejkei edényeken. 20 Ugyanakkor a nagy vej kei 4. számú kancsót díszítő bordákra és árkolásra nincs példa az eddig napvilágra került somogyvári-típusú anyagban. A „somogyvári-csoport" viszonylag új fogalom régészetünkben. Korábban néhány edényét a badeni-péceli kultúra leletei közé olvasztva közölték, egyetlen, az irodalomból ismert burgenlandi sírját (Neusiedl am See) a baden-péceli kultúrát megelőző „korai nordikus" bevándorlás bizonyítékaként értékelték, szerbiai leleteit vagy a perjámosi- vagy a vucedoli kultúrával olvasztották össze, miközben magukat a leleteket tartalmazó tumulusokat kelet-európai eredetűnek vélték. 21 A dunántúli múzeumokban heverő, zömmel közöletlen edények alapján az 1950-es években e sorok írója figyelt fel elsőnek e leletcsoport Összetartozására. 1961-ben 25 lelőhely tanulságai alapján röviden (képek nélkül) összefoglaltam jellemzőit, és a csoport eredetével kapcsolatos megfigyeléseim. 22 A somogyvári csoport teljes anyagát felölelő munkámban 40 magyar, osztrák és jugoszláv lelőhely alapján tárgyalom a település és temetkezés kérdéseit, osztályozom a leletanyagot, ismertetem a leletekkel kapcsolatos korábbi véleményeket, igyekszem kinyomozni Kárpát-medencei kapcsolatait és égéi gyökereit. 23 Mivel a somogyvári-csoport leletei — két, roszszul dokumentált sírlelet kivételével — ismeretlen vagy homályos körülmények között kerültek elő, komoly nehézségekbe ütközött a csoport időbeli besorolása. A munkámban felhasznált abszolút és relatív kronológiai meggondolások — rétegtani megfigyelések hiányában — csak hozzávetőleges eredményekre vezethettek. A helyzet röviden a következő volt: Hat lelőhelyen a baden-péceli kultúra emlékeivel együtt kerültek elő somogyvári-típusú edények — ezekhez most hetedikként Nagyvejke csatlakozik. Hét lelőhelyen (ebből azonban három azonos volt az előzőkkel!) vucedoli és makói típusú leletekkel együtt fordultak elő. Rétegtani adatok azonban —• ismételjük — sem a Pécelhez, sem a „Zókhoz" való viszonyáról nem tanúskodtak. Ügy véltük, de előttünk már Banner János is úgy látta, hogy a néhány somogyvári edényen előforduló vésett vagy finoman árkolt zegzugminták a péceli díszítésmódra emlékeztetnek. Ugyanakkor azt is hangsúlyoztuk, hogy néhány somogyvári edénytípus (korántsem a jellemző formák!), elsősorban a díszítetlen, ovális testű, hengeres nyakú hombárok, a magas, hengeres poharak és a ritkának számító oldalfüles bögrék közeli rokonságban vannak a ,,zóki" keramikával. A rokonság látszatát erősítették a rücskös vagy seprőzött oldalú, simított nyakú edények is, bár ezek a „díszítőelemek" a Kárpát-medence csaknem valamennyi korai bronzkori edényművességére jellemzők. Mivel pedig ősrégészetünknek Wosinsky Mór alapvetése óta, Tompa Ferenc, Gallus Sándor, Patay Pál, Mozsolics Amália és Mithay Sándor munkásságán keresztül egészen e sorok írójának 1958-ban írott bronzkori összefoglalásáig 24 „megingathatatlannak" látszó alaptétele volt a mészbetétes díszítésű Vucedol-Zók és a Dunántúli Mészbetétes Keramika genetikai kapcsolata, a kronológiai sorrend önmagától adódott : Pécel—Somogy vár—Vucedol/Zók. 25 Ugyanezt a sorrendet támasztották alá a külső kapcsolatok. Kalicz 7
