Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Égető Melinda: Egy szekszárdi parasztcsalád „levéltára” a reformkortól napjainkig

1839-ikÉvi Böjt-más hava 16-án ezen Végintézet az illető feleknek jelenlétekben felolvastatott Szegszárd mint fellebb Láinczinger Ferentz m. k. Urodalmi Tiszttartó Költ Szgszárdon mártius 18-án 1839 Kiadta Antal János notar A végrendelet érdekessége a kettó's rendelkezési rész. Eló'ször a korábban kialakult szokásnak megfelelően osztja fel a vagyont : a házat a jószággal és a gazdasági felszereléssel a fiatalabb fiú örökli. Ő fizeti ki a leányok járandóságát pénzben, valamint ő viseli az örökhagyó adósságait is. Ezek fedezésére a gazdaságon kívül kap még egy fél napi szántóföldet. A többi földeken és réteken a két fiútestvér egyenlő arányban osztozik, amennyiben az idősebb fiú is vállalja a jobbágyi függőség elismeréseképpen a robotkötelezettséget. Ebben a felosztásban a jobbágygazdaság épségben való megőrzésének — egyben életképességének — gondolata érvényesül. A feudális törvények szerint a jobbágyot csak abban az esetben illette meg a telek, ha vállalta a földesúri terheket is. A szekszárdiak 1848 előtti jogviszonya sajnos nem teljesen tisztázott kérdés. Mindenesetre tény, hogy a XVIII. század elejétől sorozatosan megújított contractusok alapján bírták földjeiket az apátságtól.

8 Az 1767-es Rodt-féle contractusból az derül ki, hogy a lakosok kétféle jogállásúak voltak: szabad „conditiójúak" és örökös jobbágyok. Míg az előbbiek csak pénzjáradékkal és kilenceddel tartoztak, addig az utóbbiakra nézve így szól a szerződés: „6. Minthogy pedig ezen városban laknak, mint a' mai Conscriptió-is mutatja, húsz és egynéhányak, a' kik és a' kiknek Eleik a' Nyámádi Pusztából, ezen saeculumnak elején a' Városba által hozattattak, a' kik örökös Jobbágyságjokat meg esmérik, maig-is a' többiektől meg külömböztetett, még pedig bizonytalan és véghetetlen számú szolgálatokat, az Uraság számára tettek : hogy ezek eránt is jövendőre, erős és bizonyos Idea állittassék fel, és mindenik a' maga kötelességét tudhassa, minden Jobbágy, a' kinek vonóssá, és kotsija vagyon : esztendőt által 6 napi marhával való és 4 kézi munkával való szolgálatot tegyen, úgy mindazonáltal, hogy ezen megtett szolgálaton fellyül semmivel többet ne tartozzanak, és ezen szolgálatokat is nem egyszersmind; hanem egymás utánn fogják megtenni. A kiknek pedig vonóssaik nintsenek: 12 napi szolgálatot tegyenek."

9 Az apátság megszűnése után, 1777-ben Mária Terézia a Pesti Universitasnak ajándékozta az apátság javait.

10 Sajnos sem az úrbéri tabellák, sem az úrbéri per anyaga nem került eddig elő, a legelőelkülönözési perből úgy tűnik, hogy a XIX. század első felében is lényegében a fentebb idézett — úrbérpótló — szerződés szerint szolgáltak a szekszárdiak. Feltehető, hogy a Cseriek is azok közé a jobbágyok közé tartoztak, akikről a Rodt-féle contractus külön megemlékezik, mint robottal szolgálókról. A végrendelkező nem téveszti szem elől a reformkor nagy átalakulási folyamatát, amely éppen a végrendelet keletkezésének időpontjában jelentős állomásához érkezett: az 1832/36-os országgyűlésen éppen ekkor kavart óriási vitákat az örökváltság törvénybe iktatásának kérdése. Tolna megyében jelentős reformkori élet volt, s e megye követei — Bezerédj István és Csapó Dániel — a jobbágyság ügyének leghangosabb szószólói közé tartoztak. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a Tolna megyei Kakasd község volt az első az országban, amely később élt az új törvényadta lehetőséggel és megváltakozott. Nyilvánvaló, hogy a szekszárdi jobbágyokat is élénken foglalkoztatta a probléma s nem is maradtak tétlenek. Ebből következik a kettős rendelkezés második része: „Egyébbaránt, ha a' felséges Consilium a' Szekszárdiakat a' jobbágyságtul — a' miért már lépések is tétettek kegyesen feloldozza — akkor az én földjeim, és Rétjeim mind az öt gyermekeimet egyformán illessék — azokbul egyik annyit kapjon mind a' másik:" Ez a felosztás már teljes mértékben a 255