Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Török László: XI. századi palmettás faragványaink és a szekszárdi vállkó

szimbolikusról mondja: „Durandus konstatiert in der Heiligen Schrift einen vierfachen Sinn, den historischen, allegorischen, tropologischen und anagogischen. Der erstere versteht die Dinge und Geschehnisse nach den Buchstaben des Berichtes. Die Allegorie legt der Rede einen andern Sinn bei, als sie nach der gewöhlichen, natürlichen Bedeutung der Worte hat. Die Tropologie bezeichnet dagegen eine moralische Redeweise, die Deutung von im natürlichen Sinne etwas anderes besagenden Worten nach moralischen Gesichtspunkten. Der anagogische Sinn, mit der Allegorie eng berührend, sucht im Text eine metaphysische Beziehung, entweder zum Überirdischen oder zur Kirche." A Szentírás értelmezése során kialakult ábrázolási módszerek a képalkotás (képzőművészeti ábrázolás) mikéntjét, ikonográfiájának rendjét szabályozták. Közben természetesen régebbi, Szentíráson kívüleső hagyományokat is beolavasztva, mint pl. a Golgota-képek Ecclesia-Synagoga-elrendezése az ősi jobb-baloldali szabályok alapján. A kereszténység teológiájában gyökerező, mélyen spekulatív szimbolikái rendszer nem annyira egyes jelképek megalkotására szolgált (ilyenekre újabbakra nem is volt nagyon szükség már), mint inkább szimbólumok kapcsolatának létrehozására, a létrehozott kapcsolatok magyarázására; a liturgia mozzanatainak, eszközeinek megformálására ill. gondolati tartalmuk kiteljesítésére. A kultusszal kapcsolatba kerülő valóságok eszmei szintre emelését célozta. Azaz : a kultuszhely — a templom — állandó valóságának (az épület és felszerelése) és esetenkénti, de lényegét jelentő valóságának, a miseáldozatnak gondolati teljességét és egymásba szövődését szolgálta. Jelentés szerint a középkori szimbólumállomány ugyancsak két fő csoportra tagolódik. Az első a vallás egyszerű fogalmainak, főszereplőinek jelképezésére szolgál, mint — hogy az ősi eredetűeket említsem — a Nap régi jelei: spirálkorong, gammadion, kereszt Krisztusnak, az Ecclesiának ; a Hold régi jelei : holdsarló, kevéslevelű rozetta a Synagogának; griff, páva, főnix a feltámadásnak, újjászületésnek; életfa (palmetta): a paradicsomnak, Krisztusnak, az örök életnek, Ecclesiának, Synagogának; a forrás megint az örök életnek (az élet forrása : Krisztus — Krisztusnak); kis madarak: az emberi léleknek stb. Ezek s a hasonlóak „reprezentáló szimbólumok" azaz, az ábrázoltakat metafizikailag jelenvalókká teszik, gyakorlati fokon a fölöttük való meditációt serkentik. Primitívebb formában, de sokkal „szellemibben" ez a biblia pauperum. A második csoport szerepe mindazoknak a gonosz hatásoknak távoltartása, melyek a hívőket s a templomot érhetik a gonosz lélek mesterkedései révén. Az apotropaikus jelek olyan ősi varázsjelek, amelyek vagy egyenesen e célra készültek, vagy egyéb hatalmas szimbólumok, amelyek tartalmuk jelentőségénél fogva távol tarthatják, megrettenthetik a sátánt vagy a rontót. Az előbbi — eredet szerinti és szerep szerinti — szempontokkal szoros összefüggésben van a szimbólumok helyzet szerint való felosztásának nézőpontja. Aszerint vizsgálhatja a jelképeket, hogy a templomépület mely részén vannak. Erről röviden csak annyit, hogy az égtájaknak messzemenően és részletesen kidolgozott tulajdonságai voltak az ember régi világképében, s ez ősi felfogás megnyilvánul a középkori kereszténység gondolkodásmódjában is. Kelet s Dél, a felkelő és teljességében éltető Nap égtájai, kedvezőek, Nyugat, a halódó Nap égtája, kedvezőtlen, a gonosz szellem betörésének egyik iránya. Észak, hol a Nap sohasem jelenik meg, szintén kellemetlen — az örök sötétség égtája. Azonosul is a Synagogával. A temlom északi 131