Noéh Ferenc (szerk.): Szatmár, Ugocsa és Bereg … vármegyék szabályrendeletei 1924-1934 (Mátészalka, 1935)

II. SZABÁLYRENDELETEK - Második rész KÖZSZOLGÁLAT - 1. SZABÁLYRENDELET

118 33. §. Megszabott életkor. (') A nevelési járulék, illetőleg a végkielégítés a vármegyei és községi tisztviselők árváit 24 ik, a vármegyei dijnokok, valamint az altisztek és szolgák árváit pedig a 16 ik életévük betöltéséig illeti meg. ( 2) A kisgyűlés belügyminiszteri jóváhagyás mellett a vármegyei dijnok, altiszt vagy szolga olyan árvájának, aki tanulmányait kiváló eredménnyel folytatja, a nevelési járulékot 16. életévének betöltése után tanulmányainak befejeztéig, de legfeljebb 24. életévének betölté­séig engedélyezheti. Kiváló tanulmányi eredménynek azt kell tekinteni, ha az alsó vagy középfokú iskolát végző gyermek az iskolai bizonyít­ványában osztályzatot nyert összes tantárgyaknak legalább felénél a legjobb osztályzatot kapta, — a főiskolát végző gyermekeknél pedig azt, ha a vizsgatárgyakból kellő időben sikeresen kollokvált, illetőleg a kötelező vizsgákat sikerrel letette. ( 3) Arra nézve, hogy a második bekezdésben foglalt rendelkezést milyen tanulmányok folytatása alapján lehet alkalmazni, az állami al­kalmazottak árváira vonatkozó miniszteri rendelet az irányadó. ( 4) A ( 2)-ik bekezdés alapján engedélyezett nevelési járulékot a tanulmányok kiváló eredményű folytatását igazoló bizonyítványok be­mutatása alapján negyedévi, félévi vagy egész évi utólagos részletek­ben kell utalványozni. ( 5) Abban az esetben, ha a tanévközi iskolai bizonyítvány szerint a gyermek nem folytatja kiváló eredménnyel tanulmányait, a nevelési járuléknak kifizetését függőben kell tartani s a visszatartott részleteket csak akkor lehet kifizetni, ha a gyermek a tanévvégi iskolai bizonyít­vánnyal igazolja a tanulmányoknak kiváló eredménnyel való folytatását. 34. §. Kizáró okok. (') Nevelési járulékra nincs igénye annak az árvának : a) aki nem magyar állampolgár; b) akit a biróság jogerősen hivatalvesztésre, vagy olyan szabad­ságvesztés-büntetésre itélt, amelynek törvényes következménye a hiva­talnak vagy szolgálatnak elvesztése; c) aki végkielégitett alkalmazottnak az árvája, kivéve, ha a szülő újra alkalmaztatása révén ismét nyugdij-igényt szerzett; d) aki örökbe fogadott gyermek. ( 2) Az a körülmény, hogy a vármegyei vagy községi alkalmazott­nak a gyermekét valaki örökbe fogadta, a nevelési járulékra való igé­nyét nem érinti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom