Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 2-3. (Szekszárd, 1971-1972)

Bóna István: A korai bronzkori somogyvári-csoport leletei Nagyvejkéről

gänak zöme (pl. a hatvani-kultúráé) az 1950-es évekig „szórvány" volt, segítségükkel mégis régészeti kultúrákat, időrendet, sőt történelmet lehetett alkotni. Nincs olyan régészeti kultúránk, amelynek leleteit ne ismernénk a szorosan vett belső territóriumon kívül, ezek kereskedelmi és emberi kapcsolatok fontos bizonyítékai. Nem világos, miért nem tulajdonít a kritika jelentőséget a „vereinzelte Hügelgräber"-nek? Ezekből származnak a somogyvári-csoport kétségtelenül hiteles síregyüttesei, a csoport különállásának legfontosabb bizonyítékai! Ezek segítségével lehetett kibogozni az összefüggést a Drina menti halomsírokkal. Magam összesen 7 lelőhelyet tartottam számon közös Somogy vár— „Zókként". Közülük Zók-Várhegyet, Pécs-Makárhegyet és Nagyárpádot kifejezetten a vucedoli-kultúra magaslati telepeként említettem/'

1 A mágocsi ,,Zók" és Somogyvár típusú leletanyagra Bandi Gábor hívta fel a figyelmem.

12 Bizonytalan voltam s vagyok a pécsváradi együttes minősítésével kapcsolatban/'

3 Erzsébeten az adatközlő Kiss Attila szerint csontvázas sírban találták a jellegzetes somogyvári l/a. típusú bögrét, Bandi szerint viszont zárt ,,zóki" telepen. A kökényi — általam nem közölt — somogyvári-típusú edényre vonatkozó híradást ismét Bandi Gábornak köszönhetem.'

1

'

1 Mindez — saját kétségeimmel együtt is — mindössze 8 közös somogyvári-,,zóki" adat, a kritika adós maradt a többi 7 felsorolásával. Ad. 2. Történeti meggondolásaim fentebb már vázoltam. Itt csupán a régészetivel egészítem ki. A rendkívül jellegzetes somogyvári-típus öszszekeverése a ,,Zók"-kultúra bármelyik csoportjának akár makói, akár vucedoli) keramikájávai, olyan elemi tipológiai tévedés, amellyel nem lehet vitatkozni. Az ún. „közös elemek" közösek a Duna vidék csaknem valamennyi korai bronzkori kultúrájában. Ad. 3. Garasanin citált művében több „szerbiai" halomsír-csoportot klasszifikált, kivéve azt, amelyet nekem sikerült. A Bandi Gábortól hozzáfűzött megjegyzést aligha lehet „stratigrafiai" érvnek tekinteni. Ad. 4. Bármilyen szerény és óvatos is az idézett megfogalmazás, csak egyféleképpen értelmezhető: az úgynevezett somogyvári-típus nem létezik, csak „zóki"-kultúra van. Helyesebb lett volna tehát a kritikának az elméletet zavaró Somogyvár megjelölést inkább elhagyni, mintsem újabb név beiktatásával (Lasinja) tovább bonyolítani az amúgyis ötféleképpen elnevezett komplexum körüli bizonytalanságokat. Nyilván az alapjaiban elhibázott tipológiai szemlélet volt az egyik ok, amiért a kritikának alig volt számottevő hatása. Kalicz Nándor, a „zóki"kultúra első magyarországi monográfusa élesen megkülönböztette a somogyvári-csoportot a makói és vucedoli típusú leletektől, egyetlen somogyvári leletet sem olvasztott be saját anyagába/

5 Mi több: az általa keleti eredetűnek feltételezett, illetve meghatározott „zóki" alapleletekkel szemben, kifejezetten a déli eredetű formák közt tárgyalta a somogyvári típusú egyfülű korsókat/" Noha Kalicz állította össze először a makói típusú lelőhelyek jegyzékét, „közös" somogyvári—makói lelőhely nála is csak 3 van (Pókaszepetk, Sághegy, Lengyel),'" holott a makói csoport térképén szereplő 90 lelőhelyéből 29 esik a Dunántúlra/'

8 Még tanulságosabb térképén a somogyvári és makói típusú leletek dunántúli elterjedésének összevetése, amelyből kiderül, hogy a 29 makói lelőhelyből csak 9 feküdt a somogyvári csoport territóriumán. Pécs-Makárhegyet, Zók-Várhegyet, 10