Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)
Török László: XI. századi palmettás faragványaink és a szekszárdi vállkó
Itt még két fontos kérdést kell megemlítenem. Az első az, hogy palmettás köveink keletkezésének idejét szabad-e, vagy egyenesen kell-e egy rövid időtartamon belül, a XI. sz. ötödik-hatodik évtizedén belül megállapítanunk. (Azokra az alaptalan, tájékozatlanságból eredő feltételezésekre nem térhetek ki, amelyek szerint palmettás köveink a XIII. században keletkeztek volna. 7 ") Az emlékcsoport zártsága, szoros összetartozása emellett szól. Ahol pontosabb adatunk van — Tihany: 1055 és Szekszárd: 1061 — ott e vélemény szilárdabb alapra találhat; a többi darab azonban részint nem datálható ily pontosan — mint Veszprém, Monostorszeg, Aracs, Fehéregyháza, Pilisszentkereszt — részint távolabbi időkre utal — mint Székesfehérvár ill. Sződ (Vác). Az egyébként nem valószínűtlen feltételezést ellenzi még némiképpen az a tény, is hogy a kövek bizonnyal nem egyazon kőfaragómester munkái, hanem műhelytevékenység keretében készülhettek. A megoldást ez esetben is csak az egyes darabok építészettörténeti környezetének részletesebb ismerete adhatja. A másik kérdés, hogy milyen szerepet kell tulajdonítanunk köveink keletkezésében a bencés rendnek. Tihany, Szekszárd esetében bizonyosan, Aracs esetében feltételezhetően szerepet vittek. Levárdy egy régebbi tanulmányában (Az Árpád-kor bencés művészete. Pannonhalmi Szemle XVI. 1941) a szekszárdi vállkővel kapcsolatban felveti a pannonhalmi központú magyar bencés művészeti irányítást. Tanulmányának több állítása ma már tarthatatlan, figyelemreméltó azonban az az utalása, miszerint a Róma környéki lombard-ravennai típusú faragványok igen szorosan kapcsolódnak Szekszárdhoz, olyannyira, hogy Dalmácia közvetítő szerepét ki kell iktatnunk s Pannonhalma itáliai kapcsolataiban kell a megoldást keresnünk. Mint a későbbiekben rátérek, a szekszárdi vállkő jelképegyüttese is a Róma-környéki lombard stílus felé mutat. A bencések szerepe a feltételezett királyi műhelyben éppen nem lehetetlen, bizonyosságát azonban további részletes kutatások adhatják meg. — Végezetül meg kell említenem, hogy a bizánci művészet szerepét palmettás köveinknél az utóbbi időkben talán túlságosan kihangsúlyozta kutatásunk. 8 Ha áttekintjük Itália X—XI. századi lombard stílusú kőfaragványainak jellemzőit, meg kell állapítanunk, hogy azokban éppoly arányban vesznek részt bizánci elemek, mint palmettás köveinkben s legfőképpen a szekszárdi vállkő stílusában. Akkori művészetünk egészbe ilymódon — jelentős szerepet adva az itáliai hatásoknak — jobban illeszthetők a bizantin elemek, mint közvetlen bizánci hatás feltételezésével. Hangsúlyoznom kell végül azt a tényt, hogy a fent felsorolt hatások csak alapját szolgáltatták palmettás köveink szellemében önálló, alkotó fantáziával telített kezdeményezésének. Az a kompozíció ugyanis, melybe a műhely első mestere a nagyjából kész elemeket illesztette, mai ismereteink szerint önálló konstrukciónak mutatkozik. A románkori művészet alakulásának olyan pillanata lehetett az, amikor egy jelentős képességű kőfaragómester alakítóan avatkozott a stílusfejlődés sémáiba. II. PALMETTÁS KÖVEK SZEKSZÁRD ELŐTT Köveink stíluseredetének vázlatába illesztem bele a következőkben az egyes emlékeket, elkészülésük valószínű sorrendjét véve figyelembe. Az első veszprémi székesegyház építkezéséseinél tűnik fel a műhely, mely a tárgyalt palmettákat övpárkányok díszítésében kifaragja. (14. kép) E kezdeményezést nincsen okunk a XI. sz. első két évtizedénél korábbi időre helyezni. Úgy tűnik ugyanis, hogy az első veszprém-vári székesegyház államalapítás előtti, szláv eredete nem támasztható alá elegendő bizonyítékkal. Amennyiben a veszprémi palmettás 107
