Noéh Ferenc (szerk.): Szatmár, Ugocsa és Bereg … vármegyék szabályrendeletei 1924-1934 (Mátészalka, 1935)

Bevezetés

11 3. intézkedjék az egyesitett vármegyék közös szabályrendeleteinek megállapítása iránt; 4. megállapítsa az egyes vármegyék vagyonát, alapjait, követelé­seit és tartozásait és a vagyonkezelés módját; 5. határozzon az egyesitett vármegyék esetleges uj járási beosz­tása kérdésében. A bizottságok és választmányok megalakításánál lehetőleg szem előtt kell tartani, hogy azokban az egyes vármegyék megfelelő képvi­selethez jussanak. 6. §. A közigazgatásilag egyesitett vármegyék részére egységes, közös szabályrendeleteket kell alkotni és evégből az egyes vármegyék hatályban álló szabályrendeleteit haladéktalanul át kell vizsgálni. Azokat a szabályrendeleteket, amelyek a közigazgatásilag egye­sitett vármegyék egész területére hatályosak lesznek, kormányhatósági jóváhagyás végett akkor is fel kell terjeszteni, ha azok a már hatály­ban álló szabályrendeletekkel teljesen azonos szövegüek. 7. §. A közigazgatásilag egyesitett vármegyék törzsvagyona, ide­számitva a határozott rendeltetésű alapokat és alapítványokat is, to­vábbra is az egyes vármegyék külön tulajdona marad; a törzsvagyon jövedelmei azonban, ha csak ezek valamely különleges célra nem ren­delvék vagy az élvezetükre jogosultak egyébként nincsenek meghatá­rozva, az egyesitett vármegyék közös céljaira fordítandók. Mindezeket a kérdéseket közös szabályrendelettel kell szabályozni. A közigazgatási célokra szükséges adók és egyéb járulékok szem­pontjából az egyesitett vármegyék területét és lakosságát 1924. évi január hó 1-től kezdve egységes egésznek kell tekinteni. Az 1923. év végéig járó pótadók az illető vármegyék lakosságát terhelik. 8. §. Az egyes vármegyék közigazgatási szakkönyvtárait, levéltárait és az 1923. év végéig befejezett ügyekre vonatkozó irattárait, a hozzájuk tartozó segédkönyvekkel együtt, külön kell elhelyezni és kezelni. Az egyes vármegyék külön tulajdonaként, leltárilag kell meg­őrizni továbbá a történelmi, régiségi és műbeccsel biró tárgyakat, régi pecséteket, zászlókat, fegyvereket, képeket és egyéb emlékeket. 9. §. A közigazgatásilag egyesitett vármegyék területi beosztásá­nál az egyes vármegyék korábbi területének lehető épségben tartására figyelemmel kell lenni. 10. §. A közigazgatásilag egyesitett vármegyék közös tisztviselői uj hivatali esküt tesznek (V. Ü. Sz. 10. és 11. §-ok). 11. §. Mihelyt a közigazgatásilag egyesitett vármegyék közös szer­vei működésüket megkezdik, az egyes vármegyék hatóságai előtt folyamatban levő ügyekben a megfelelő közös szervek hivatottak el­járni és határozni. 12. §. A közigazgatásilag egyesitett vármegyék törvényhatósága

Next

/
Oldalképek
Tartalom