Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Kozák Éva: Régészeti kutatások a dunaföldvári Öregtoronynál

Kozák Eva RÉGÉSZETI ÉS MŰEMLÉKI KUTATÁSOK A DUNAFÖLDVÁRI ÖREGTORONYNÁL A Duna jobb partján kiemelkedő' löszmagaslaton, a Felső Öreghegy déli részén, a város régi településmagját képező terület központjában fekszik az öregtorony. Kis utcácskák veszik körül, ahol a házak a domboldalt követve összetömörülnek. A Várdomb, Váralja és a Kecskehegy, a mai gimnázium jelöli ezt a régi telep ülésmagot.

1 (1, kép) A város területe őskortól kezdve lakott, erről tanúskodnak a folytonosan nagy számban előkerülő régészeti leletek. Az őskorban nagy kiterjedésű földmű volt itt. A lakosság építkezései és a Duna pusztításai folytán, ma csak maradványait figyelhetjük meg. Részletesen foglakozik ezzel a földvárral Szelle Zsigmond,

2 később ezeket az adatokat kibővítve ír erről Wosinsky Mór

3 és Cziráky Gyula,

4 Dunaföldvár monográfusa. A leírások szerint a földvár észak-déli irányú gyűrűzetes fősáncműve a templomhegyi ormon volt, a torony falakkal körülvett 20 m-ig terjedő sánca adja a legfelső védvonalat, mely észak felé tovább folytatódik és a Mélyútig tart. A többi magaslatok erődítményei a főműnek csak kiegészítő részei. A toronytól északnyugatra, ahol az udvarra belépünk, a feltárások során (16. számú kutatóárok) kettős sánc nyomát találtuk, melyet később a tereprendezéskor kiegyenlítettek (2. kép). A sáncok feltöltésében őskori és középkori kerámiát egyaránt találtunk. Feltehető, hogy ez az őskori földvárhoz tartozott. A torony keleti oldalánál is találtunk őskori településnyomot, egy bronzkori szemétgödröt (6. számú kutatóárok) a löszbe beásva. A gödörből durva falú kerámia töredékek és egy kis edényke, bütyökdíszes edény töredékek, valamint vassalak, agancseszköz, és egy csiszolt kőeszköz került elő. Ezenkívül a torony körül szórványosan állandóan találkoztunk a feltárás során őskori cserepekkel.

5 A környező területeken keltakori leletek is előfordulnak. A római korban a Duna jobb partján húzódott a limes vonal, melynek mentén a római castrumok kiépültek.

6 Itt vonult át Dunaföldváron az Aquincum (Ó-Buda) —Mursa (Eszék) közötti hadi és kereskedelmi út. Paks, Dunaföldvár és Dunaújváros között könnyebb volt az átkelés és a Balaton irányába egyenes út nyílt. Ezen a fontos helyen több erődítményt építettek ki. Dunaföldvár mellett római védmű volt Baracspusztán (Annamatia). A baracsi és dunaújvárosi (Intercisa) castrumok között 9 kisebb erődítmény állott. Ezeket 1726-ban Marsigli — aki az 1686-os felszabadító seregben szolgált, mint hadmérnök — még romjaiban látta. Az e területről készített ábrázolás, számunkra más szempontból is fontos, erről a későbbiek során még szó lesz (3. kép). A torony körüli ásatás anyagában is előfordul I—II. századi kerámia, amely inkább a bennszülött lakossághoz köthető (durva anyagú edény szájperem és fenék töredéke).

7 A népvándorláskori leletekről is megemlékezik Wosinsky könyvében.

8 Ebben a korban is lakott terület volt Dunaföldvár. Ezt bizonyítja, hogy az ásatási anyagban is találtunk VII—VIII. századi kerámiát szórványosan.

9 181