Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)
Török László: XI. századi palmettás faragványaink és a szekszárdi vállkó
IV. A SZEKSZÁRDI VÁLLKŐ ÉS AZ UTÁNA KÉSZÜLT PALMETTÁS FARAGVÁNYOK A szekszárdi vállkó' formája a X.—XI. századi italo-bizantin vállkövek formáját idézi. Alsó síkja közel négyzetes (27x25,5 cm), alatta tehát közepes méretű oszlopfejezet helyezkedett el. Oldallapjainak kiterített magassága 45,5 (rövidebb oldalak) ill. 26 cm. Anyaga fehér, márványszerűen finom mészkő — ebbó'l, vagy nagyon hasonló anyagból készült a Szt. István koporsó, a többi palmettás kő, a budai és feldebrői akantuszos fejezetek, a somogyvári és budai XII. sz-i indás állatalakos domborművek, s e korban általában a finomabb kőfaragói igénnyel fellépő faragványok. LelőkÖrülményeiről semmit sem tudunk közelebbit, valószínűleg a XVIII., v. a XIX. sz. első felének valamely építkezésekor került elő. Rómer 1876-ban a szekszárdi apátságról írva, megemlíti, hogy „egyes díszes románkorú faragmányok B. Augusz udvarában fekszenek." (Arch. Közi. X. MDCCCLXXVI, 52. old.) Az 1896. évi milleneumi kiállítás művészeti anyagában szerepelt már. A kis méretű faragvány on XI. századi művészetünknek szinte legjelentősebb kérdései s jellemzői összpontosulnak, s nem kevésbé fontosak azok a tanulságok, melyeket a XI. századi művészet jelképi tartalmának viszonyaira nézve belőle levonhatunk. A vállkő négy oldalának gazdag díszítése módot ad arra, hogy palmettás emlékeinket két csoportra tagoljuk, mely két csoport időrendi tagolódást is jelent. A kétsoros, indára fűzött palmetta-fríz a vállkő egyik hosszoldalán („B" oldal 10. kép) a tanulmány előző részében ismertetett veszprémi, pilisszentkereszti, sződi darabok kizárólagos dísze. E díszítés megléte kapcsolta a fehéregyházi templom faragványát is a palmettás stíluskörhöz. A vállkő másik három oldalának motívumai, formálásmódja teszik lehetővé, hogy a stíluskör anyagát tovább bővítsük. Monostorszegről, Aracsról, Tihanyból, Visegrádról ismerünk köveket, melyek idekapcsolása indokolt. Nézzük tehát e kövek összefüggését a szekszárdi vállkővel. Valamennyi palmettás párkányunk frízének kompozíciója megegyezik a „B" oldaléval. Két sorban palmetták kapcsolódnak össze, a felső sort közös inda fűzi fel. A lapos ívekben hullámzó szalagszakaszok találkozását kettős (vagy mint az egyik veszprémi darabnál, hármas) erű kötelék szorítja egybe, s e bandázsból hajt ki a hét — vagy öt — cikkű palmettalevél. A kövek nagyobb részén az alsó sor palmettáinak nincsen töve vagy szára; kivételt a szekszárdi vállkő és a monostorszegi párkány képeznek. Az alsó palmetták szimmetriatengelyük mentén ketté vannak hasítva ; az alsó fél két oldalra félkörívben fölhajlik, a felső fél palmetta — mely nem egyéb, mint kötelékkel összefogott három levélujj — áthajlik a hullámzó indán s a kötelékig lelóg — kivéve a pilisszentkereszti párkányt. A veszprémi, pilisszentkereszti és sződi darabok esetében az alsó palmettákat úgy is fogalmazhatnánk — Fettich Nándor meghatározásával élve — hogy ezek kötelékkel összefogott, alul széthajló csokrocskák. 48 A szőlőlevél és palmetta kombinációjából származik az az ötcikkű levélforma, mely a vállkő „A" oldalának láncszemfonadékát díszíti. (9. kép) A szétterülő láncszemfonadék íves oldalú háromszögekből áll. A lombard és italo-bizantin művészetben a VII. századtól széles körben ismeretes. A levélalak azonban kevésbé gyakori, egyénibb forma. 123
